A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - Felhősné Csiszár Sarolta: XVII–XVIII. századi úrasztali terítők a kárpátaljai református templomokban

Felhősné Csiszár Sarolta rópában elterjedt, és főúri udvarokban divatozó legújabb és legdivatosabb textíliák is eljutottak a kárpátaljai református egyházakhoz. De ismertek voltak a korabeli használati tárgyak és textíldíszítések a módosabb parasztság és az akkori értelmiség körében is. Erre többször találunk bizonyítékot a leltárak megjegyzéseiben és a tárgyak felirataiban. A ránkmaradt emlékek jól példázzák, hogy a kárpátaljai magyarság kultúrája, művészete semmiben nem különbözött az ország más részén élő magyar közösségek kultúrájától. A XVII-XVIII. századi úrasztali terítők alapanyaga, hímzése, színezése s a használt motívumkincs az egyetemes magyar kultúra szerves része. Már a XVII. századi emlékek közt ott találjuk a kis batiszt és gyolcs, színes selyemmel varrott takácsvásznat és a parasztvásznat, a recehímzést, de a sáhos abroszokat is. A XVIII. században ez még fokozatosan kiegészül a különféle selymekkel, főként a taft és a brokát alapanyagokkal. A hímzések mintakincsében - mint az ország bármely részén, itt is - a növényi ornamentika érvényesült. Ezek között is a keleties aszimmetrikus ún. bokros, csokros virágminták a dominánsak, amelyek az abroszok sarkaiban helyezkednek el. Szerkesztésükben a hajló virágbokrok mindig egy irányba néznek. A virágok között legszívesebben a gránátalmát, tulipánt, szekfűt, akantuszvirágot, liliomféléket ábrázolták, kiegészítve itt-ott fogazott szélű levelekkel, kis csigás vonalú kacsokkal, kiterített sokszirmú virágokkal, amelyek a keleti motívumkincsből átvett jellegzetességek. Jellegzetes török mintából alakult ki úrasztali térítőink egyik legszebb és országosan elterjedt motívuma, a csigavonalban hajló virágos ág. A korsóból, szívből, tulipánból kinövő, szimmetrikusan megszerkesztett virágbokor a reneszánsz díszítőművészetből származik. A minták statikusan ismétlődnek, vagy határozott vonalú indával kapcsolódnak össze. így az elrendezésben inkább a török hatás érvényesül. A virágornamentika mellett találkozunk néhány állatábrázolással is. így pl. egyházi szimbólumként két terítőn is találkoztunk a zászlós báránnyal, láthattunk sas ábrázolást, amely esetleg, mint címerállat jelent meg a huszti kehelytakarón. Igen szép példáit láthattuk a fiait vérével tápláló pelikánnak, találkoztunk galamb ábrázolással és a beregsomi terítőn a sárkány ábrázolással és - ami igen ritka ebben a korban - hattyú ábrázolásával is. A színek alkalmazásában a XVIII. századtól kezdve fokozatosan a felvidéki hatás érvényesült. Az öltéstechnikák közül a meglévő kézimunkákon a laposöltés különféle változatait és a száröltést alkalmazták a leggyakrabban. Irodalom EMBER 1981. V. Ember Mária: Úrihímzés. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye. Akadémiai Kiadó, Budapest 1981. PALOTAY 1941. Palotay Gertrúd: Régi erdélyi hímzésminta-rajzok. Szerk. Szabó T. Attila. Erdélyi Tudományos Füzetek, Kolozsvár 1941. PALOTAY 1942. Palotay Gertrúd: A magyar református templomok úrasztali térítői. In: Magyar református templomok. I. kötet. Főszerk. Kováts J. István. Athenaeum, Budapest 1942.289-311. TAKÁCS 1983. Takács Béla: Református templomaink úrasztali térítői. A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1983FELHŐSHÉ CSISZÁR Sarolta Beregi Múzeum Vásárosnamény H-4801, Pf. 37. 340