A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Révész László: Hitelesítő ásatás a tuzséri honfoglalás kori temető területén

Hitelesítő ásatás a tuzséri honfoglalás kori temető területén 6. kép Tuzsér—Boszorkányhegy, az 1998. évi hitelesítő ásatás során talált 1998/10. sír maradványai Abb. 6 Tuzsér—Boszorkányhegy, Reste des bei der Nachgrabung von 1998 entdeckten Grabes 1998/10 maradványaira rá kellett volna bukkannunk, mint ahogy megtaláltuk az (1900-as ásatás által nem érintett) 1998/1—7. sírokat, amelyek beilleszkednek a korábban feltárt temetkezések által alkotott sorba. Jósa az általa feltárt 5. és 6. sírtól „több méternyire húzott kutatóárkokéban újabb temetkezéseket nem talált, csupán a sírsortól keletre eső, még fel nem forgatott területen tartotta lehetségesnek újabb sírsor előkerülését (JÓSA 1900. 224.). Hitelesítő ásatásunk során e területet a lehetőségekhez képest alaposan átkutattuk, de sírok ott sem mutatkoztak, csakúgy, mint a J6. = 1998/10. sírtól északra lévő 8,5 méteres sávban sem. Ennek ellenére nem zárhatjuk ki teljes bizonyossággal, hogy az utóbbi részen rejtőzik még néhány temetkezés, de a sűrűn telepített szőlősorok, valamint a föld tulajdonosának aggodalmaskodása miatt további ásatást ott nem végezhettünk. A női és a gyermek sírok szinte teljes hiánya, valamint a feltárt leletek csekély mélysége alapján úgy vélem, hogy a temető eredetileg a jelenleg ismertnél jóval több, feltehetőleg 20—25 sírt tartalmazhatott. A tuzséri temető leletanyaga A leletek között az ékszerek és ruhadíszek feltűnően csekély számban képviseltetik magukat. A Felső-Tisza-vidék X. századi temetőiben nyugvó nők ruházatát ugyan eleve jóval kisebb mértékben ékesítették nemesfém véretekkel, mint a Kárpát-medence más területein lakó kortársaikét (RÉVÉSZ 1996. 94—95.), ráadásul Tuzséron mindössze egyetlen női sír került elő. A temető férfisírjaiból mindössze három hajkarika látott napvilágot (J5., J6. és 1998/1. sír), valamennyi a kerek átmetszetű, nyitott változatok közé sorolható (SZŐKE 1962. 35.). Valamennyi sírból csak egy-egy példány került elő, s ez a jelenség összhangban van a korszak más lelőhelyein megfigyel-tekkel (KÜRTI 1978/ 79. 325.). Ruhadíszekre mindössze a J4. sír csuklóján megfigyelt patinanyom (ezüst karpánt maradványa?) valamint a J6. sírban a mellkason lelt ezüstlemezke utal. Viszonylag szerény a használati eszközök száma is. A két sírban előkerült három kés (J3. sír 2 db.?, illetve J6. sír) a széles körűen ismert honfoglalás kori típusokhoz tartozik. A J6. sírban lelt példány marko-latát csontlemezzel borították. A fentiekben már említettem, hogy a korábbi szakirodalomban éppen annak a nyomán merült fel az a gyanú, hogy két sír leletanyagát a találók összekeverték, mert a J3. sírban két kés (valamint ugyancsak két csiholó) is volt. Mint láttuk, Vidovich beszámolója e lehetőséget kizárja. A fenőkövek — amik egyébként nem túl gyakori leletei a korszak sírjainak —, figyelemre méltó módon, Tuzséron két sírban (J3., 1998/7.) is előkerültek. A tűzkészségeket a J3. sírban lelt két csiholóacél mellett mindössze a J6. sírban talált kovakő képviseli. A férfisírok arányához képest ez szokatlanul kevés. Ellenben más rangos férfiak hagyatékának a vizsgálata során is feltűnt az a jelenség, hogy tarsolyukban gyakran csak kovakő volt, a csiholóacél hiányzott (RÉVÉSZ 1996. 185.). Az 1998/8. sírban talált vastű és csont tűtartó párhuzamai a korábbi kutatások szerint viszonylag ritkák a korszak leletanyagában. A tűtartókat a Szabadkígyós—Tangazdaság területén feltárt X. századi temető 19. sírjában talált példány feldolgozása során igyekezett összegyűjteni Pálóczi-Horváth András, de mindössze további két temetőből előkerült három leletet sikerült felkutatnia (PÁLÓCZI-HORVÁTH 1971.24— 27.). Megfigyelései szerint a tűtartókat a sírleletek tanúsága szerint a magyar nők (az avarokhoz hasonlóan) az övük bal oldalára akasztották oly módon, hogy a tűt egy textilszalagba szúrták, ráhúzták a csonthengert, s a szalagot alul megbogozták, hogy a tok le ne essen. A szalag felső végét készségkarika nélkül fűzték az övükhöz. Az avarok díszesen faragott, esztergált tűtartóival szemben a honfoglalás kori leletek jóval egyszerűbbek és dí szí tétlenek. Általában szárnyas lábszárcsontjából vágták ki. A magukban előkerült vastűk arra utalnak, hogy eleink fából is készíthettek ilyen eszközöket. A tűtartók általában szegényes sírokból kerülnek elő, idősebb (40—60 éves) nők gyakran egyedüli mellékleteként, akik családjukban alárendelt szerepet tölthettek be. A vastűk lelőhelyeit Bakay Kornél foglalta össze, s felvetette annak a lehetőségét, hogy a koponya környékén talált 15