A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Helytörténet - Szabolcs megye Pesty Frigyes 1864. évi helynévtárában (A szöveget gondozta és a mutatót készítette: Mizser Lajos)

Szabolcs megye Pesty Frigyes 1864. évi helynévtárában Helynevek Nagy Halász községből Szabolcs Megyéből 1. Szabolcs Megye, Dadái járás, N. Kállo, és Nyíregy ház. 2. Nagy Halász község ez eredeti elnevezéssel bír, mivel az onnan vette eredetét, hogy elejénten csak néhány konyhobol állott és azok mind halászok voltak, mert az egész határ a' tísza gyakori ki ömlése miatt vízből állott, csak a' magaslatok, dombok, és fentebb helyek voltak szárazon, tehát a' csekély népség csak is a' halászatból és fa hordásból élt, még az 1858­ik évében is, a' mikor egy napon 800 mázsa halat fogtak ki, de a tísza szabályozás által ezen területek haszon­vehetőké és most csaknem szántó földeké váltak. 3. Volt hajdan a' községnek más neve neveze­tesen B. Halász mely a' községtől egy 1/4 órás távolságra feküdt de ez a' nép mondása szerént a' Törö­kök által tökéletesen elpusztitatott , most szántó föld és többnyire nádas rétség — 4. A' község mikor említetik leg korábbinak, azt sem vénei sem papjai beigazolni nem tudjak, csak anyit beszel a' nép rege, hogy hajdan századok előtt, a' falu alatt van egy temető mely neveztetik puszta templom Mynek ezen hely a' mai napon is; a Tekintetes Fráter Miklós birtokos Uré, hova a' család temetkezik, ezen a' helyen állott hajdon egy nagy szerű templom a' melyett a' Csehek midőn magyar országon garázdál­kodtak építettek, ezen templom romjai még az 1789­k évben épségben állottak, mely alatt de folyamodás nyomán az 1789-k évben Leopold király meg engedte a' Reformata gyülekezetnek, hogy azon romokból magoknak templomot építhessenek, mely építkezés meg is történt 1789/90-k évben csak a' templom mely tiszta faragot kövekből van építve későbben az 1826­k évben ugy csak egy nagy szerű torony ragasztatott e mondót templomhoz ugyan csak faragat kövekből, melynek dísze a' megyére ki hat, hogy a' Tekintetes Csuha Tamás ur örökössei keze között levő iromá­nyokból meg /áthúzva/ mely állításuk szerént Halász Község kezdetétől a' jelenkoráig szollanak, és betű sorozattal el vannak látva meg lehetne tudni, mely irományok igen fontosnak lenni mondatik, ezen irományok Tekintetes Csuha Vilma kis asszony kezei között léteznek Nyiregy házán, melyek arról is szollanak hogy a' Török miképpen garázdálkodott e' vidéken e' Megyében — sött egész Magyar honban ezen iromány elolvasása 4. heti idő kőz szükségeltetik, mert ugy ezen Csuha Család a' Török járás időben, a' leg nagyobb birtokos nejét a Török Bassa el rabolta, onnan kezdőttek, a' történetek össze írásai, de a' jelen­legi nép semmi fele felvilágosítást adni nem képes. — A' népesitésről sem emlékszik senki — csak anyit tudni hogy miután hajdanába, csak halászat és baromok te­nyésztéséből éltek mint Majorsági birtokokan a 5 sok Cselédség által mely e' helyen meg telepedett szaporodott de erről is, a' tul lapon emiitett irományokból bővebb tudomást szerezhetni. 6. Köz tudomásból semmit sem lehet tudni sem emlékből — csak a mondott irományokból 7. A' Község határában elő forduló topogra­phiai nevek következők 1. Szöllös kert mely 40 holdból áll — 1. Kajor szeg. 3-k Pál telek és Maga — Sáros Erge — 5. Pipa szeg. 6­k Darvas fertő — 7. Bal fű, Tolnai homok és Juhod. 9. Sokos hegy és Poklandos 10. Kerekes egér szeg és bálvány — 11. Bálvány szeg és Ördöngös hegy. 12. Szilas szeg 13. hosszú homok és szérűszeg. 14. Szövényszeg. 15. diófa homok. 16. Szőllő hegy. \1. B. Halász. 18. a' többi apró szigetekkel együtt. — 19. Kis tisza hát 20. Kulcsár ér 21. Balázs ér. 22. Sólymos tó Komotcsó 23. Kis tisza hát. — 24. falu érhát és Malom Kaszáló. 25. alma szeg. 26. jó hegy. 27. hajdúék. 28. Nagytissza düllő. 29. Szálvetés. 30. Kerek örvény szeg. 31. csiba rét. 31. [!] Barany ér, 32. Kun ér. — 33. Járat — 34. Telek láp 35. Koczaba 36. Turai szeg a' többi lapokkal 36. Demjen sír — 37. Zombor láp 38. Fatsa, 39. Veres kőz, farkas halom, 40. Rádi ut 41. Király hegy a' Kemecsei útnál 42. Kecske hegy A Nagy Halászi határnak kiterjedése követ­kező a' becslő munkálatok szerént Szántó főid Catastralis holdban 2737 hold Rétben 1597 hold Legelőben 243 hd Erdő 1318 ­Szőllő 40 ­Nádas 3782 hd Terméketlen 6784 — Összesen 16494. hold Ezen határnak szomszéd és Városok Nyiregy háza városa mely 2 mért földnyi távolságra esik. Kotaj v. Kerest ut [!] 1 mért földnyi Kemetcse 1/2 mértföld­nyire, Rád 1/2 m. f. Ibrány 1/2 m. f. Dombrád a' Kis tiszántul 2L Nagy tíszán aldalvást 2 Mert föld, itt meg jegyzendő hogy a' Dombrádi és Halászi határ között T. Csuha Vilma Kis asszony birtokába olly Nagy fa létezik mely ágán kívül 36 öl fára volt becsülve még az 1825-k évben került Statistica szerént, de a' mai napon ki szaradva áll, de minden egyes agaiból letöredezik egy öl szeri fa kerül ki — egyébb nevezetesség nem tudattik. Halasz Novemb 21. 865. Hegyváry Sándor msk Jegyző Színák János bíró Puskás Ferentz hites 243

Next

/
Thumbnails
Contents