A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)
Régészet - Szabó Sarolta: A fényképészet kezdeti Nyíregyházán
A fényképészet kezdetei Nyíregyházán Szabó Sarolta A megyei múzeum gyűjteményeibe az utóbbi években egyre több régi fénykép került. Ezek fontos kortörténeti dokumentumok, információt szolgáltatnak a helyi eseményekről, családi és közösségi szokásokról, egy-egy korszak viseletéről. A történeti gyűjteményben található fotók elsősorban a városban történt eseményeket, a település jelentősebb épületeit örökítették meg. A néprajzi gyűjteménybe ugyanakkor leginkább a családi vonatkozású felvételek kerültek. A fényképek egy részét nyíregyházi fényképészek készítették. Kormeghatározásuk sok problémát okoz, mert a felvételeknek csak kis hányada datált. A képek keletkezési időpontjának meghatározásához nyújthat segítséget a fényképészek és a fényképészeti műtermek felkutatása. Az alábbiakban megkíséreltem a Nyíregyházán egykor működött fényképésziparosok tevékenységére vonatkozó adatokat összegyűjteni. A mellékletben közölt névmutatóban nemcsak a műteremmel rendelkező fényképészek szerepelnek, hanem mindazok, akiket a különböző források fényképészként említenek a kezdetektől 1945-ig. Az ember ősi vágya - a körülötte lévő valóság megörökítése az utódok számára évezredeken keresztül csak kevesek számára volt elérhető. A könyvnyomtatással szinte együtt megjelenő grafikus művészetek még kielégítették a feudális kor utolsó századainak fokozódó igényeit, de a megszülető polgári világ már elemi erővel igényelte a tömeges képalkotási eljárást. A fény vegyi hatásának képalkotásra történő felhasználásával a XIX. század elején kísérleteztek Franciaországban. Az aszfaltréteg segítségével állandósított képek létrehozása hosszú időt (10-12 órát) igényelt, így nyilvánvalóan nem indult meg a módszer terjedése. A fényképezés igazi felfedezője Louis Jacques Mandé Daguerre. Kezdetben ő is csak élettelen tárgyak fényképezésére volt képes, mert a 10-12 percnyi expozíció csak ezt tette lehetővé. A zseniális találmányt a francia kormány megvette és 1839-ben az egész világ közkincsévé tette (FEJŐS 1957. 243-244.). Magyarországon az első dagerrotípiát 1840-ben mutatták be. A Párizsból hozott képek azonnal a figyelem középpontjába kerültek. Az első fényképfelvétel még ugyanebben az évben elkészült: Vállas Antal a várat örökítette meg a Lloyd palotából nézve. A következő évben Pesten már megkezdte tevékenységét az első hivatásos fényképész, Marastoni Jakab festőművész, aki megdöbbentette a nagyérdemű közönséget élethű képeivel (FEJŐS 1957. 246.). A pesti kezdetek után néhány évtized alatt a fényképezés elterjedt az egész országban, műtermek létesültek a nagyobb, majd a kisebb városokban is. Országosan az 1860-as évektől növekedett meg a fényképészek száma. A gyakori műteremváltoztatások, a hosszabb-rövidebb ideig tartó társulások egyik oka a növekvő konkurencia, következménye a fényképek árának csökkenése. A fényképek árcsökkenése az 1860-1880-as években azt eredményezte, hogy egyre szélesebb polgári rétegeket vont a megrendelők körébe, de még nem voltak elegen ahhoz, hogy a műtermek stabilan fennmaradjanak (SZAKÁCS 1983. 11.). A módosabb fényképészek fiókműtermeket is létesítettek más településeken vagy a fényképezés mellett más tevékenységet is folytattak, ily módon is növelvén vállalkozásuk jövedelmét. A századforduló táján már a családok széles körének volt egy vagy több műtermi fotográfiája. Szép számmal őriznek régi fotókat a múzeumi gyűjtemények és a családi fotóalbumok, megörökítve a múló pillanatot, de keveset tudunk a fotók készítőiről, a fényképészekről. A liberális szellemben fogant 1872. és 1884. évi ipartörvény minden iparág gyakorlását a helyi elöljáróság előtti bejelentéshez kötötte. Az 1884-es törvény - bár szigorúbb volt - a fényképészipart nem sorolta az ipartörvény hatálya alá, mivel azt művészetnek tartotta és nem iparnak. Először 1922-ben, majd 1931-ben kötötték képesítéshez a fényképezés gyakorlását, egyben több szakmára is bontották: felvételező, laboráns, retusőr, nagyító (REZNÁK 1995. 265.).
