A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években

A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920-30-as években lecsüngő pajeszú, nagyszakállú férfiak nem egyszer a gyermekek gúnyolódását vívták ki. A hosszú, csavarodva ringó pajeszt „tetühintának" nevezte a köznyelv. Némely ortodox „szentzsidó " számtalan gyermekkel túlzsúfolt lakása bizony hagyott némi kívánnivalót Mózes tisztasági követelményeihez képest. Ezeket az ortodox zsidókat „ körülszőrös "-nek is nevezték jellegzetes, prémes kucsmájuk miatt. Ami a hölgyeket illeti, idősebb férfi adatközlőim még mindig a zsidó lányok szép, göndör fekete haját emlegették. A zsidó nők házasságkötés után hajukat levágatták, s „sátli"-t - azaz parókát - hordtak. Ha a haja hosszú volt, a halottat Csengerben a legközelebbi hozzátartozó megnyírta, de legtöbbször csak szépen megfésülte. A fésűt, amellyel ezt a műveletet végezték, olykor eldobták vagy a cigányoknak adták. Mások viszont csak jól kifőzték és tovább használták. A temetést megelőző virrasztóban - amikor a halott a szobában felravatalozva fekszik - magam is megfigyeltem régebben egy szokást, amelynek meglétét adatközlőim is megerősítették. A virrasztókban egyes öregasszonyok kendő nélkül vagy kioldott kendőben, leeresztett hajjal léptek oda a kiterített halotthoz, s eközben a hajukat „ tépve" jajongtak. Ez a tépés jelképes volt, a haj kétoldalt való egymás utáni lefelé irányuló simogatását jelentette. Ennek a szokásnak László Gyula szerint mélyebb előzményei lehettek. így írja: „Nézzük először az írásos adatokat - azután vizsgáljuk meg, nem találjuk-e a sírokban is nyomát ennek a szokásnak. Kállai Ferenc a pogány magyarok vallásáról írott könyvében idézi Thuróczi krónikájának azt az adatát, amely szerint amikor a Salamon, Géza és László közötti harcban Géza győzedelmeskedett, megilletődve az elesett magyarok sokaságától fájdalmában a haját tépte, orcáját megvagdosta, akárcsak az anyák, midőn fiaikat siratják. A csángókról írja Ipolyi, hogy lebontott hajjal és hangos sírással gyászolnak [...] A mordvinoknál a gyász jeléül a férfi négy, a nő öt napon át kibontva hordja haját. A belső-ázsiai sírokban sok levágott hajfonatot találtak. A magyar néprajzkutatók arra is gondoltak, hogy a sírba tett fonott kalács a levágott hajfonat emléke." (LÁSZLÓ 1944. 418.) Horváth János írja a „A 'régi magyaroknak vallásbéli s erköltsi állapot]okról" című könyvében, hogy „...a halottat ha a hunok szokásaiból gyanítani szabad - eszközeikkel, lovaikkal eltemették [...]A rokonok ekkoron mindnyájan gyászt vettek valafel: mely talán abból állott, hogy [...] az asszonyok pedig hajókat a szélnek eresztették" (DIÓSZEGI 1978. 65.). Priscos leírása Attila haláláról így hangzik „...ekkor, mint ezen népnek szokása, hajuknak egy részét levágták és idomtalan arcukat tátongó sebekkel éktelenítették". Sz.I. Rugyenkó szovjet régész a Nőin Ula-i keleti hun fejedelem sírjában 120 női copfot talált (13. kép - RUGYENKÓ 1962. Tabl. XIX.). Szerinte ezek többsége az alávetetteké lehetett (RUGYENKÓ 1962. 89.). A hajhoz hozzátartozott azidőtájt (!) egy nemkívánatos élősködő pici állat - a tetű. A legegyszerűbb parasztcsalád is igyekezett a maga szintjén tisztaságot tartani, hogy a tetű ne jelenjen meg, hiszen a tapasztalás mutatta, hogy a tisztátalanság melegágya a betegségeket terjesztő élősködőknek. Nagyon lenézték az olyanokat, akiknél ez rendszeresen előfordult. Ezeket 13. kép - Abb.13 203