A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Szociológia - Reszler Gábor: Carpe diem – Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához

Carpe diem Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához Reszler Gábor Lenyűgöző az a bátor kérdésfelvetés, merész hipotézis-teremtés, ami az íratlan és írott forrásokat egyaránt vallatóra fogó régész-történészeket, kora középkor kutatókat jellemzi. A XX. század bőséges történeti forrásaival folytatott küzdelmet felfüggesztve, a kutatott témakörhöz kapcsolódó valamennyi tény feltárásának igényével átmenetileg szakítva engedtessék meg ehelyütt egy hipotetikus gondolatsor. A XX. századi európai társadalomtörténetet szívügynek tekintve ezúttal azokról a legfontosabbnak vélt jellemzőkről lesz szó, melyeket - egyetlen fogalomba sűrítve - a jelenidejű társadalmi lét összetevőinek tekintek. Jelenidejűségen társadalomtörténeti vonatkozásban a modernkori tudat részeként azt az elsősorban mentalitásbeli és értékrendbeli beszűkülést értem, amely a három időtartomány közül a múltat és jövőt háttérbe szorítva túldimenzionáltan a jelen történéseire, folyamataira koncentrál. Ezen írás szűkös keretei között a magunk mögött hagyott XX. század történeti folyamatából azokat a döntőnek, meghatározónak vélt mozzanatokat idézem fel, melyek napjainkra sajátos világállapotot eredményeztek. „Érdekes, hogy minél inkább össze van kötve a világ, le van küzdve a távolság (elektronikus levél, zsebtelefon, lökhajtásos repülő), annál jobban magányosak vagyunk. Volt erre elég jel már a 'posztmodern' filozófia kezdetén (ideértve az esztétikát is), hiszen kimondatott, hogy ahány ember, annyiféle nézőpont jogos, az idő, mint folyamat, darabokra szakad, s a tér központja mindig az, ahol éppen állunk. Ennek logikus folyománya a jelenidejűség (kiemelés tőlem - RG), valamint az 'itt és most' földhözragadtsága, melyet elegánsan immanenciának mondhatunk. Képzeteinkből ennél fogva elveszni látszik a túlvilágon örökkévalóságot ígérő értékrend, mely parancsolatokban tiltotta a gyilkosságot, lopást, paráználkodást, s a lelkünkre kötötte, hogy tiszteljük apánkat, anyánkat." (SZABÓ 1999. 9.) A társadalmi lét jelenbe fordulását elsősorban a fogyasztói társadalom elemzésénél, a posztmodernitás összetevőinek taglalásánál hangsúlyozzák a kutatók. „Az élet végletes felgyorsulása, az idő és tér 'összesűrűsödése', a múlt és a jelen 'belesűrűsödése' a jelenbe, az intenzív jelen pillanatba a posztmodern élménynek és a fogyasztói civilizációnak is meghatározó jegye." (HANKISS 2000. 183.) Az „egzisztenciális pillanat" gondolata Baudelairetől Heideggerig gyűrűzik, és a filozófiai megközelítések egymásra épülő szintjeit szemlélve érzékelhetjük a társadalom átrétegződésében, mentalitásában, életstratégiájában és világszemléletében évtizedek során bekövetkezett változásokat. A nyugat-európai társadalmakban az 50-es, 60-as években a jóléti állam megteremtésével teljesedett ki ez a változás, teremtődtek meg a radikális individualizmus anyagi, eszmei feltételei. Ebben az új társadalmi létállapotban a judeo-keresztény kultúra „szeresd felebarátodat" erkölcsi alapelvével szemben a „szeresd önmagad" parancsa erősebben hat, az áldozatvállalás magasztossága helyett a „teljesítsd ki önmagad, alkosd meg önmagad" életelve szabadít fel energiákat (HANKISS 2000. 159-160.). Ez az állapot egyben a nyugat-európai társadalom történetének új fejezetét, önálló szakaszát jelenti. Azon civilizációénak, amelyik története során végig - változó intenzitással - lényegi jellemzőjének tudhatta aktív, törekvő, önkritikus jellegét. A biztonságos és kényelmes jelen A keresztény értékrenden nyugvó európai civilizáció sajátossága, hogy tart valahová. A vallás a halál legyőzésének reményét nyújtotta, ezáltal cselekvésre, a világ megváltoztatására buzdított. Ennek a civilizációnak a gyökereit keresve az ókori görög társadalomra találunk, amely elsőként hozta létre a föld magántulajdonát és a termelés bővítésében érdekelt egyént (GUNST 1993.13.). A bomló Római Birodalom államszervezetébe fokozatosan beépült keresztény