A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Néprajz - Fábián László: Tisztálkodási szokások és alkalmak Csenger környékén a századfordulón

Tisztálkodási szokások és alkalmak Csenger környékén a századfordulón Dagasztván nem meri feltűrni az ingét, Mert fél, hogy meglátják rút, mocskos könyökét, Három hétben egyszer fésüli meg fejét: Héjában fárasztod azért az násznépét! Az hol délben seprik az házat, nem reggel, Azt is penig elől, igen sietséggel, Találsz ott szemetet az ágy alatt reggel: Ne menj oda násszal, igen nagy sereggel! Hol mosdatlan kézzel az tehent megfejik, Azt is akkor, mikor az másét már űzik, Az tej szűrőt penig ágy alatt keresik, Nem kár az kerítő, ha onnat elkésik. Több jegyek is vadnak, melyből kitanólhadd Mely háznál micsoda gazdaasszony láthadd, Ezeknek egy részét az leányokra hadd, Én immár meguntam írni, te is írhadd! A vízellátás és a kutak A tisztálkodás mindenkori alapeleme, nélkülözhetetlen kelléke a víz. A vízhez jutást, szakszóval a víznyerés módozatait két csoportra bonthatjuk: 1. Természetes-spontán módon való víznyerés folyóból, forrásból vagy esővíz felfogása által. 2. Mesterséges módon való víznyerés. Ez esetben az ember valamilyen építmény vagy egyéb művi beavatkozás segítségével jut a vízhez. A vizek felhasználhatóságuk alapján kétfélék: felszín feletti és felszín alatti vizek. A felszín feletti vizekhez soroljuk a folyót, a tavat, a patakot és a forrást. Ezeket közvetlenül, természetes módon lehet felhasználni, a víznyerés legősibb módozataival. A felszín alatti vizek felhasználhatósága kétségkívül egy későbbi időszakhoz köthető, hiszen ezeket csak mesterséges beavatkozással, speciális eszközökkel, s nagyrészt csoportos munkával lehet hozzáférhetővé tenni. Az ásott és fúrt kutak ezen vizek nyerőhelyei. A természetes víznyerésre Csenger szempontjából elsődlegesen a Szamos jött számításba. A

II. József-féle I. katonai felmérés (1783-85) szöveges leírása így szól: „... A Szamos folyó itt 90-100 lépés széles, mélysége különböző 1-6 öl. Egészen meredek partja van, medre részben agyagos, részben köves részekkel vegyesen homokos. Partja 2-4 öl mély, 2— 4 láb magas töltéssel van felgátolva. Gyalog sehol sem lehet keresztülmenni, a hidak meglehetősen roszszak. "(PÓK 1998.67.) A Szamos vize még az 50-es években is iható volt. Személyes emlékem, hogy gyerekkoromban az ún. magaspartból „forrásokat" kerestünk, mely forrásból nádszál segítségével tiszta vizet lehetett inni. A közelben legelő csordát is rendre a Szamosra hajtották le itatni. Valószínű, hogy kezdetben a folyó közelében lakók innen hordták a vizet ivásra és feltehetően mosdásra, mosásra is, hacsak nem magában a folyóvízben végezték ezt a munkát. A Szamosra járásról (1. kép) legbeszédesebben a Városi Jegyzőkönyv 1. kép Vízért menő alföldi magyar menyecske Abb. 1 Wasserholende Ungarin in der Großen Tiefebene 1815 májusi bejegyzése tanúskodik, mikor is holmi asszonyi perlekedés-pofozkodás ügyének kivizsgálásakor írták: „... Midőn pálinkáért ment (!) volna László Istvánnal, akkor jött szembe Sályi Jánosné és Kirila Jánosné üres korsóval a Szamosra menvén..." Az eset az ún. Kisutcán történt, mely utca akkoriban közvetlenül a folyó mellett volt. Ugyanezen év szintén májusában egy rágalmazási per tanújaként megidézett Ns. Czibere Klára vallotta emígyen: „... én a Szamosra mentem múlt szombaton negyedmagammal ..." Sajnos nem derült ki a továbbiakban, hogy vízért avagy mosni, netalán fürödni ment a négy leány. A Szamosra járás már ebben a században nem volt szokásban annál is inkább, mert a múlt század végi folyószabályozáskor a meder eléggé távolra került a várostól - így csak a híd környékén az ún. Kispiacon lakók tudtak a folyóból vizet vinni. De már azt sem ivás céljára, hanem mosásra-mosdásra. Ugyanis a század elején már volt fúrott kút a Kispiacon. 315