A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Természettudomány - Csüllög Gábor: A középkori Tiszántúl mint földrajzi régió

A középkori Tiszántúl mint földrajzi régió A. Térosztáson kívüli állandóan vízzel borított felszínek. 1. A Tisza, Túr, Szamos, Kraszna, Ér, Berettyó, Sebes- és Fekete-Körös alsó szakaszainak a medrekhez, holt ágakhoz kapcsolódó állandó vízfelszínei és a Rétköz, az Ecsedi-láp, a Kis- és a Nagy-Sárrét kiterjedt állandó vízfelszínei. B. Erős borítottsági térosztású, időszakosan vízzel borító tt felszínek. 2. Alacsony térszínű, változó vízjárta és részben vízmentes felszínekre osztott folyó menti síkságok: a Túr, Szamos, Kraszna, Ér, Berettyó, Sebes- és Fekete-Körös, Körös és a Tisza alsó szakaszának vízjárta árterületei, valamint a Rétköz, az Ecsediláp, a Kis- és a Nagy-Sárrét külső területei. C. Gyenge domborzati és közepes borítottsági térosztású 100 m alatti felszínek. 3. Alacsony térszínű, folyóvizekkel körbejárt, döntően vízmentes, alacsony helyzetű hordalékkúp felszínek, vagyis az előbbi tájak hegységek felé eső, 100 m körüli peremterületei. D. Kiegyenlített tér osztású 100 és 500 m közötti felszínek. 4. Kismértékű elsődleges és közepes másodlagos (növényzeti) tagoltságú, folyómedrekkel és széles és lapos völgyekkel-hátakkal tagolt, a hegységből kifutó folyók által közrefogott, 100-200 m magasság közötti felszínek (Szamoshát, Nyírség, Hajdúhát, Békés-Csanádi-hát). 5. Jelentős mértékű elsődleges és másodlagos tagoltságú - sűrű völgyhálózatú -, változatos növényzetű, kiemeltebb helyzetű, sűrű völgyhálózatú 200-400 m szintmagasság közötti dombvidékek, valamint a belső- és fél-medencék. (Nagybányaimedence, Szilágyság, Hegyköz, Sebes-Körös belső völgye, Belényesi-medence, Fehér-Körös belső völgye) és ezeknek a hegységek felé eső 300 és 500 m közötti hegylábi felszínei. E. Erős domborzati térosztású 500 m fölötti felszínek. 6. Erős elsődleges és kismértékű másodlagos tagoltságú, sűrű völgyhálózatú és homogénabb talajú és növényzetű (erdő) középhegységi felszínek (Bükk-, Réz-hegység, Meszes, Király-erdő, Belies Zarándi-hegység. 7. Szélsőséges mértékben tagolt, magashegységi térszínek (Kőhát, Bihar-hegység, Gyalui-havasok) és a közöttük kialakult kötött irányú, szűk völgytalpú átjárók. A különböző típusok (magas- és közép-hegységek belső medencékkel - alacsony-hegységek és dombvidékek félmedencékkel, medence dombságokkal-hegyvidéki előterek kiemelt hordalékkúpokkal, száraz sík térszínekkel - vízjárta alacsony térszínek) a magassági szint csökkenésével, a nagyobb folyók (pl. itt a Szamos és a Körösök) mentén, mint középtájak, míg a medencékben, fél-medencékben az összefutó rövid, de nagyesésű mellékfolyók mentén, mozaikszerűen elrendeződve, mint kistájak érintkeznek (pl. Belényesi-medence). Mind a közép-, mind a kistáji elrendeződésben az érintkezési vonalak száma jelentős, erősen befolyásolva a társadalom térhasznosítási formáinak differenciálódását (FRISNYÁK 1995/A.) A társadalom térhasznosításának erőtere A tagoltsági tényezők által teremtett természeti térosztásnak, mint előfeltételeknek a társadalom céljától és szerveződési állapotától függő felhasználása (BERÉNYI 1992.) alakítja ki az aktív térhelyeket, amelyeket a társadalom által létrehozott és a népesség számbeliségével és területi kiterjedésével összefüggő alábbi térelemek jelölnek ki. Ezek egy része tárgyi elem: magányos, szórványos és összefüggő építmények, sírok, síregyüttesek, temetők és eszközeik, határjelzők stb. és a térbeli mozgáshoz kapcsolható kötött elemek: útjelzők, útkereszteződésjelzők, átkelők, révek, hidak. Más része pedig a népesség gazdasági tevékenységével összefüggő munkamegosztási hatóterek földhasznosítási formái: szántó, kert, rét, legelő, erdőterületek, halászat azonosítható településekhez köthető színterei és a bányászat valamint a különböző kézművességi tevékenységek térhasznosítási csoport] ai. A térelemek (pl. egy sír vagy egy vashámor) az egyedi, a hasznosításhoz kapcsolódó funkcionális és az együttes megjelenés szintjein külön-külön is vizsgálhatók, de térszerveződési szerepkörük csak a három szint összefüggésében értelmezhető, mivel az egyedi, tárgyi és funkcionális tartalom mellett viszonyulásuk alapvetően társadalmi (jogi/szabályozási) formában fejeződik ki. A térelemek helye, a használati funkciók hatótávolsága és az érintkezési hatásokban érvényesülő szerveződési formák természeti térosztással összefüggő elrendeződése jelzi az aktív térhelyek (településhelyek) számát, terület nagyságát, határ-típusait, funkcióinak hatótereit, a térhelyzetek azonosságait és különbségeit. Az így kiépülő társadalmi térosztás a térhasznosítás adott területhez való kötésében jelenik meg, amely a funkciók környezeti igényei és kihatásai szerint elkülönített térhelyet hoz létre. A már letelepült vagy újonnan megtelepedő csoportok különböző funkciójú térhelyei a megtelepedési és térhasznosítási jogok írásbeli rögzítetése és nevesítése révén válnak társadalmi tartalmú településsé (SZABÓ 1971.). A folyamat természetéből adódóan a társadalmak szerveződésének 489