A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Régészet - Kobály József: Magyarországról elszármazott réz- és bronzkori fémtárgyak a Kárpátaljai Honismereti Múzeum gyűjteményében

Magyarországról elszármazott réz- és bronzkori fémtárgyak a Kárpátaljai... selik (NOVOTNÁ 1970.73.). Van közöttük korábbi forma és későbbi variáns is. Ezek alapján a kincset a Kurdi depot-szintnek megfelelő HaAl korszakra lehet keltezni. A gombos végű sarló típusát tekintve (Pecica) nem mond ellent ennek a datálásnak (PETRESCU-DÍMBOVITA 1978.24.). A fenti megállapításokat az edény technológiai sajátosságai is támogatják, mivel a hasonló darabok a Felső-Tisza-vidéken a Gáva kultúrára jellemzőek. 6. Mándok A leírásból ítélve egy Uriu-Ópályi típusú karperecekből álló kincsről van szó. 7. Nagykálló A nagykállói lelet bronzbaltája jellegzetes felsőTisza-vidéki termék. A szakirodalom ezt a baltatípust „kelet-kárpáti típusként" tartja számon (NOVOTNÁ 1970.73.). Bár gyártásuk már az ún. Uriu-Ópályi depot-szint korában kezdődik (MOZSOLICS 1973.38.), fejlődésük nagyobb része a későbbi korszakra esik (KEMENCZEI 1991.54., MOZSOLICS 1969.62.). A keletkárpáti típusú, félholdas kávájú bronzbalták tipológiai fejlődésében a nagykállói példányt a fejlődési vonal közepe tájára helyezhetjük, mivel testének átmetszete eltér az Uriu-Ópályi példányokétól, viszont köpűjének csőrös vége nincs annyira felhúzva, mint a Jászkaraj enő-uzsavölgyi vagy másképpen Gyermelyi depot-szint baltáinál (KEMENCZEI 1991.55. 1. kép 24.,2. kép 1-3.). Ezért a fent említett baltát a magam részéről inkább a Kurdi típusú kincsek korszakával állítanám párhuzamba. Ami pedig a lelet lándzsáját illeti, ez szintén a felső-Tisza-vidéki bronzfeldolgozó központ jellegzetes terméke. Tipológiai jegyei (viszonylag hosszú köpű, levél alakú, profilált penge, amelynek maximális szélessége a középvonalra esik) alapján a Mozsolics-féle C variánshoz sorolható, amely az Ópályi depot-szintre jellemző (MOZSOLICS 1973.34.). Pontos párhuzamai nemcsak a magyarországi késő bronzkori kincsekben találhatók meg (MOZSOLICS 1985.Taf.9., 161:17.,177:7), hanem a környező területeken is (BADER 1978. Taf. 74.910.,75.14., PETRESCU-DÍMBOVITA 1978. Taf.l30:810.,202:l-3., HOLSTE 1951. Taf.2:24.,7:30., FURMÁNEK 1977.360. Taf.20:5.,38:19., KOBAL' 1999. Taf.36:26.,38.B:5.,96:27.,30.,32.). A nagykállói lelet tárgyainak tipológiai jegyei és a párhuzamok alapján a késő bronzkori Kurdi depotszintre keltezhető, ami nagyjából a HaAl (MüllerKarpe szerint) korszaknak felel meg, vagyis a késő bronzkor 2b időszaknak (Kemenczei nyomán) (KEMENCZEI 1984.96.). Ezideig Nagykálióból a szakirodalom két bronzkincset említett (JÓSA-KEMENCZEI 1965.22. XXXVIIT. t, MOZSOLICS 1985.154. Taf. 171-174.). A nagykállói I. kincs 1903-ban került elő és Mozsolics Amália szerint a Hajdúböszörményi kincshorizonthoz tartozik (MOZSOLICS 1985.154.), míg a másik nagykállói együttes a Kurdi horizont jellegzetes képviselője (MOZSOLICS 1985.154-155.). Ez utóbbi érdekessége, hogy egy Gávai telepen került elő. Maga ez a település Nagykálló déli határában helyezkedik el, vagyis nem zárható ki, hogy az 1886-ban előkerült kincs összefüggésben áll ugyanezzel a teleppel. Erre utalhatna az orsógomb is, amely a bronztárgyakkal együtt jutott Lehoczky Tivadar birtokába. Minden esetre a fent leírt nagykállói kincs (kronológiailag ez az első és ezért a kincsek számozását át kell alakítanunk: Nagykálló I - 1886, Nagykálló II 1903, Nagykálló III - 1961) tovább gyarapítja a szabolcsi bronzkincsek hosszú listáját. 8. Pécs A lelet korát Mozsolics A. a Kurdi depot-szintre helyezte (MOZSOLICS 1985.170.). A magam részéről kész vagyok elfogadni ezt a keltezést azzal a megjegyzéssel, hogy a lelet többségét alkotó markolatnyújtványos sarlók olyan típusokat képviselnek [Uioara 1 - 10 db (VI. tábla 1-8., VII. tábla 6.,8.), Uioara 2 - 1 db (VII. tábla 7.), Uioara 5 -2 db (VII. tábla 3.,9.) és Uioara 8 - 3 db (VII. tábla 2.,4.,5.)], amelyek - bár a HaAl korszakra jellemzőek — szórványosan megjelennek az Uriu-Ópályi kincsek között is (PETRESCUDÍMBOVITA 1978.53-54.). Ugyanezt kell elmondanunk az idősebb erdélyi típusú tokosbaltákról (MOZSOLICS 1973.39^10., MOZSOLICS 1985.34-35.). 9. Tákos A leletet Mozsolics Amália a D-típusú nyakkorongos csákány és a tokosbalták alapján az Ópályi depotszinthez sorolta (MOZSOLICS 1973.181.). Ugyanerre az időre keltezte a leletet Kemenczei Tibor, s összefüggésbe hozta a Berkesz kultúrával (KEMENCZEI 1984. 124.). A kincs legkorábbi tárgyait a B3 Cehalut/ Magyarcsaholy típusú (VULPE 1970.82-83.) nyakkorongos csákány (IX. tábla 1.), a kelet-kárpáti és erdélyi típusú tokosbalták alkotják, amelyek már az UriuÓpályi kincsek között előfordulnak. A Cehälut típusú nyakkorongos csákányok fő elterjedési területe a Szamos völgye, a Máramarosi depresszió és a Felső-Tisza-vidék (VULPE 1970.87., KACSÓ 1995.5.). Meg kell azonban említenünk, hogy a vajdácskái kincsben - amelyik Mozsolics szerint a Kurdi depot-szinthez tartozik (MOZSOLICS 1985.210211.)- ugyancsak előfordul egy ilyen típusú csákány (KEMENCZEI 1981.151., 154. Taf. 1:1), ami arra is utalhat, hogy a típus, bár elvétve, de jelen van az UriuÓpályi kincshorizont utáni időben is. A berkeszi és az apagyi kincsekben előforduló nyakkorongos csá45