A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Régészet - Olekszandr Dzembasz: Előzetes jelentés a nevickei vár feltárásáról

Előzetes jelentés a nevickei vár feltárásáról sé valószínű a masszív fémtárgyak előkerülése, már csak azért is, mivel az amorf vas- és bronztárgyak, valamint salak jelenléte a fő várépület környékén arra utal, hogy a vár területén kovácsműhely működött, így még az elrontott fémtárgyaknak is volt egy második életük (DZEMBASZ 1993.22.). Figyelemre méltó két ép kés (XIII. tábla 17., 18.) és egy valószínűleg kétélű kard vagy tőr töredéke (XIII. tábla 24.), amelynek analógiája a Magyar Nemzeti Múzeumban található (ISTORIJA 1971.643.). Ugyanehhez a csoporthoz sorolható 6 késpenge töredék és 3 markolat, amelyek közül kettő (Xlll. tábla23., XV. tábla 13.) meglehetősen masszív ahhoz, hogy a XIV-XV. században széles körben elterjedt fejsze nyelének tartsuk. Mind az öt markolat rendelkezik a fa- vagy csontborítás felerősítésére szolgáló lyukakkal. A leletek nagy része mechanikus lőfegyverek tartozéka volt. A középkorban ebbe a kategóriába tartozott az íj és a számszeríj. Az íj az emberiség egyik legősibb fegyvere. Már a mezolitikum idején megjelenik, majd több ezer éven keresztül tökéletesedik. Az írott források és a régészeti feltárások arra utalnak, hogy az íj nem csak a nomádoknál - pl. hunoknál, avaroknál, magyaroknál - terjedt el, hanem a földhöz kötött parasztlakosságnál is, vagyis a letelepedett szlávoknál is. A XIII. századi Magyarországon az ún. reflexíj terjedt el azoknak a kunoknak a hatására, akiket IV. Béla telepített be a tatárjárás után (SLIVKA 1980.230.). Ugyanebben az időben jelenik meg a királyi birtokokon egy szakosodott kézműves csoport, amelyet „paratores arcuum"-nak vagyis íjkészítőknek neveztek (KUCERA 1974.251.). Egyes kutatók szerint minden többé-kevésbé jelentős településen, várban megtalálhatók voltak a külső támadás állandó veszélye miatt. Ma Kelet-Európában csak egy olyan íjat ismerünk, amely gyakorlatilag ép és régészeti ásatás során került elő. A Novgorodból származó és a XIII. század második negyedére keltezett fegyver minden kétséget kizáróan reflexíj és vadászatra használták (ARTYEMJEV-GAJDUKOV 1992.218.). Ezzel együtt a kutatás mai állása mellett nem tudjuk teljességgel rekonstruálni az íjkészítés technológiáját. Tudjuk, hogy tömeges előállításukat mind a védelem, mind a támadás kényszere diktálta. Ismeretes például, hogy a rozgonyi csatában, amelyben a királyi sereg csapott össze Amadé fiaival, a nevickei vár tulajdonosaival, az utóbbiak 15 ezer íjászt és kopjást kaptak segítségül a trencsényi Csák Mátétól (TIBENSKY 1962.3.). Ez a szám, még ha túlzott is, mégis az íj jelentős elterjedtségéről tanúskodik, s erre utal a nevickei várban talált számos nyílhegy is. Ismeretes, hogy a kelet-európai íjak sokkal rövidebbek voltak (150-180 cm) (MEDVEGYEV 1959.127.), mint a nyugat-európaiak (220 cm-ig) (SLIVKA 1980.231.). Az íjakat nem csak háborúban használták, hanem nagyvadra folytatott vadászaton is, ami közismerten a feudális nagyurak kedvenc szórakozása volt. Ugyanezt a fegyverfajtát használták távolságmérésre („nyíllövésnyi") is (USZTYUGOV 1946.). Úgy gondolják, hogy ez a hosszmérték 70 méternek felel meg, annak ellenére, hogy egy nyíl röppályája elérhette a 250 métert is. A másik nyilakat használó fegyverfajta a számszeríj. A számszeríjak már a IV. századtól ismertek Galliából. Tipikus nyugat-európai fegyvernek tartják őket (NADOLSKY 1954.50-60.) Leginkább a XII-XIV. században terjedtek el. Európa keleti részén 1184 óta említik a számszeríjakat a krónikákban a kunok oroszországi támadásai kapcsán. Közvetlen, régészetileg és stratigráfiailag keltezett bizonyítékokat a XIII. századtól ismerünk (Novgorod, Grodno) (MEDVEGYEV 1966. 53.). Itt kerültek elő XII-XIV. századi felhúzó szerkezetek, az ún. diók. Hasonló leletek Kelet-Szlovákiából ismertek a késmárki/Kezmarok és sárosi vár feltárásából, ahol egészen a XV. századig datálták őket (SLIVKA 1980.232.). Valamennyi ismert dió azonos: kerek, 3,54 cm átmérőjű tárgyak félkör alakú kivágással, amely a felajzott ideg megtartására szolgál. A dió közepén egy 5 mm átmérőjű, a fémtengely számára kiképzett furat található. Kalmár munkájában (KALMÁR 1971.140. 12. kép) jól látható a számszeríj belső szerkezete és működési mechanizmusa. Itt emlékeztetünk rá, hogy ilyen szerkezet részei kerültek elő a nevickei vár kultúrrétegében (XV. tábla 9.). A számszeríj fontos eleme a megfeszítést szolgáló berendezés, mivel a kenderfonalból vagy szíjból készített húrt kézzel lehetetlen lett volna felhúzni. Ehhez vaskengyelt használtak a számszeríj elülső részén. Ebbe a kengyelbe helyezte bele a lövész a lábfejét, s így megtámaszkodva jelentősen növelte a megfeszítés erejét. Egy kengyelhez hasonló, kevésséjellegzetes töredék a nevickei várban is előkerült (XV. tábla 14.). A magyar királyságban széles körben használták a számszeríjakat egészen a XV. század végéig, amikor is fokozatosan a tűzfegyverek váltották fel őket (KALMÁR 1971.133-135.). Oklevelek támasztják alá, hogy Kassán készültek számszeríjak (HALAGA 1967.64.). E fegyverfajta nélkülözhetetlen tartozékai voltak a különböző fafajiakból faragott nyilak. A nyílvessző egyik végén volt a kovácsolt hegy, a másik végén pedig a tollból, pergamenből vagy papírból készült stabilizátor (MEDVEGYEV 1966.52.). Az íjhoz való nyíl hosszabb (75-90 cm) volt, mint a számszeríjé (30-40 cm). A nevickei vár régészeti kutatása során mind a kétféle nyíl hegyéből sok került 273