A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Ratkó Lujza: Virágfakadás. Egy beregi hímes tojás szimbólumrendszere

Virágfakadás világban élő modern ember.

9 Természetesen Jung elmélete a kollektív tudattalanról és archetípusairól csupán egyik lehetséges magyarázata annak, hogy az ember miképpen juthat közvetlenül - ám bizonyos értelemben öntudatlanul - valamilyen tudás birtokába.

10 Nem ártana azt sem tudatosítanunk, hogy az archaikus és tradicionális művészet fent említett funkcióbeli különbsége a művészi szemlélet és ábrázolásmód tekintetében is alapvető eltéréseket eredményez a modern művészettel való összevetésben. Ezek a különbségek igen jól megragadhatók a húsvéti tojások mintakészletében is: ornamentikájukat megvizsgálva mindjárt első megközelítésben szemünkbe ötlik, hogy a minták alapvetően két nagy csoportra különülnek. Az első csoportba azok sorolhatók, amelyek láthatóan nem valami konkrét dolognak az ábrázolásai, hanem különböző geometriai alapmintákból (pontok, hullám- és cikkcakkvonalak, kereszt- és hosszanti egyenesek stb.), ősi jelekből, szimbólumokból (például szvasztika, forgórózsa, életfa stb.), vagy stilizált, legtöbbször növényi ornamentumokból tevődnek össze. A motívumok másik csoportja ezzel szemben felismerhetően valamilyen konkrét dolgot: konkrét virágokat (rózsa, árvácska, szegfű stb.), konkrét figurákat, állat- vagy emberalakokat ábrázol. A kétféle tojásdíszítés a tradicionális és modern szemlélet alapvető különbözőségét reprezentálja. Az első díszítési mód a tradicionális gondolkodás fentebb taglalt sajátosságainak megfelelően nem az empirikusan tapasztalható fizikai valóság, hanem egy külső formával nem rendelkező belső lelki-szellemi valóság ábrázolására törekszik; nem a 9 Érdemes itt megemlítenünk, hogy a paraszti kultúra „természeti" jellegét mindig kiegészítette egy rendkívül hangsúlyos „természetfeletti" orientáció, vagyis a „természetesnek" a „természetfeletti" nem ellentéte, hanem kiegészítő párja volt. Ezzel szemben a modern kultúra sem nem természetes, sem nem természetfeletti, hanem mesterséges - és éppen a mesterséges az, ami nem kiegészítése, hanem igazi ellentéte mind a „természetesnek", mind a „természetfelettinek". 10 Egy másik lehetséges - filozófiai fogantatású - magyarázat Platón visszaemlékezés-elmélete lehetne (vö. különösen Menőn című dialógusával - PLATÓN 1984.81d-86e). Jung elméletével kapcsolatosan - noha itt éppen állításunk egyik lehetséges magyarázatául idéztük - nem hallgathatjuk el kifogásainkat sem. Teóriája szerint a kollektív tudattalan archetípusai és archetipikus nyelvezete (ami hozzávetőleg megfelel a mitologikus gondolkodásnak) mindenkiben jelen vannak, és csupán az ember személyes érzékenységétől vagy hangoltságától függ, hogy képes-e ebből a tudattalan „tárházból" meríteni (melynek egyébként legközönségesebb megnyilvánulásai Jung szerint a szimbolikus álmok). Ez az elmélet kétségtelenül kiválóan funkcionál, amennyiben a kollektív tudattalan létezését adottnak vesszük - ám egyáltalán nem ad választ a kollektív tudattalan illetve archetipikus tartalmai eredetének kérdésére. Azoknak ugyanis - szimbolikus-intelligíbilis jellegüknél fogva - szükségképpen a tudatos szférából kellett a tudattalanba merülniük, mert ha nem, kénytelenek lennénk azt gondolni, hogy az ember olyan tudattalannal bontakozott ki az evolúció során, amelyben már ab ovo megtalálhatók voltak a szóban forgó archetípusok. Vö. JUNG 1990., lásd elsősorban „A személyes és a személy fölötti vagy kollektív tudattalan" (121-149.) és „A kollektív tudattalan archetípusai" (167-206.) című fejezeteket! 