A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)
Helytörténet - Hegedűs Ágota: Tanítók és iskolák helyzete a XIX. században a beregi falvakban
Hegedűs Ágota Ha a tanítóval problémák voltak, az iskolafelügyelő - a horderejét tekintve - vagy a lelkésznek, vagy a kerületi iskolafelügyelőnek volt hivatott szólni. A helyi iskolafelügyelők a község életében fontos szerepet töltöttek be: „Iskolaügyben a község képviseleténél közvetlenül a községi előljáró, a polgármester és községi tanácsosok után ülést és szavazatot bír" 1 Az iskolafelügyelő feladata tehát az iskola és a község közti közbenjárás volt. Természetesen ugyanúgy évenkénti jelentést kellett leadnia az iskola állapotáról, a tanítóról, mint a vigyázóknak. De nemcsak a világiaknak kellett ezt benyújtaniuk, hanem az egyházi feljebbvalóknak is. Ez a jelentés tartalmazta az iskola tanulóinak névsorát, az osztályok számát, a használatban lévő tankönyveket, a tanító korát, magaviseletét, fizetését. „Hogy a népiskolák állapotjárólfolytonos áttekinthető tudomást lehessen szerezni, megkívántatik, miszerint minden esperesség a kebelében találkozó népiskolákról pontos évi tudósításokat és kimutatásokat rendszeresen küldjön be. Benne legyen: - az iskola neve - tantárgyak, tankönyvek osztályonként - az iskola hány osztályból áll - iskolaév kezdete és vége - a tanítók neve, kora, jellemzése - a tanítók egyéb hivatala, jövedelme - az iskola épülete, taneszközé'* 2 Az új rendszer új fizetést is vont maga után. Talán a sok „változás" orvoslására ígérte meg a közoktatási miniszter, hogy minden tanító azonos fizetést kap, függetlenül a helységtől, annak nagyságától. A fizetés „milyensége" ugyanolyan, mint régebben: - búza, gabona - bor - széna - tűzifa -föld - pénz gyermekenként. A különböző gazdagságú, főleg a szegényebb gyülekezetek fellázadtak ez ellen. A területi iskolai hatóság Szoboszlai Pap István superintendenshez fordult levélben, melyben felsorolták aggályaikat, s kérelmeiket: - Nem lehet minden községtől követelni, hogy a tanító díjazása azonnal a rendszeres magasságra emeltessék (minden helységben egyforma legyen a fizetés), csak némi jobbítás legyen e téren. - Nem kell mindenütt követelni a rendszeres díjazást. - Nem kell mindenütt számszerinti egyenlő díjazást sürgetni, mivel nem minden község gazdag. - Nem kell minden falunak külön iskola, hanem: - vagy több falunak legyen egy - vagy vándorló tanító legyen - vagy a lelkész tanítson. Az új rendszerű iskolákról már 1850-ben körlevélben tudósították az eklézsiákat „a népiskolák rendszeresítésének rövid vázlata" címmel, melynek főbb pontjai: 1. Az olyan többvallású felekezetekből álló helységekben, ahol mindegyik vallásfelekezet részéről külön oktatók nincsenek, ott az illető rektor vagy kántor vagy orgonista a gyerekeket minden nap tanítsa. 2. Az ilyen helységekben, ahol több vallású gyerekek vannak, de külön oktatójuk nincsen, minden gyermeket a helységbeli oktató tanítja; a helybéli lelkésznek kötelessége a vele egy hitfelekezetű gyermekeknek a vallásból tanítást adni, és a király iránti tiszteletre és szeretetre buzdítani, a törvények és felsőbbség iránti engedelmességre oktatni, és a bűntől elrettenteni. 3. Ha az iskolaház vagy az arra felhasznált tanítólak kicsi lenne, vagy rossz karbanléte miatt nem használható, szükséges egy célszerű épületet kibérelni, vagy az előbbieket kibővíteni, esetleg megjavítani. 4. Ahol az oktató nagyon rosszul keres, hogy sorsa enyhíttessék, minden tanítványától 24 ezüstkoronát kap. Ha azonban fizetése és jövedelme még így sem éri el a 200-300 váltó forintot, a lakosság számának és vagyonának tekintetbe vételével a hiányt a hívek pótolják. 5. Minden iskoláztatható gyerektől - ha a hanyag szülő az iskolába nem küldi - az iskolapénz kettős díját, tehát 48 ezüstkoronát kap a tanító, ha kétszeri felszólításra sem megy a gyerek iskolába. 6. Az ilyen bírságból származó összeget a helybeli lelkész kezeli és a gyermekek jutalmazására vagy iskolai szükségletekre használja. A kiegyezést követő állapotok Mint az 1848-as forradalom, úgy az 1867-es kiegyezés is hatalmas változásokat hozott az iskolarendszerben. Igaz, hogy már 1843-44-ben történtek kísérletek a népoktatás elősegítésére, de a tényleges nagy változás a kiegyezés utáni első vallás- és közoktatási miniszter, báró vásárosnaményi Eötvös József nevéhez fűződik. Ő kezdeményezi 1868-ban: - a felekezetek egyenjogúsítását - a nemzetiségi törvényt - a kötelező iskoláztatást kimondó törvényt. A kötelező oktatás eredményeképpen: a. 1870-től egy alaprendelést adtak ki a felnőttek Vásárosnamény IV. sz. anyakönyv 1855. Vásárosnamény lV.sz. anyakönyv 1852. július 20. 238
