A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Recenziók - Almássy Katalin: Luc Baray–Sylvie Deffressigne–Chantal Leroyer–Isabelle Villemeur: Nécropoles protohistorique du Sénonais: Serbonnes/Le Créole, Michery/La Longue Raie, Soucy/Mocques Bouteilles (Yonne). Paris, Maison des Sciences de l’Homme 1994, 232 p. Documents d’Archéologie Française T. 44.

Luc Baray-Sylvie Deffressigne-Chantai Leroyer-Isabelle Villemeur: Nécropoles protohistorique du Sénonais: Serbonnes/La Créole, Michery/La Longue Raie, Soucy/Mocques Bouteilles (Yonne). Paris, Maison des Sciences de l'Homme 1994, 232 p., ill. Documents d'Archéologie Française T. 44. Almássy Katalin recenziója A DAF (Document d'Archéologie Française) 44. kötetével egy szemre is tetszetős, a figyelemfelkeltő külső és a tudományos visszafogottság szerencsés keverékét mutató könyvet jelentetett meg a La Maison des Sciences de l'Homme. Már az előszóból megtudjuk, hogy új sorozatot indított útjára a francia Kulturális Minisztérium Műemlékvédelmi Felügyelősége. A sorozat első kötetét tarthatjuk a kezünkben. A cél egy nagyszabású állami beruházás - az A5. autópálya - építését megelőző régészeti föltárások eredményeinek bemutatása. Az előszóból kiderül az is, hogy a francia régészetben mérföldkőnek tekintik ezeket az ásatásokat, melyeknél egyrészt megjelentek a korunkra jellemző új tudományos vagy pl. környezetvédelmi szempontok, másrészt pedig összegződött bennük annak az elmúlt több mint 20 évnek minden tapasztalata, melynek során az eddigi állami nagyberuházások és az azokat megelőző tudományos programok lezajlottak. Vagyis a kötetet lapozva a jelenlegi „régészeti politika" főbb irányelveit is megismerhetjük. Úgy gondolom, hogy nem haszontalan, ha néhány szóban erre is kitérek, hiszen Magyarországon az elmúlt mintegy tíz évben megszaporodott a hasonló, nagy lélegzetű leletmentések száma s a francia tapasztalatokat hasznosíthatjuk a hazai gyakorlatban is. Ehhez néhány mondatban be kell mutatnom a franciaországi föltárások rendszerét. A nagy leletmentések irányítására egy külön szervezetet, az Association pour les Fouilles Archéologiques Nationales-t (AFAN) hozták létre. Ez a szervezet kapja és osztja el az ásatásokra szánt összegeket. Feladatuk az ásatások megszervezése, amihez hozzátartozik a folyamatosan fölvett s napjainkra már igen nagy létszámú szakember- (elsősorban régész-) gárda beosztása. Ezen túl az AFAN gondoskodik a föltárt régészeti anyag elhelyezéséről is. Ezt a szervezetet egy már meglévő, tehát tapasztalatokkal rendelkező területi régészeti felügyelet, a bourgogne-i irányítása alá helyezték. Az így kialakított szervezeti felépítés elősegíti, hogy pl. egy autópálya építésekor a nyomvonal egészén el tudjanak kezdeni egyszerre dolgozni, a terepbejárások, geológiai fúrások és egyéb előzetes kutatások eredményeinek kiértékelése után központilag választják ki a föltárandó lelőhelyeket. Ez mindenképpen előnye ennek a rendszernek. Ugyanakkor nem tudnak megbirkózni azzal a problémával, hogy létrehoztak egy meglehetősen nagy létszámú szervezetet, melynek létalapját az állami nagyberuházásokjelentik, ezek száma pedig egyre csökken. A túlfejlesztett AFAN jelenleg minden módon próbálja érdekeit védeni, ám már jelenlegi dolgozói számára sincs elegendő munkája. Ezért létszámstoppot hirdettek s így Franciaországban véget érni látszik az „aranykor". Egyre többen vannak az állást vagy munkát hiába kereső régészek. Magyarországon szerencsés módon (még) létezik egy olyan hálózat- a jelenleg is működő megyei múzeumoké -, melyet megújítva igazán alkalmassá lehetett, ill. lehet tenni erre a feladatra. A rendszeres tapasztalatcseréket megszervezve feleslegessé tehető egy központosított szervezet kiépítése. Ehelyett inkább az egész magyar régésztársadalmat kellene bevonni a munkákba. A könyv ismertetése kapcsán szükségesnek láttam, hogy részletesen szóljak a fenti problémákról, mivel korántsem érdektelen egy másik ország jó és rossz tapasztalatait egyaránt számba vennünk. Hozzátéve, hogy helyzetünket sok tekintetben össze sem lehet hasonlítani a franciaországival. Ennek illusztrálására álljon itt egy adat. 1988 és 1992 között több, mint 40 millió frank állt rendelkezésre a 153 km-es nyomvonal kutatásához. A hatalmas összeg ellenére a regisztrált 318 lelőhelyből mindössze 43-on vezettek nagy ásatásokat és 150-et szondáztak végig! Elgondolkodtató adatok. Mennyire dönthető el vajon a még oly alapos előkutatások eredményei alapján egy-egy lelőhely további sorsa? Pótolhatják-e teljes egészében a fúrások, a magnetométeres stb. vizsgálatok az egy-egy kis szondaásatás leletanyagából levonható következtetéseket? Hogy ezúttal mindössze egyetlen konkrét, ezúttal hazai példával éljek: Szabolcs-SzatmárBereg megyében a Nyíregyházához közeli Császárszállás mellett egy, a terepbejárás során közepes mennyiségű anyagot szolgáltató lelőhelyen szinte semmit nem találtunk. Nagyrészt elszántották. Ugyanakkor egy másik esetben a kevés és jellegtelen anyag komoly kora bronzkori, római kori és VIII-IX. századi telepet taA Jósa András Múzeum Évkönyve XLI. 1999. 499-503. 499