A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Műemlékvédelem - Balázsik Tamás: A beregdaróci református templom

14. kép A nyugati kapu Abb. 14 15. kép Westportal Bordaindítás a szentélyben Abb. 15 Rippenanfang im Chor néhány elemét erősen pórusos, fehér riolittufából faragták. A szerszámok használatát illetően meg lehetett állapítani, hogy a kőfaragók az egyes szerszámokat különféleképpen használták. A szerszámhasználat egy kb. 8 cm széles laposvéső nyoma - alapján egy kézhez lehet kötni a szerkezetileg legfontosabb és legösszetettebb elemeket, a záróköveket és a bordaindításokat. Nemcsak szerszámhoz, hanem kézhez is kapcsolhatók azok a fogasbárdtól származó nyomok, amelyeket a bordák közel fele részének hátán és vállán, valamint a hajó keleti ablakának kőrácsán, a külső oldalon lehetett megfigyelni. Végül egy harmadik kézre utal, hogy a bordák egy részén a vállakat nem rézsűsen képezték ki, hanem egy 2 cm-es laposvésővel falcot faragtak ki rájuk. A térségben működő mestereket illetően már az igényes kialakítású nagymuzsalyi templommal kapA beregdaróci református templom csolatban felvetődött a beregszászi műhely ottani működésének gondolata (ENTZ 1987. 320.). Beregdaróc esetében is ez valószínűsíthető, bár nem kizárt a távolabbi városok kőfaragóinak jelenléte sem. Jól szemlélteti a lehetőségek széles választékát Várdai István utasítása, amely szerint Kassán vagy ahol tudnak, keressenek a kisvárdai vár építéséhez mestereket (ZICHY X. 339.). Mint látható, a középnemesség soraiban megkapaszkodó Darócziak székhelyük templomát kegyúri templomukat - igyekeztek a lehetőségekhez képest a leggazdagabban ellátni, kialakítani. Ez nemcsak jog volt, hanem kötelesség és jól felfogott érdek is. A Képes Krónika szavait idézve, a világi embereknek „sajátjuk az öntelt dicsekvés, hogy többet mutassanak magukból, mint amennyit feltételeznek róluk..." 25

. A hatalom, a tekintély, a gazdagság mind hatásosabb kifejezésre juttatása mindig is olyan kényszer volt, Képes Krónika. A magyar középkor irodalma. Válogatta V. Kovács Sándor. Budapest 1984. 194. 217