A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Történelem - Zágorhidi Czigány Balázs: A domonkosok a középkori Beregszászon – Fehér Mátyás kritikája

Zágorhidi Czigány Balázs Lehoczkyra, de munkájának csak a III. ún. Különös rész-ét idézte, s említést sem tett a II. kötetről, ahol Lehoczky maga is részletesen tárgyalja a beregszászi kolostorok történetét. Fehér egyéb, nehezen ellenőrizhető és feltehetően ugyancsak fiktív forráscsoportokat is idéz munkájában. Ilyen a Kassai domonkos-rendi levéltár leleszi másolata (FEHÉR 1944. 6. et passim), melyből többnyire olyan adatokra hivatkozik, amelyek eredetijéről egyelőre nincs tudomásunk, és nem ismerte őket a leleszi levéltár anyagát bőségesen felhasználó Lehoczky sem (ld. pl. Sebeházi Pelbárt személyét

4

). Fehér hasonló jellegű forrása a Gyöngyösi ferencesek ősnyomtatványai: 55. szám (FEHÉR 1944. 9. et passim), erről a szentbeszédgyűjteményről azt állítja, hogy Székesfehérvári Tamás beregszászi domonkos szerzetes kötete volt, aki feljegyezte benne a saját és több más szerzetestársa szentbeszéd-témáit (FEHÉR 1944. 13.). A kötet valóban megtalálható volt a gyöngyösi ferences könyvtárban (igaz más jelzet alatt),

5 s ma is fellelhető az antiqua gyűjteményben, sőt Székesfehérvári Tamás (Thomas de Albaregali) nevét is megtaláljuk benne posessorként bejegyezve (CSAPODI -CSAPODINÉ 1988. 385. 1554. sz.). A szerző személyén túl azonban semmi sem utal arra, hogy Székesfehérvári Tamás domonkos lett volna (bár a könyvtár anyagában több kétségtelenül domonkos provenienciájú kötet is található - pl. CSAPODI—CSAPODINÉ 1988. 371. 1436. sz., 377. 1488. sz.), sőt a gyűjtemény possessorbejegyzéseinek feldolgozója egyenesen ferencesként tartja számon (SOLTÉSZ 1967. 130.). A kötet bejegyzéseit nem állt ugyan módomban személyesen ellenőrizni, de a fentiek alapján ezek hitelességében is kételkednünk kell.

6 A Fehér által idézett források közül még egy csoportot feltétlenül érdemes kiemelni, már csak azért is, mivel ezek kétségtelenül hitelesek, bár szerzőnk velük is meglehetősen önkényesen bánt. Iványi Béla tárta fel a domonkos rend Római Központi Levéltárában a rendfőnökök XV-XVI. századi regisztratúrakönyveiben rejlő magyar vonatkozású adatokat. A gazdag forrásanyagról azonban csupán egy rövid ismertetőt tett közzé, a publikálásig - bár tervezte - sajnos nem jutott el (IVÁNYI 1929). Iványi a forrásokat másoknak is rendelkezésére bocsátotta, így bőségesen merített belőlük Harsányi András

7 és Fehér Mátyás

8 is. A kéziratos anyagnak Iványi halála után nyoma veszett, csak a közelmúltban bukkant fel egyik példánya az esztergomi Prímási Levéltárban.

9 Esetünkben azonban Fehér ezzel az anyaggal sem bánt korrekten, több mint tíz adatot idéz ugyanis a római rendi levéltárból, melyek közül csupán egy vonatkozik kétségtelenül Beregszászra. Az általa idézett források többnyire olyan szerzetesekről szólnak, akiknek a tartózkodási helye nincs megjelölve, ezeket a személyeket Fehér a fent említett gyöngyösi ősnyomtatvány - minden bizonnyal fiktív - bejegyzéseivel kapcsolja Beregszászhoz (FEHÉR 1944. 10-13.). Az egyetlen biztosan Beregszászra vonatkoztatható adattal is probléma van, pedig ez - mint látni fogjuk - kulcsfontosságú a kolostor története szempontjából. Fehér a kolostor lokalizálása kapcsán idézi azt az 1479. évi adatot, amely a beregszászi domonkos apácák Szatmárnémetibe való áttelepítéséről szól. Szerzőnk, miután kissé körülményes módon a kolostor templomát a mai plébániatemplommal azonosította, állításának igazolására hozza fel az apácákra vonatkozó adatot; ezek rendháza ugyanis a hagyomány szerint a templom közelében, a plébánia helyén állt, amit az idézett forrás is megerősíteni látszik. Az idézet azonban nem pontos, sőt bátran állíthatjuk, hogy az eredeti forrást szerzőnk egyszerűen meghamisította. Fehér állítása szerint ugyanis „a rendfőnök Rómából megbízta Győri Paulin tartományfőnököt, hogy tekintve a soro-rok kicsi számát, telepítse át őket a szatmárnémeti kolostorba ... és az üres kolostort a fráterek vegyék kezelésbe. Ez a kis klastrom tehát szemben volt a domonkos, vagyis a mai plébániatemplommal, mert a meghagyás azt is kiemeli, hogy a »szomszédságban« állt." (FEHÉR 1944. 5-6.) Állítását a vonatkozó forrásrész teljes latin szövegének közlésével támasztja alá a szerző, mely nagyjából megfelel az általa elmondottaknak. 4 Fehér Sebeházinak Zsigmond királynál 1413-ban tett látogatásáról és 1418. évi tartományfőnökségéről tesz említést. A Zsigmond-kori okmánytár vonatkozó köteteiben azonban egyetlen adatot sem találunk Sebeháziról. Ugyancsak kérdéses Fehérnek a vasvári kolostor történetéről írott munkájában szereplő Sebeházira vonatkozó 1414. évi adat (FEHÉR 1942. 40—41.), amelyhez a pannonhalmi levéltár megjelölésével egy nem létező jelzetet csatolt (Id. MOL CD). 1418-ból nem ismerünk tartományfőnökre vonatkozó adatot, de 1417. augusztusában még Pécsi Tamás a provinciális (Zso 248. o. 812. sz.). 5 Index librorum saeculi XV. et XVI. Bibliothecae PP. Franciscanorum Gyöngyösini. Budapest, 1930. 21.: Gabrielis a Barelete O. Praed.: Sermones. Hagenau 1510. Jelzete: Nr. 558. 6 Fehér hivatkozásaiból néhányat szúrópróbaszerűen ellenőrzött Sarkadi József tanár úr, a könyvtár vezetője, ennek során annyit sikerült megállapítania, hogy a hivatkozott helyeken szereplő bejegyzések más — elsősorban possessor-bejegyzés — jellegűek. Segítségét ezúton is köszönöm. 7 HARSÁNYI 1938. alapját tulajdonképpen ez a forráscsoport képezte. 8 Fehér Beregszászról készített munkája mellett a vasvári (FEHÉR 1942.) és a győri kolostor történetének feldolgozásánál (FEHÉR 1943. és 1944. 283-288. és 52-58.) is használta Iványi forrásgyűjtését. 9 Prímási Levéltár Esztergom, Implom Lajos irathagyatéka (letét), az értékes forrás kiadás alá rendezésén Szőnyi Tamás és e sorok írója dolgozik. 150