A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténet - Lakatos Sarolta: Pápaérmek a Jósa András Múzeum Kállay-gyűjteményében

Pápaérmek a Jósa András Múzeum Kállay-gyüjteményében Lakatos Sarolta 1. A medaillon, az emlékérem a forgalmi pénzből fejlődött ki. A görögöknél használata még ismeretlen, a római császárkorban tűnik fel mint a császár személyéhez fűződő, ünnepi alkalmakra készült ajándéktárgy. Az első medaillont Augustus császársága idején (i.e. 27- i.sz. 14.) készítették (KÁPLÁR 1984.196.). Az olasz medaglia (= emlékérem, kitüntetés) szót a XV. század végén használta először Philippe Commines (Cominaeus), francia történetíró és államférfi, a Medici Pietro-éremgyűjtemény leírásában (KÁPLÁR 1984.199-200.).' (Az ókorban valamennyi ajándékként átadott díszt, ékességet az insignia gyűjtőnévveljelölték). A császári medaillonok a nyugatrómai birodalom bukásával eltűntek, maga az éremművészet a középkori Itáliában született újjá. Az első emlékérmet Padova ura, II. Francesco di Carrara verette 1390ben, a városnak a velenceiektől történt visszafoglalása emlékére (KÁPLÁR 1984.200.). Történelmi, politikai, dinasztikus stb. kiemelkedő események megörökítésére vagy egyes személyek tiszteletére, a XV. századtól a mai napig nagy számban készítettek, készítenek érmeket, hogy rajtuk és általuk emlékezetessé és másoknak is ismertté tegyék az adott eseményt vagy személyt. A medaillonok anyaga, művészi megmunkálása lehetővé teszi, hogy azokkal a kitüntető, elismerő szándékot is kifejezzék, ezért az emlékérmek jutalmazási, kitüntetési funkciót is hordoznak. Az első pápa, aki emlékérmet veretett koronázása első évfordulójának az emlékére, V. Márton (1417— 1. A medália szóban benne van a forgalomképesség hiányán túl az érmék ritkasága vagy művészi értéke, a rokonság a szép veretű ókori érmékkel. 2. A pármai Enzola éremművész már 1457-ben kísérleteket tett vert emlékérmek készítésére (KÁPLÁR 1984.201.). A veneziai szobrász, aranyműves és éremvésnök Camelio (Vittore Gambello, 1460-1539) alkalmazott elsőnek acél pénzverőtövekeket (PROCOPIUS 1921.17-18.). 3. Pl. a híres német származású Hamerani éremvésnök-dinasztiánál, akik az 1600-as évek elejétől 1807-ig monopolizálták a pápaérmek készítését, 748 db verőtő volt. Mazio pénzverde-igazgató idején, aki 1824-ben jelentette meg a pápai verőtő-, ill. éremkatalógust, a pápai verőtőgyűjteményben 572 pápaérem verőtöveit őrizték (PROCOPIUS 1920.46.). 1431) volt (PROCOPIUS 1920.43., PROCOPIUS 1921.17.). Utódainál ez hamarosan hagyománnyá vált, ahogy pontifikációjuk további évfordulóinak vagy egyéb fontos eseményeknek a megörökítése is (pl. hitetlenek elleni háború indítása, békekötések, nevezetes templomok építése, szentté avatás stb.). A pápaérmek jutalom jellegű, rendes évenkénti kiosztása a pápai udvar tagjai, a bíbornokok és egyháznagyok között, egyidejűleg az érmen a pápa uralkodási évének számszerinti megjelölése, III. Pál pápától (1534-1549) vált rendszeressé (PROCOPIUS 1920.44.). Anyagukat tekintve a pápaérmek az első időkben majdnem kizárólag bronzból készültek (elvétve ólomból), öntés útján (PROCOPIUS 1920.44^15.). AZ öntött érmek uralma a XVI. század harmadik évtizedéig tartott (KÁPLÁR 1984.201., PROCOPIUS 1920.51., PROCOPIUS 1921.20.) a már említett III. Pál pápáig. A reneszánsz folyamán megnőtt az igény az emlékérmek iránt, az éremkészítő műhelyek ezért vésett verőtöveket készítettek, az érmek tetszés szerinti számban való előállítása érdekében.

2 Általában a XVII. századig a kis- és közép nagyságú pápaérmeket verették, a nagy átmérőjűek öntés útján készültek (PROCOPIUS 1920.51.). A vékonyabb, vert pápaérmekkel különösen VII. Sándor pápa (1655-1667) óta találkozhatunk (PROCOPIUS 1920.51.). Az érmeknek verés útján való előállításával a bronzon és ólmon kívül már aranyat, ezüstöt és ónt is felhasználhattak. Aranyérmeket a fejedelmek és bíbornokok között osztottak ki. A magasabb pápai, udvari és egyházi méltóságokat ezüstérmekkel tisztelték meg, a külső forgalomba ugyanakkor döntően csak bronzból való emlékérmek kerültek (PROCOPIUS 1920.45.). A pápaérmek verésénél 1796-ig követett gyakorlat volt, hogy a pápák a kamarai vésnökök, ill. a pénzverők igazgatója birtokában hagyták a verőtöveket, hogy azok tetszés szerinti darabszámban készítsenek érmeket a hívők között való árusítás céljából (PROCOPIUS 1920.45.). VI. Piuspápa 1796-ban rendelte el az éremmetszőknél lévő verőtöveknek a pápai pénzverde részére történő átadását.

3 A pápaérmeket 1860-ig Bolognában, a pápai pénzverőben, majd miután a Szentszék e várost elvesztette, 1870-ig a római pénzverőben verték (PROCOPIUS 1920.45.). 1870-ben a Vatikán mellett lévő Zecca (verde) a Rómába bevonult piemonti csapatok kezébe került aranyaival, ezüstjeivel és a verőtövek egész A JósaAndrás Múzeum Évkönyve XLI. 1999. 381-390. 381