A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Természettudomány - Szathmáry László–Guba Zsuzsanna: A magyar honfoglalás kor és a korai keresztény kor átmeneti időszaka az Alföld keleti részén – egy embertani apektus

Szathmáry László - Guba Zsuzsanna Összegzésként annyi biztosan feltételezhető, hogy a X. és a XI. századi népességeink csontvázleleteinek elemzése felhívta a figyelmet azon népességtörténeti fordulatra, melynek körvonalai az Alföld keleti részén a X. század végére, illetve a XI. század elejére keltezhetők. Korábbi gyanúnk igazolódni látszik: e századfordulón jelentős népmozgásokat tételezhetünk fel. Nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy ezen népmozgások csak a Kárpát-medence keleti régiójára korlátozódtak, vagy ettől távolabbi régiókra is kiterjedtek-e. Úgy véljük, hogy jelentősen elősegítené e kérdés megoldását, ha történeti-régészeti vonatkozásban is elemezhető lenne temetőink felhagyásának indítéka. Lehetőségeinkhez igazodva csak arra vállalkozhattunk, hogy egy-egy temetkezési helyre, esetleg egy-egy régióra vonatkozóan mondjunk véleményt erről a - minden bizonnyal jelentős - népességtörténeti fordulatról, amely Árpád népének honfoglalásán túlmutatva Szt. István népének további sorsára is hatással lehetett. Szűkebb szakmai szempontból ezen eredmények azt is érzékeltetik, hogy antropológiai szakirodalmunk jelentős publikált részéről az összehasonlító vizsgálatokban le kell mondjunk. Részletes régészeti-időrendi besorolás hiányában ugyanis nem tudunk egyértelmű elemzést végezni azon csontvázleletekre vonatkozóan, amelyek egy évszázadnál hosszabb időszakkal keltezettek, azaz bizonytalan korúak. SZATHMÁRY László GUBA Zsuzsanna Vasvári Pál Múzeum Jósa András Múzeum Tiszavasvári Nyíregyháza H-4440 Pf. 56. H-4401 Pf. 57. Debreceni Egyetem, TTK Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék Debrecen H-4010 Pf. 6. e-mail: szathmary@tigris.klte.hu e-mail: zsguba@.tigris.klte.hu

Next

/
Thumbnails
Contents