A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Néprajz - Fábián László: Tisztálkodási szokások és alkalmak Csenger környékén a századfordulón

Fábián László rabbal megmosták a baba arcát, amíg nem volt szappanos a víz, ezután a ruhát megszappanozva a nyakat és a fület is. Majd megfordítva a gyereket, annak hátát, fenekét is megmosták. Végül a hátánál és fenekénél fogva kiemelték a vízből és egy nagyobb törülközőbe betekerték, alaposan megtörölték. Legvégül a mosdás-fürdés azon esetét vegyük, amikor az ember szintén csak tárgya a fürdésnek ez a halottmosdatás ősi szokása. „A halott rendbe tétele a mosásával kezdődik. Ha csak jelképesen is, de az öltöztetés előtt mindig megmossák a halottat. A halott mosását rendszerint a hozzátartozók végzik. Régebben fatálba, most inkább lavórba öntenek egy kis langyos vizet, elővesznek egy kis rongyot és egy kis darab szappant. A ruhát megnedvesítik, beszappanozzák és ezzel rendszerint végigtörlik a holttestet. A mosdatást mindig az arcnál kezdik, majd karját-kezét mossák meg és legutoljára a lábakat. A mosás ott történik ahol a halál beállt. " (FELHŐSNÉ 1986.66.) Csengerben nem említenek külön halottmosókat, azt a rokonok, közeli hozzátartozók végezték. Korábban a női halottat nők, a férfit pedig férfiak mosdattak meg. Mára ez a szokás fellazult, nem ilyen merev. A halottmosó vizet a kerítés tövébe öntötték, ahol senki sem jár, nehogy aki belelép sárgaságot kapjon. Szokás volt még, hogy temetés után, amikor a rokonság hazajött a temetőből, akkorra egy tál vizet tettek ki, megmosták a kezüket mielőtt beléptek a házba. Végezetül essék néhány szó a kiegészítő tisztálkodásokról is. Ilyen volt a fogápolás - a fogmosásról a szó mai értelmében nem beszélhetünk. De ez a fogápolás sem volt általános, mi több, rendszeres. Az ujj hegyére tettek sót vagy szódabikarbónát és azzal dörzsölték a fogat. Szatmárban hagyománya volt (van) a reggeli - szilvapálinkával - való öblögetésnek, amiről úgy tartották, hogy erősíti a fogínyt, s öli a kórokozókat, gátolja a fogak romlását. Érdekes módon eme kúrát inkább csak a férfiak alkalmazták. Hogy használt-e vagy sem, ki tudja, mindenesetre a szájukban jól megforgatott „csodagyógyszert" azért senki sem köpte ki, hanem lenyelte. Ha nem is használt, de legalább jólesett. Nem utolsó sorban a „gyógyászat" ürügyén le lehetett hajtani egy kis itókát. Körömápolásról sem beszélhetünk nagyon, hiszen a köröm az állandó munkálkodástól letöredezett, s nem volt vele gond. Legfeljebb ha véletlenül beszakadt, akkor kellett „kezelésbe" venni. A lábujjak, főleg a nagy lábujj pataszerü megvastagodó körmét fürdés vagy hosszas áztatás után bicskával szépen megfaragták, mint ahogy nagyapámtól számtalanszor láttam. A szépítőszerek használata a nőknél, leányoknál nem igen tudott utat törni még a harmincas években sem. Amit Veres Péter írt 1935-ben Az Alföld parasztsága című könyvében erről a kérdésről, az pontosan illeszthető a korabeli csengeri viszonyokra is. „A szépítőszerek használata még egyáltalán nincs elterjedve. Ami itt-ott be is furakodik a szolgálókon és az iparos lányokon keresztül, az is valahogy megszelídül. A falvakban még nincsenek lisztesképű, pirosszájú nők, nemhogy parasztok, de még az intelligencia női között sem. Tisztességére legyen mondva a magyar származású középosztálynak — egyébre úgysem lehet mondani - ebben az egyben van komoly ellenálló ereje a nyugati szokásokkal szemben, mert nemhogy a falusi, de még a városi magyar nők is tartózkodnak az Ízléstelen festékhasználattól. Amit mégis látunk, az a kispolgárok egy része és főleg a már nem rituális zsidók meg az úgynevezett munkásarisztokrácia. Ugyancsak kik a mozikat, színházakat megtöltik, s akik a silány vásári irodalmat, meg a bulvárlapokat fenntartják. " (VERES 1935.48.) Összegzésképpen elmondható, hogy a paraszti életben, a körülményekhez képest, akár a legnagyobb szegénységben is igyekeztek a személyi higiénia alapelvárásait betartani, megteremteni. Ez bizony nagy erőfeszítéssel és leleménnyel volt csak megoldható. Erre is csak Veres Pétert tudom idézni a már említett könyvéből: „ Viszont, hogy a paraszt mégsem piszkos, az bizonyítja, hogy ha magára marad, lövészárokban, kaszárnyában, táborban, fogházban stb. bizonyítékát adja tisztaságszeretetének. Sokkal tisztábbak mint a polgárok és intellektuellek, szolgák által gondozott emberek jórésze, akik ilyen körülmények között tehetetlenek, piszkosak. " (VERES 1935. 80.) 326