A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Néprajz - Fábián László: Tisztálkodási szokások és alkalmak Csenger környékén a századfordulón

Fábián László bakhoz kötöttek. Ezzel öntötték magukra, kezükre a vizet. Az edényke űrtartalma 1/2-3/4 liter volt. Az arcmosásnál nem használtak törülközőt, úgy tartották, hogy a lassan száradó víz tovább hűsít, legfeljebb az ingujjal a szemüket szárították fel. Azzal, hogy a vizet csak „kicsapták" magukra, a vályú vize volt óvandó. Tisztaságát óvni egyetlen fő ok diktálta, mégpedig az, hogy a jószág - főleg a ló - igen kényes a szagokra, megérzi, hogy mosdottak az ivóvizében, s abból már nem hajlandó inni. A szigorú óvás ellenére az adatközlők majd mindegyikének kedves gyerekkori emléke a vályúban való lubickolás. Úgy látszik az apróságoknak elnézték ezt 6. kép Vályú (Bokor Árpádék régi portája a Rákóczi úton) Abb. 6 Tränke (altes Haus von Árpád Bokor in der Rákóczi-Gasse) - vagy nem tudtak róla. „ A gyerekek pancsoltak benne, belehomokoltak, meg minden (!), haragudtunk érte, mert ki kellett takarítani utánnuk. "

16 A vályú kitakarítására fából készített ún. „ vízkiszóró lapátot" használtak. Ez fogójával együtt kb. 50 cm hosszú volt, belül homorú, alul laposra kialakítva. Ezt a kis lapátot madzaggal rögzítették a vályúhoz, hogy „apulyák el ne hánnák". Maga a vályú kb. 2 m hosszú és 30-40 cm széles volt (6. kép). Korábban - míg mód volt rá - többnyire időtálló „ tőgyfából" készítették, csak miután ez a fafaj ta nehezebben hozzáférhetővé vált, tértek át az akácfára. Ennek hibájaként emlegették, hogy hamar repedezik, ha nem ügyelnek rá. A vályút tekenős cigányok vájták, egy darab fából. Volt kettős osztatú vályú is, ennél a kivájt részt egy középen keresztben fekvő deszkalap két rövidebb részre osztotta. A régebbi típusoknál a két részt külön-külön vájták. A 16. Barkász Ignácz adatközlő. 17. Barkász Ignácz adatközlő. 18. Molnár Lászlóné Bélteky Anna adatközlő. 19. Kondor Sándor adatközlő. 20. Molnár Zsigmond adatközlő. vályút keményfából készült lábazatra helyezték kb. 1 méter magasságra. A 20-as-30-as évekre a módosabb gazdáknál kezdett elterjedni a betonból öntött vályú. Ennél már a vályú végében egy lyuk volt, melybe fadugó járt. A vizet ennek kihúzásával lehetett leengedni - tisztítása egyszerűbbé vált. A vályút egyébként is tisztán kellett tartania a gazdának, nem hagyhattak benne vizet sohasem hosszabb időre. Nyáron azért nem, hogy „bele ne ződüjjön" - azaz az algásodás elkerülése végett, télen pedig, hogy a fagy szét ne verje. „Itatás után kihánytuk a vályúból a vizet, a lovaknak külön kellett húzni. Hát ügyi, sokáig favályút használtunk, még nagyapám csináltatta azt az öreg vályút, oszt ótán vettünk betonbul valót. "

n Megtörtént tehát a nyári reggeli mosdás - már amikor és már ahogyan - és indultak ki a mezőre. Odakint nem nagyon hűsítették magukat, hiszen a korsóban magukkal vitt víz a szomj oltásra is szűkösen volt elegendő. „De mikor olyat kapáltunk, répát, oszt gyomlálni kellett, szűk vót a víz, mert jó vizet vittünk a mezőre. Hát a kezünk piszkos vót, hát egy kicsit csak megmostuk a kezünket. "

I8 A parasztember a mezőn csak evés előtt mosta meg a kezét. Takarékoskodni kellett a vízzel, hacsak nem a már említett határbéli kutak közelében dolgoztak. A kézmosás úgy történt, hogy szájukba vették a vizet és vékony sugárban a tenyerükbe spriccelték. „ Vót rá eset aratás idején persze, olyankor több vizet kellett vinne a határba, mikor a kaszás a kalapját levette, a feje felé tartotta a vizet, és hogy a feje, arca felfrissüljön, öntött a korsóból. Ez akkor vót amikor délben vitték ki az ebédet akkor frissitővizet is vittek. "

19 A tűző napon bizony alaposan izzadtak, főként ha a munka nehéz volt, mint például az aratás-cséplés. Érdekes megfigyelés, hogy a parasztember a legpirítóbb kánikulai napsütésben sem vette le az ingét, nem szeretett félmeztelenül dolgozni. Feltevésem szerint nem a szemérem - bár ez is közrejátszott - hanem sokkal inkább praktikus okok miatt. Izzadt, verejtékes testét így nem szállták a bogarak, legyek, a por sem csípte, a háziszőttes vászon kitűnően felszívta a verejtéket. Természetesen igyekezett azért minden felesleges ruhadarabjától megszabadulni. „Megkezdődött, hogy nyári nadrág, csak mikor aratás vót, akkor vettünk fel gatyát, de későbben azt sem. Csak rövid kis fekete klottgatyát. "

20 A csengeri határ egy részén a Szamos folyik. Aki a közelben dolgozott - bár a Szamos mellett többnyire gyümölcsösök voltak -, az a déli pihenőben vagy munka után csak megmártózott a folyó hűsítő vizében. Ezek a mártózások némely esetben tragédiához vezettek, a vízbe fulladtak. A csengeri paraszt320