A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Viga Gyula–Viszkóczky Ilona: A nagydobosi sütőtök

A nagydobosi sütőtök Viga Gyula - Viszóczky Ilona A hagyomány vagy tradíció a kultúra történetének alapfogalma, s mint az alapfogalmak általában, igen nehezen értelmezhető. Különösen nehezen fogalmazható és magyarázható meg az, hogy egy-egy közösség az előző generáció(k) örökségéből mit vállal magáénak, mi az, amit magára jellemzőnek vél, akár olyan módon is, mint ami megkülönbözteti, elválasztja őt a környező közösségektől. A tradíció különböző elemei eltérő módon és más-más jelentőséggel gyűjtötték maguk köré a műveltség különböző részeit, s nem azonos erővel befolyásolták a kultúra egészének állapotát sem. Bizonyos, hogy a hagyományos népi műveltségben a XIX-XX. század során, a parasztság lassú polgárosodásának folyamatában a korábbinál nagyobb jelentősége lett az azonosság és a másság kifejeződésének és kifejezésének, s a kisebb-nagyobb tájak, akár azokon belül települések vagy településcsoportok differenciálódásának története maga a tradicionális népi műveltség históriája. A kutatás az azonosságot és eltérést kiváltó tényezőket általában két csoportra osztja, megkülönböztetve természeti és társadalmi okokat. Az előzők között a domborzati- és vízrajzi feltételeket, az éghajlati tényezőket, a flóra és fauna jellemzőit tartja meghatározónak, az utóbbiak - tekintettel a társadalmi folyamatok differenciáltságára - sokkal nehezebben megragadhatók (BARABÁS 1963-63-126.). A társadalmi tényezők között fontos szerep jut a műveltségi arculat formálásában a gazdálkodás változásainak, amelyek egyaránt tükrözik az új növénykultúrák vagy/és állatfajták, termelési eljárások és technikák, újfajta termelési tapasztalatok, nem utolsó sorban a piaci-értékesítési lehetőségek alakulását (KOSA 199165-84.). Ebben az összefüggésben mutatjuk be tanulmányunkban egy szatmári község, Nagydobos jellegzetes növénykultúrájának históriáját, ami lényegében egy szűk emberöltőn át volt a település népessége számára a gazdálkodás fontos szervező ereje, s vált Nagydobos jelképévé mind az ott élők, mind a közeli települések, kistájak népe számára. A nagy hozamú, rövid időn át rendkívüli hasznot jelentő kultúrnövény gazdasági jelentőségét túlélte jelkép-szerepe: a község lakói és vezetői sokféle módon gondoskodnak erről. Legfontosabb talán az a szándék, hogy a sütőtök ábrázolása bekerüljön a település címerébe, s ezáltal vizuálisan is valódi jelkép-tartalmat nyerjen. De nem kevéssé érdekes az sem, hogy az 1991 óta évente rendezett autókrossz versenyek egyik futamát a nagydobosi sütőtök díjáért futják (BALOGHZSOLDOS 1993-). Mindezek egy település tradicionális műveltsége elemének továbbélését, sajátos akA fényképfelvételek Viga Gyula munkái. tualizálását jelentik, s tanulságos példák a kultúra kutatói számára is. . Egy márkanév története: a nagydobosi sütőtök gazdasági jelentőségének változásai

1 1. A magyarországi mezőgazdálkodás történetében nem ritkaság, hogy egy-egy település vagy táj népének termelő tevékenysége olyan terméket, produktumot eredményez, ami akár több generáción át is az ott élők „jelképeként", sajátos helyi márkanévként jelenik meg. A tájak és települések különféle szakosodására már az Árpád-kortól vannak adataink (HECKENAST 1970., ANDRASFALVY 1978.), s egyes, nagy gazdasági jelentőségű mezőgazdasági kultúrák történeti vidékek gazdasági és kulturális arculatának meghatározói voltak évszázadokon át (pl. TokajHegyalja bora - BALASSA 1992.). A falvak lokális mezőgazdasági „márkájának" kialakulását a jobbágyfelszabadítás, s a parasztság - lassú és változó mértékű - polgárosodása, a szabadgazdálkodás tette lehetővé (KOSA 1991-93-208.). Mindennek tájanként és településenként eltérő feltételrendszere volt: tájiföldrajzi, társadalmi, kulturális vonatkozásokban egyaránt. Egy részük - beleértve a földrajzi környezetet is - átalakult, más részük máig hatóan befolyásolja egyes települések népének gazdasági-műveltségi esélyeit, lehetőségeit. Ennek megfelelően más és más a története és jelentősége az olyan lokális áru-márkáknak, mint a paposi vagy a jármi dinnye (VIGA 1991.), az ecsedi káposzta, a penyigei szilva vagy akár a mérkiek és vállajiak sváb szalonnája, csak hogy a közeli települések néhány jellegzetes termékét, terményét említsük. Ezek sorába tartozik a nagydobosi tök, aminek nemcsak gazdasági jelentősége számottevő, hanem befolyásolta a település lakóinak helyi kötődését, identitástudatát is. Megfelelő levéltári forrásanyag hiányában a dobosi tök termesztésének korai szakaszát, előzményeit nehéz nyomon követni. Gazdasági jelentőségének megnövekedése időszakában, az 1920-30-as évektől azonban már elegendő információ áll rendelkezésünkre, s adatainkból lényegében feltárhatók azok a táji, gazdasági feltételek is, amelyek között ez az újvilági eredetű kultúrnövény helyi karrierjét megfutotta. A tök magyarországi elterjedésének útvonala és története ma még nehezen rekonstruálható. Zavarja a források egyértelmű értelmezését az, hogy szláv eredetű tök szavunkat a régiségben egyaránt használták a tökfélék különböző válfajaira: a lopótök-féle A Jósa András Múzeum Évkönyve XXXIX-XL. 1997-1998. 185-201. 185