A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Révész László: Hitelesítő ásatás a tuzséri honfoglalás kori temető területén

Hitelesítő ásatás a tuzséri honfoglalás kori temető területén S-végű hajkarika, gyöngysor, bronz fülesgomb, zárt bronzgyűrű, csontkorong (Kiss 1983. 112., 49. t.). 7. Mözs—Szárazdomb 9. sír. A vastű a mellkas bal oldalán volt. A női sír egyéb leletei: pödrött végű hajkarika, 2 félkör átmetszetű nyitott bronzgyűrű, 16 préselt ezüst ruhadísz, 2 nyitott kerek átmetszetű bronz huzalkarperec, ólomgomb, vasár (MÉSZÁROS 1973/74. 10., 29. kép 7.). 8. Mözs—Szárazdomb 25. sír. A vastű a gyermeksír bal lábszárcsontja mellett feküdt. Egyéb mellékletek: nyitott haj karika, vasszemekből álló nyaklánc darabjai (MÉSZÁROS 1973/74. 12, 40. kép 7.). 9. Orosháza—Pusztai I.-tanya 2. sír. A vastű a koponyán feküdt

8 (DIENES 1965. 146.). 10. Püspökladány—Eperjesvölgy, szórvány lelet. A tű bronzból készült (NEPPER 1996. 256.). 11. Szeged—Algyő 21. sír. A női sír egyéb leletei: pasztagyöngyök, csüngős ruhadíszek, lószerszám (KÜRTI 1978/79. 323-347.). 12. Szeged—Algyő 51. sír. A női sír egyéb leletei: nyitott hajkarikák, ruhadíszek (KÜRTI 1978/79. 323-347.). 13. Szőreg—Homokbánya 24. sír. A vastű a szeméremcsonton volt. A senilis korú nő sírjában ezen kívül csupán egy vastöredéket találtak (BÁLINT 1991. 85., XXV. t. 21.). 14. Zalavár—Községi I. temető 81. sír. A tű a jobb alkar mellett feküdt. A 40—44 éves nő sírjának egyéb leletei: vastag S-végű hajkarika, félkör átmetszetű nyitott pántgyűrű (TETTAMANTI 1971. 221, 230, 6. kép 14.). A fenti, teljességre nem törekvő anyaggyűjtés arról győz meg bennünket, hogy a tűk, illetve a tűtartók korántsem olyan ritkaságszámba menő leletek a X—XI. századi sírokban, mint azt korábban néhány kutató a felületes tájékozódás alapján vélte (MADARAS 1996. 72.). E tárgytípus összegyűjtését, illetve feldolgozását azonban kétségkívül megnehezíti néhány tény. Mindenekelőtt feltűnő, hogy az ismertetett leletek túlnyomó többsége az elmúlt fél évszázad ásatásai során került elő. Jellemző, hogy a Lőrinci—Selypipusztán talált vastű kivételével a XIX—XX. század fordulójának évtizedeiben napvilágra került sírokból egyáltalán nem ismeretesek ilyen tárgyak. Ennek okát főként a kevéssé gondos ásatási technikában kereshetjük. Jellemző, hogy pl. a tuzséri leletmentés során is a kisméretű, díszítetlen csonttárgyat nem vették észre az ásatok, s az embercsontokkal együtt visszadobták azt a sírba. (Éppen úgy, ahogy azidőtájt a legritkább esetben figyelték vagy őrizték meg az ételmellékletet jelző állatcsontokat, de gyakran — mint a tuzséri példa mutatja — még az íjcsontokat sem vették észre!) Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy a vékony, kisméretű vastűk a földben könnyen korrodálódnak, gyakran már a feltárás előtt teljesen megsemmisülnek. Éppen ezért talán nem indokolatlan arra gondolnunk, hogy jelenlegi csekély számuk ellenére e tárgytípusnak az ismertnél nagyság-rendekkel több példányát tették a sírokba. A tűtartók használati, felfüggesztési módját illetően Pálóczi-Horváth András megfigyelései helyesnek bizonyultak. Sajnos az újabban előkerült leletek többsége (vagy az azokat tartalmazó sírok rajza, leírása, közöletlen, a néhány jól megfigyelt és közzétett példány (Mözs, Karos) azonban arra utal, hogy valóban az övre fűzött textilszalagot bujtatták a csont tűtartókba. Nem módosult jelentősen az a korábbi megfigyelés sem, hogy e csonttárgyak szinte mindegyike díszítetlen, a X—XI. századi magyarok tehát nem éltek azzal a lehetőséggel, amivel az avarok, akik szépen faragták, olykor szinte iparművészeti alkotásokká varázsolták e kis használati eszközöket. Az egyetlen gondosan megmunkált, díszes példány a SzabolcsPetőfi utcai 384. sírból került elő. Minden bizonnyal helytálló Pálóczi azon feltevése, hogy eleink használhattak fából esztergált tűtartókat is, erre utal a csonttok nélküli vastűk nagy száma. Persze az is valószínű, hogy e kis háztartási eszközöket olykor csupán az övről lecsüngő textilszalagba szúrták vagy éppen ruházatuk szövetébe rejtették. Ez utóbbi lehetőségre utalhatnak azok a leletek, amelyek esetében a mellkason (Hódmezővásárhely—Kopáncs, Mözs 9. sír) vagy a lábszárcsont mellett (Mözs 25. sír), sőt a koponya közelében (Letkés II. temető, Majs, Orosháza—Görbics-tanya) kerültek elő a tűk. Nem lehet kizárni azt az eshetőséget sem, hogy ezen sírok némelyikében a ruházat összefogásában, a feslések, szakadások eltüntetésében volt szerepük a ma is használatos gombostűk, biztosítótűk mintájára. Végezetül fennáll a lehetősége annak is, hogy olykor hegyes tárgyként védő-baj elhárító szerepük volt. Joggal utalt Tettamanti Sarolta azon néprajzi analógiákra, melyek szerint a gyermekágyban fekvő asszonyt szokásban volt valamilyen szúró eszközzel védeni a rontás ellen, de tűt helyeztek az áldott állapotban elhalt nők, a halva született, illetve kereszteletlen gyermekek mellé is (TETTAMANTI 1971. 230.). A csont tűtartók használóit illetően a korábbi megfigyeléseket (PÁLÓCZI-HORVÁTH 1971. 24-27) 17 8 E tárgyról nem dönthető el egyértelműen, hogy tű volt-e, vagy korrodálódott bőrlukasztó ár. Ez a probléma egyébként más, régebben feltárt leleteknél is jelentkezik, így a szakirodalomban sok a téves hivatkozás. Ez a helyzet pl. a Csongrád—vendelhalmi 4. és 31. sír leleteivel is: PÁRDUCZ-TARY 1939. 189., 194. Hivatkozik e leletekre PÁLÓCZI-HORVÁTH 1971. 37. 32. j., BAKAY 1978. 156.