A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Műemlékvédelem - M. Veres Lujza: Gyügye református templomának építéstörténete és belső díszítése

Gyügye református templomának építéstörténete és belső díszítése A fenyőfából készült famennyezet díszítésének porló festékanyagából adódó veszélyeztetettségére már 1993-ban felhívtuk a figyelmet. Kiss Margit restaurátor fixáló, s egyben konzerváló anyag kikísérletezését, és a festett rétegek helyszínen végzendő megkötését javasolta (VERES—Kiss 1993. 5.). A tervezett munkák elmaradtak. Az öt év múltán, 1998-ban végzett szemle igazolta a folyamatos állapotromlásra vonatkozó félelmeket. A kazetták festése fokozottabban pereg, a szétcsúszott deszkák közötti rések egyre szélesebbek. A szentélymennyezet hullámos. A hajó famennyezete kevésbé hullámos felületű, de középen határozottan kifelé ível, „kihasasodik". Ezt a vetemedést egyrészt a deszkázat meggyengült anyaga, másrészt meglazult rögzítése, harmadsorban az épület nedvesedése okozhatja. A szentély mennyezetszakasza a hajóénál jobb állapota, ellenére szuvas, gombás, fakult, színei elszürkültek. Két-három év múlva biztosan tönkremegy. A hajóban főleg a karzatok feletti kazetták halványak, néhánynak már rajzos karakterű festése is elpusztult, hét darabnál pedig már deszkahiányokat kellett pótol-ni. A táblák alapozása sokhelyütt teljesen elvált vagy leesett, néhol látszik a faerezet. Beázástól foltosak az északi karzat és a diadalív déli pillércsonkja feletti kazetták. Az összhatást tovább rontja a sok villanyvezeték-befúrási, -vésési nyom. Korai kelet-magyarországi, a reneszánsz továbbélését mutató népies famennyezeteink legkarakterisztikusabb darabját csak a legsürgősebb és szakmailag legátgondoltabb restaurátori beavatkozás mentheti meg az utókornak. Ehhez azonban további jelentős pénzeszközök felszabadítása, biztosítása szükséges (VERES 1998. 2. 2. jegyzet). A szószék A templom berendezésének e kvalitásos darabja a szószékkosár oldalán előkerült sárga—fekete vonalas rajzú, sokszirmú rózsamotívum alapján egykorú a festett famennyezettel (14. kép). A Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár iratai között egy, a szószékre vonatkozó leírás a következőképpen hangzik: „A szószék deszkából a legegyszerűbben készítve, a korona azonban remek faragás." (TTREL I . 8. c. 2., 8— 9.). E megállapítás helytálló. Az viszont nem állja meg a helyét, hogy a diadalív lebontásával, egyben az északi karzat építésével egyidejűleg állították fel 1833-ban. Az emlék, mint láttuk, jóval korábbi. Díszítésén Józsa László gondnok buzgón fáradozott (VÁRADY 1991. 645., Kiss 1878. 519.). A szemlélőket a szószékkosárnak a karzat- és padmellvédek díszítéséhez hangolt átfestése zavarhatta meg, s nem keltett gyanút bennük a tisztán barokk szószék-korona jelenléte sem. A falazott talapzatú szószékkosár felületét ugyanis vörösesbarna, körkörös elemekből álló imitált márványozás borítja sötétzöld keretdísszel. A könyöklő szélét lándzsalevélsor díszíti. A déli hajófalnál álló szószék kosara hétszögű, mellvédje keskeny deszkával kapcsolódik a mellette lévő Mózes-szék mellvédjéhez. A Mózes-székbe másodlagos kialakítású lépcső vezet. A kosár oldalának restaurátori, infrakamerás vizsgálata bonyolult virágdíszítést mutat a már említett legalsó, sokszirmú rozettát tartalmazó rétegen (Kiss 1998. 2.). Az igen szép faragású hangvetők esetében a helyi stílus, az egyedi jellegzetességek dominálnak. Az idők során a hangvetők szenvedték el a legkevesebb késői átalakítást, s leginkább az elszennyeződés veszélyének vannak kitéve (GILYÉN 1967. 47—50.). Felépítésük architektonikus jellegű. A díszes, kivétel nélkül barokk jellegű szószékeket koronázó elemek még inkább hangsúlyozzák az általában déli falnál elhelyezkedő szószékek kitüntetett helyzetét a templomban. A hangvető gyakorta fűrészelt, ritkábban faragott vagy a kettő kombinációjából álló elemek együttese. A XIX. század elején copf elemekkel egészül ki. Az alkotók parasztpolgári vagy paraszti, esetleg papi származású, kizárólag magyar festőasztalosok. Tudásuk legjavát a szószékkoronák elkészítésében nyújtják (GILYÉN 1975.). A gyügyei szószékkorona kétemeletes, melynek vázát íves-volutás elemek adják, melyek a nyolcszögű hangvető éleitől indulnak (15. kép). A felső, kisebb egység tökéletesen megismédi az alsó volutás rész szerkezetét. Az alsó koronarész oldalaihoz simulva faragott, vázaszerű középső elemekből kinövő, indás-virágos oromdíszelemek láthatók. A nyolcszög sarkain emelkedő volutákra kisebb indás, szintén faragott elemek vannak ültetve, majd a két koronarész találkozásánál lent ívelt elemben, fent tulipánmotívumban végződő összetett, faragott rátétornamensek helyezkednek el. A felső rész mértéktartóan dísztelen. A legfelső korongszerű elemen egy nyilvánvalóan később odahelyezett gerezdes testű, fuzérdíszes copf váza áll. A hangvető több darabja elveszett, a ma meglévő elemek csak helyenként lettek átfestve. Eredeti színezésük piros—kék—arany(sárga) volt (VERES—Kiss 1993. 3.). Piros és arany a faragott részek színezése, a vo-lutás részek pedig kékeszöld márványozásúak. A hangvető belsejében nyolcszögű keret-elem található, mely kék „tupfolt" (ecsettel foltokat imitáló) márványozású. Ez hiányos, sérült. Ez vonatkozik a hangvető többi részére is, ugyanis e kvalitásos késő barokk alkotás erősen szennyezett, szuvas és darabokra esik. Sürgős restaurálása lenne a további használhatóság egyedüli garanciája. A gyügyei szószékkorona, stílusa révén a közeli Túrricse 1798-ban 193