11 Vö. COOMARASWAMY 1977. Lásd különösen a 299- oldalt: a szimbolikus népművészetnek nem az a célja, hogy a dolgok milyenségét mondja el, hanem utalásai révén az ezekben a dolgokban rejlő eszmékre kíván célozni..." A „szépség" szó jelentése a legutóbbi évszázadokban hasonló változásokon ment keresztül, mint a forma fogalma: ahogy a forma is jóval többet jelentett a dolgok, lények puszta „külalakjánál", éppúgy a szépség sem csupán esztétikai, „felületi" sajátossága volt az adott tárgynak, hanem magában foglalta a benne rejlő értelmet is, sőt bizonyos értelemben a külső, esztétikai szépség az adott tárgyban rejlő értelemből fakadt: látható, vizuális megnyilvánulása volt valamely absztrakt eszmének vagy éppen emóciónak (például a szerelemnek), szenzuális megnyilatkozása volt a belső, lényegi szépségnek. Vö. a platóni szép-fogalommal vagy Isten szépségének tradicionális eszméjével! 13 Ilyen értelemben az archaikus és tradicionális művészetek soha nem „ábrázolnak". Az archaikus ember ábrázolási törekvése a szimbólumok, értelmet hordozó jelek révén valósult meg, amelyek korántsem valaminek a „szimbolizálására" szolgáltak - mint mai eszünkkel gondoljuk -, hanem a valóság lényegi megragadásának, az értelmes világ megjelenítésének adekvát eszközei voltak. Vö. COOMARASWAMY 1977.295.: „A természetes és mesterséges tárgyak a primitív emberek számára nem valami más és magasabb realitás önkényes szimbólumai - mint ahogyan mi értelmeznénk azokat -, hanem e realitás tényleges kifejeződései..." - s ez „csak azért felfoghatatlan számunkra, mert minket inkább érdekel a dolgok milyensége, mint jelentésük; minket jobban érdekelnek a partikuláris tények, mint az egyetemes eszmék." Csak mellesleg említjük meg, hogy ezt a szemléletet - amelyet ma a szó eredeti értelmében akár „idealizmusnak" is hívhatnánk - a tradicionális középkorban, nevezetesen a középkori skolasztikában „realizmusnak" nevezték. A fentebb leírtak alapján itt a néprajztudomány - ugyancsak modern szemléletű lévén - talán önmagára ismerhet... látható felszín, hanem a mélyén rejlő értelem, nem az egyedi és a konkrét, hanem az abban megnyilvánuló egyetemes érdekli. Ezért idegen tőle a dolgok reális ztikus-naturalisztikus ábrázolása, amely a valóságnak csak a felszínét képes megragadni, s ezért absztrahál, ezért alkalmaz jeleket és szimbólumokat, amelyek mindig valamilyen eszme, valamilyen egyetemes igazság vizuális megjelenítői, s amelyeknek éppen ezért sohasem esztétikumuk, hanem önmagukon túlmutató jelentésük az elsődleges. A másik szemlélet - amelynek megjelenését nemcsak a hímes tojásokon, hanem a népművészet egyéb ágaiban is a hagyomány fokozatos háttérbe szorulása és a modernizáció előretörése hozott magával - a valóságot leszűkíti az érzékelhetőség szférájára, s a tapasztaláson túl nem ismer fel és nem ismer el semmilyen mélyebb értelmet. Ebből következően számára a valóság művészi megjelenítése nem jelent mást, mint a látható, az empirikusan megragadható minél egzaktabb, minél realisztikusabb ábrázolását.

13 Úgy véli, valamely dologról úgy mondható el a legtöbb, ha pontosan leírja azt - ezért törekszik a tökéletes élethűségre. Az értelem keresése helyett a látvány hű megjelenítése, szimbolizmus helyett tulajdonképpen reprodukció jellemzi. Példaképpen elég itt a locsolkodó és tojásfestő jeleneteket, giccses zsánerképeket ábrázoló hímes tojásokra utalnunk; ezeknek a pusztán dekorációként szolgáló mintáknak már semmiféle önmagukon túlmutató jelentésük nincs, csak közhelyeket képesek elmondani a húsvétról. A néprajz szemléleti és módszertani problémáinak tisztázása után lássuk, lehet-e ennek az új - im175