A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Esszé - Ujváry Zoltán: Folklór Móra Ferenc műveiben

Folklór Móra Ferenc műveiben Móra a lótartás tájnyelvi terminológiáihoz ismeretlen adatokat közöl a Lóvásárban. Mint írja, az emberek a vásárban az eladó lovakat „egyéniségük szerint" különböztetik meg: „kosorrú, bikanyakú, szárcsafejű, gémszemű, szíjhátú". Néprajzi, népnyelvi szempontból egyaránt fontos a Népies növények a Kiskunság flórájában c. írása. Fölsorolja mindazokat a hasznos növényeket, gyomféléket, virágokat, amelyeket a kiskunsági földműves ismer. Az elnevezéséről mondja: „Én úgy tartom, népünk csak azoknak a növényeknek adott különös nevet, melyeknek hasznát veszi vagy kárát vallja...; a földműves ember nemigen ismer a virágok közül egyebet, mint amelyik a vetésit rongálja, meg a szőlőjében lábatlankodik." A nyelvész és a folklorista Móra műveiből a tájszavak sokaságát jegyezheti ki és gazdagíthatja velük a megfelelő néprajzi és népnyelvi témaköröket. Péter László már elkészítette a nyelvészeti összegzést. Rózsa Sándor Móra nagyobb írói tervének lehet tekinteni a Rózsa Sándorról szóló regény-témát. A nyolcadik fejezetnél vége szakadt regénytöredék első része 1933. június 18-án jelent meg a Magyar Hírlapban, a nyolcadik augusztus 6-án, fél évvel Móra halála előtt. Hogy miért hallgatott olyan sokáig a Szeged vidéki néphagyomány kedvelt népi alakjáról, Vájd László szerint azzal magyarázható, hogy Móra „vonakodott beállni a Sándor literátor dicsérőjének". Nem valószínű, hogy ez az oka, hiszen a megjelent sorozat éppen az ellenkezőjét mutatja. Móra igazi népi hőssé emeli Rózsa Sándort. Iránta érzett szimpátiája - „a mi fiunknak nevezi - mindvégig érezhető. Gyermekkorának élménye felnőtt korában is emlékként őrződött meg benne. Félegyházán már gyermekként hallott Rózsa Sándorról: „Urbán bácsi volt az én első forrásom a Sándor viselt dolgai tekintetében". Némi büszkeséggel írja: „Nemcsak a születésünk hónapja, hanem még a napja is közös a Sándoréval." A gyermekkori élmények a tanyai emberekkel való beszélgetés során felelevenedtek: „Kint a tanyák közt... a Sándor határozottan többet emlegetett alakja volt a múltnak, mint például Nagy Lajos király..." írásának értékét folklorisztikai szempontból éppen az adja, hogy alapjául saját helyszíni gyűjtése szolgál. Forrását maga említi: „...a nyáron tanyavilágunk olyan részén bujdostam, amelynek nádfedeles házai közt... még elevenen él a Sándor-mítosz... Hát itt hallottam néhány történetet Sándorról, amelyet érdemesnek tartok följegyezni. Hitelességükről az a kukoricacsősz felel, mint a szájhagyomány képviselője, akivel együtt sütögettünk odakint gyenge kukoricát." A Sándor-életrajz fonalát ott vette fel, ahol kiszabadult a pétervári börtönből. Arról tudunk meg részleteket, hogyan fogta/fogatta el Ráday és a kegyetlenkedéséről híres Lancsák (a néphagyományban Lócsik) Máté Rózsa Sándort. Részletesen leírja, Lócsik hogyan csalta kelepcébe, hogyan bírta vallomásra és hogyan került életfogytig való rabságra. Rózsa Sándor a folklórban a mondák, a legendák hősévé vált. Móra ezt a hős-mítoszt tovább ápolja, a Sándor körül nemcsak a néphagyomány lenyomata, hanem olyan irodalmi mű, amely méltán társult Krúdy és Móricz Rózsa Sándorához. Két fejezet a folklórkutatás történetéhez Az istenáldotta búza kapcsán szó esett Kálmány Lajosról. Móra több írásában említi. A magyar folklór kiemelkedő kutatójának Az utolsó magyar sámán c. írásában állít emléket. Kálmányról a magyar néprajztudomány századunk első évtizedeiben élt képviselői alig vettek tudomást. Halála után (1919) teljesen elfelejtkeztek róla. Móra Kálmány Lajos temetését követően nyolc évvel, 1928-ban ír - őt idézem - „a legkiválóbb magyar folkloristáról". Rögös életútjának rövid áttekintését, műveinek tömör összegzését és értékelését nyújtja.