A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Képző- és iparművészet - Patay Pál: Beregi harangok

Patay Pál de (működési idejük - 30, illetve 20 év - arányában számítva is) lényegesen kevesebbet, mint elődje (PATAY 1989.101-106., illetve 96-98.). A munkácsi katolikusok harangján - amelyet II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia öntetett - ugyan az öntő neve nem szerepel, azonban a díszítése árulkodik a mesterről (PATAY 1989.65., 55. tábla 7., 86. tábla 1.). Szerepelnek az összeírásokban ebből az időből származó, nem az eperjesi mesterek által öntött harangok is, de azoknál kisebb számban (Bene, Kisbégány 1643, Nagyborzsova 1650, Rafajnaújfalu 1650-es évek). Egyeseknek az öntési évét ugyan nem jegyezték föl (Tiszaújhely, Tiszaújlak), de feliratuk jellege erre az időszakra enged következtetni vagy legalábbis erre az évszázadra (lásd a Harangok feliratai c. fejezetet!). Közülük a nagyborzsovain „PARATA EST BORZSOVIAE" (Borzsován készíttetett) olvasható, ami arról tanúskodik, hogy harangot helyben öntő vándormesterek is jártak ebben az időben vidékünkön. Ilyen vándorló mester volt Iohannes Schmox, aki a beregdédai, 1678-ban öntött harangján „cracoviensis"nek, vagyis a lengyelországi Krakkóból valónak nevezte meg magát. Ő egyébként vagy hosszabb ideig tartózkodhatott hazánkban, vagy többször is megfordulhatott itt, ugyanis a rákövetkező évben a Szatmár megyei Tunyog számára öntött egy harangot (PATAY 1989.65., PATAY 1998.379.). Viszonylag több, mégpedig hét, a XVIII. század első évtizedeiben öntött harangról van adatunk. Feltűnő, hogy kettő kivételével az öntésnek nemcsak éve, hanem a napja is szerepel a feliratokban. Ebből lehetne arra is következtetni, hogy utóbbiak ugyanannak a mesternek a munkái. Kettőről tudjuk, hogy Johann Michael Schneider öntötte őket, mégpedig Kassán (Munkács 1700. vagy 1701. május 14., Tarpa 1707). Ennek alapján az 1701. április 1 l-re keltezett bátyúi harang öntője is lehetne Schneider, de erre semmilyen más jel nem utal. Ezzel szemben viszont igen valószínűnek látszik, hogy további három harangot az a mester öntött, akit egy hetei 1710-ben öntött haranggal kapcsolatban a Conscriptio - amennyire a nevét kibetűzhettük - Dániel Wizebr-nek jegyzett fel. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Bereghez közeli Olcsvaapati számára a hetei harang megöntését öt hónappal megelőzően egy Dániel Wesenbach nevű mester öntött harangot (PATAY 1998.373. és 23. jegyzet), az látszik kirajzolódni, hogy 1709-1710-ben ez 47. Az alábbiakban említett erdélyi, bihari, szatmári vándorló harangöntők tevékenységének részletes ismertetését lásd: Patay Pál: Hétszilvafás kisnemesek mint vándorló harangöntők c. tanulmányát! Folia Historica. Sajtó alatt. 48. A, típusú díszítésminta: PATAY 1998.392., I. tábla. a mester vidékünkön tartózkodott és vándorolva átlagosan havonta - mint ahogyan általában a vándormesterek - öntött egy-egy harangot. A harangok feliratai alapján az állomásai a következők voltak: Olcsvaapati 1709. augusztus 23., Vásárosnamény 1709. szeptember 18., Beregsurány 1709. október 20., Hete 1710. január 17. Sajnos a harangok közül ma már csak a beregsurányi létezik (PATAY 1989.41.,45. tábla 1., 77. tábla 5.). Ebből az időből származik még a munkácsi reformátusok egykori anonim kis harangja. A következő négy évtizedből mindössze egy, a mai napig használatban lévő (Hete 1745) és három már elpusztult anonim harangról (Büke 1720, Ilosva 2 db 1723) van adatunk. Mindegyik donatortól származik, az ilosvaiak ugyanattól a házaspártól, de nem egyszerre öntötték őket (július 18., illetve október 15.). Ezzel szemben bővelkedik a Conscriptio a XVIII. század második felében öntött harangok adataiban; összesen 86-ról történik említés az 1749 és 1808 közötti időből. Megítélésünk szerint zömében vándorló mesterek munkáiról van szó.

47 Ezek sorát egy Tiszaadonyban 1749-ben helyben öntött harang nyitja meg, amelynek mestere Kirila János volt. O igazi vándor harangöntő volt. Feltehetőleg Erdélyből származott, ahol vagy ő vagy a család egy másik tagja (az apja) 1733-ban a Brassó/Brasov közelében fekvő Erősd számára öntött egy harangot. Kirila 1749-ben a Tisza bal partján, Nagyvarsány

ban június 16-án fejezte be egy harangjának a megöntését. Innen ment át a jobb parton szemben fekvő Tiszaadonyba, ahol a munkájával július 13-án lett készen. A nagyecsedi 1754. évi harangját is „hejbe" öntötte. A beregszászi katolikusok nagyharangját 1753-ban Szegedi György és Komlósi Péter öntötte át. Nagyváradiak voltak. Szegedi harangjait az 1746 és 1757 közötti évekből ismerjük. Komlósi előbb a segédje, majd utóda lehetett; 1760 és 1775 között készültek az egyedül az ő nevével ellátottak. Valószínűleg volt állandó műhelyük Nagyváradon, ugyanis felirataik szerint „VARADINI", vagyis Váradon készültek a harangjaik. Mégis a beregszászin az volt olvasható, hogy „IN OPPIDO BEREGHSZASZ", azaz Beregszász városában. Tehát ők vándormesterként is működtek. Ezen idő alatt a javából az erdélyi (rettegi, illetve tasnádi) vándormestereknek volt piaca Bereg. Különösen Lázár György, aki előbb (már 1768-ban is) a Belső-Szolnok megyei Rettegről, majd 1793-tól Tasnádról járta szekerével az Alföldet, fordult meg gyakran errefelé. Öt harangjáról biztosan tudjuk, hogy az ő keze műve (Badaló 1772, Tákos 1775, Vári 1784, Nagyborzsova 1793, Beregszász 1798), kettőről a harangok díszítése

48 és az öntésük éve alapján követ428