A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Szociológia - Reszler Gábor: Carpe diem – Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához

Carpe diem - Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához hozta magával. A modern világállapot az istentől elhagyott világ állapota lett, és ezzel együtt az ember kilépett abból a tágabb keretből, amely évezredeken, évszázadokon át kijelölte helyét, szerepét, értelmet adott életének felkínálva a fizikai halál utáni továbbélést. Isten volt az emberi lét céljának, értelmének, halhatatlanságának egyedüli forrása. „A mindennapi élet szintjén természetesen a túlélésért való küzdelem és a gyerekek felnevelése jelentette az emberek életének értelmét és célját. De közvetve, s végső fokon az emberi élet értelme s célja az volt, hogy az ember elnyerje az örök életet az Isten által vezényelt nagy kozmikus drámában." (HANKISS 2000. 177.) A „hosszú" XIX. században Istent mint a lét, az értelem és a cél forrását fokozatosan a szekularizálódó emberiség öt nagy eszméje váltotta fel: a természet, a ráció, a társadalom, a történelem és a jövő. A XX. században azután a „varázstalanodó" nyugati civilizációban az emberi lét értelmének és céljának eme forrásai is kezdtek apadni. Utolsó menedékként egyetlen lehetséges keret kínálkozott: az emberi személyiség. Az önmagába forduló individuum életcéljának önnön személyisége kiteljesítését tekinti. Ez az elsősorban arasznyi létére figyelő egyén ugyanakkor nem vesztette el a XX. század végén sem transzcendenciaigényét. Ha a hagyományos vallásokhoz nem talál vissza, akkor a misztika, a paravallások, paratudományok kínálta pótszerekkel él. Ami mindezekkel együtt uralja gondolkodásmódját, az az emberi élet értelmének végessége, az a tudat, hogy az élet és az élet értelme összezsugorodott a rövid emberi létbe. „Ennek a létnek és értelemnek nincs múltja és jövője. Csak jelene van. (kiemelés tőlem - R. G.) S e jelen is csak egy pillanat. Mai civilizációnk meghatározó jellemvonása ez: a múlttal és jövővel szemben felértékelődött benne a jelen, a jelen pillanat. A történelem, az univerzum, a társadalom egyetlen pontba, az egyénbe, az emberi személyiségbe zsugorodik, sűrűsödik bele. HIC ET NUNC! ITT ÉS MOST! - ez lehetne mai civilizációnk jelmondata, emblémája. Egy transzcendencia nélküli emberiség emblémája." (HANKISS 2000. 179.) A jelen létidejébe fordulás a kultúrát is átlényegíti. Egyre inkább elveszti értékőrző, érték-átörökítő szerepét, mert a társadalom gyors egymásutánban emel piedesztálra filmszínészeket, írókat, rock sztárokat, hogy azután holnap elfelejtse őket. A médiák manipulálta nosztalgiázó közízlés persze elő-előrángatja a feledésből a tíz-húsz éve ünnepelt csillagokat, hogy azután ismét a látóhatáron túlra űzze őket. „Nem is a felejtés, inkább az abszolút jelenbeliség civilizációjában élünk. Csak az van, ami a jelenben van, legfeljebb a tegnap és persze a holnap létezik - ami ezen a horizonton túl fekszik, az az Óperenciás-tengeren túl van, nem kell róla tudni." (ALMÁSI 1998. 23.) A felejtés kultúrája ez, amely a szelektív - átrostált, kiszemelgetett - múlttal való együttélést is jelenti. „A tévé minden esti rituáléja csak besegít ebbe az amnéziába. Bizonyos dolgokra kell emlékezni - naponta a fejünkre olvassák -, másokat pedig el kell felejteni." (ALMÁSI 1998. 23.) A felejtés kultúrája a politikusok kezére játszik, segíti őket a túlélésben, pálfordulásaik elfogadtatásában. * * * A nyugat-európai társadalom XX. századi jelenidejűsége nem példa nélküli a történelemben. A civilizációk rendszerint virágkoruk, túlérettségük után kerülnek ebbe az állapotba, ahogyan ez a Római Birodalom esetében is lejátszódott. A kérdés jelen esetben az, képesek lesznek-e a nyugat-európai társadalmak a megújulásra vagy sem. Ha nem, akkor a pangás, hanyatlás hosszú időszaka elé néznek. Félő, hogy ezen amerikanizálódott társadalmak „fenntartható fejlődésre" alapozott, a folyamatos tudományos-technikai megújulástól remélt versenyképessége hosszú távon nem jár együtt „életerejük", vitalitásuk olyan mértékű regenerálódásával, amely feltétlenül szükséges a globalizált világ keretei közötti helytálláshoz. Úgy gondolom, a jelenidejűség jellemzőinek számbavétele, elmélyült elemzése segíthet a veszélyek felismerésében. 537