A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)
Képző- és iparművészet - Emőke P. Szalay: Szatmárer Goldschmiedearbeiten in der Karpatoukraine - Patay Pál: Szatmári harangok
Szatmári harangok Végezetül megemlítjük, hogy az 1834. évi szamosangyalosi harangon egy, a harang szavát méltató vers volt olvasható, amelynek négysoros második felét Csepelyi Lajos is ráöntötte az 1872. évi rozsályi harangjára. Visszatérve a harangok feliratának nyelvére, megállapíthatjuk, hogy a XVIII. században és a XIX. század első felében Szatmár számára - három kivételtől eltekintve - nem német anyanyelvű városi polgár mesterek szállították a harangokat (mint az ország más vidékein), hanem magyar falusi kisnemesek, akik részben vagy egészben vándorolva űzték a mesterségüket. Az itteni református egyházak pedig a lakosság anyanyelvén, magyarul óhajtották azokon magukat megnevezni. Díszítések Annak ellenére, hogy Közép-Európában - így Magyarországon is - a harangok legtöbbjét zárt tornyokban, az emberek szeme elől eltakarva helyezték el, a harangöntők már a XIV. századtól kezdve a feliratok mellett díszítésekkel is ellátták őket. Ezek általában a harang testén körbefutó, különböző domborműves motívumokból álló frízek, szalagok, figurális ábrázolások, jelvények stb. Természetesen a díszítések hűen követik az öntés korának stílusát, azonban jellemzőek az öntőmesterre is. Csak azoknak a harangoknak a díszítéséről számolhatunk be, amelyek napjainkig fennmaradtak. Az irodalmi, levéltári források általában csak a figurális ábrázolásokról - ha ilyenek vannak - emlékeznek meg, másfajtákról csak egészen kivételesen. Szatmár esetében egyszer sem szólnak arról, hogy az idők folyamán elpusztult harangokon látható volt-e valamilyen díszítés. A meglévő legrégibb szatmári harangok díszítetlenek. Bár ez eléggé jellemző a hazai késő középkorra, a XVI. század végi harangjaink esetében ez feltehetően visszavezethető a reformáció hatására is, amelynek szellemével nem volt összeegyeztethető a szentek ábrázolása, búcsús jelvények applikálása, ahogy az a középkorban többfelé szokásos volt. Ezzel ellentétben az eperjesi Georgius Wierd, akinek szépen kivitelezett harangjai 1640-től jelentek meg vidékünkön, következetesen gondoskodott azok díszítéséről. Annak ellenére, hogy a barokk idejében élt és a mintái a kor stílusát tükrözik, azok nem terjengősek, a palást felszíne nincs velük túlterhelve. A piacra készítetteken mindössze a palást felső részén lévő körfelirat fölött és alatt található egyegy liliomos, leveles, vagy palmettás mintákból álló szalag. A figurális domborművek (pl. szentek) hiányoznak róluk, aminek valószínűleg az az oka, hogy vevői protestáns egyházak lévén, harangjait azok igényének megfelelően készítette. A megrendelésre öntött harangokat azonban Wierd már díszesebben állította ki; a derekukra a négy evangélista mellképA szerző dörzsöletei alapján készítette Benke Zsolt, a Jósa Andr; ét helyezte el, ami a protestáns ideológiával sem volt ellentétes. Emellett több példányon ott találjuk az öntető címerét is. Érdekes, hogy a Kun István által öntetett kisszekeresi harangon (3. kép) nem a donátor, hanem a Báthory és az iktári Bethlen család címere látható, talán e családok tagjaitól nyert pártfogásra emlékezve (KOROKNAY 1980.7.). Az alig két évtizeddel később, 1668-ban készült anonym kölesei harangot (4. kép) a kor stílusának megfelelően már dúsabb leveles szalag díszíti. A kortárs céhbeli mesterekétől merőben eltérő a rettegi és az onnan Tasnádra átköltözött vándorló mesterek harangjainak díszítése. Éppen ezért ezekkel részletesebben foglalkozunk, kiterjesztve vizsgálódásunkat a területünkön kívül található harangjaikra is. Az általuk alkalmazott díszítések a palást felső részén körbefutó feliratot veszik közre. Ezen kívül csak két esetben találkozunk másutt díszítéssel. A minták háromféle csoportba oszthatók (I-VIII. tábla 82 ). A: A körbefutó szalag sablonnal készített, egymás mellett sorakozó, azonos mintájú tagokból tevődik össze. Ezt a mintacsoportot alkalmazták leggyakrabban a mesterek. Tíz változatát ismerjük, közülük azonban hét mind a vonalak vezetésében, mind a méretekben csak kissé tér el egymástól. A tagok hossza 8 és 10, magasságuk 4,5 és 6 cm között váltakozik. Ezeket az egyik hosszú, valamint a két rövid oldalon pontsor szegélyezi, míg a negyedik oldal nyitott. Közepüket szimmetrikus, szalagcsokornak ható éles vonalak töltik ki, a rövidebb oldalak mellett pedig íves vonalak vannak, amelyek két-két szomszédos tagon egymásnak illeszkedve, lándzsaszerű alakot tüntetnek fel. Alkothatnak körbefutó szalagot a felirat mindkét oldalán olyképpen, hogy a felirat feletti sávban a tagok fölfelé, míg az alatta lévőben - fordított állásban - lefelé nyitottak. Az ibrányi református templomban lévő (ma már repedt) 1786. évi harangon csak a palást négy oldalának közepét díszíti egy-egy fölfelé nyitott tag (I—II. tábla, III. tábla 1.). A nyolcadik változat középső részét két szimmetrikus, kissé megnyúlt spiraloid vonal tölti ki; a keskeny oldalak melletti ívek ugyan itt is megvannak, de nem egyforma nagyok, így a két-két szomszédos tagon lévők nem illenek pontosan össze (III. tábla 2.). A további két változat még erősebben tér el az első héttől, amennyiben a tag közepét stilizált virágminta tölti ki, míg a szélén kisebb, de ugyancsak virágminta fele helyezkedik el (III. tábla 3, IV tábla 1.). A B csoport rajzolata hasonló módon kivitelezett, éles vonalakból áll. Az egyes tagok nincsenek keretbe foglalva, egy-egy cserepes virágos növényt ábrázolnak (IV tábla 2., V-VII. tábla). Öt változatával találkozunk. Négy csak részletekben tér el egymástól, közülük kettő-kettő éppen csak hogy. Az ötödik már csak lényegében azonos velük: stilizált cserepes tulipánt tüntet fel (V tábla 2.). Múzeum grafikusa. 391
