A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Szathmáry László: Őskori kőeszközökhöz fűződő hiedelmek

Őskori kőeszközökhöz fűződő hiedelmek sonlóság, ha a rozsot homokon termelik. Márpedig a mezőgazdászok számára köztudott dolog, hogy hazánkban a rozsot elsősorban homoktalajon célszerű termelni. Elgondolkodtató lehet tehát, hogy a varjúköröm, varjúkarom, szamárköröm kifejezés - az obszidiáneszközökkel kapcsolatosan - a földrajzi értelemben vett Nyírség területén gyakori. E két jelenség közötti kapcsolat kérdése tehát nyitott. Célszerű lenne a továbbiakban az anyarozshoz fűződő népi elképzelések vizsgálata is. Az alábbiakban a pattintott kőeszközök más elnevezéseiről teszek említést. Ezek inkább az obszidiánra, illetve annak színére vonatkoznak. Tiszacsege határában az obszidiánt „huzakő" néven ismerte fel egyik adatközlőm. Nagy a gyanúm, hogy ez az elnevezés a „hiúzkő"-ből ered. Az obszidián selymes fényű csiszolatait (melyek selymes fényüket nem annyira a csiszolástól, hanem a bennük lévő gáz-zárványoktól kapták) régen olcsó ékszerként viselték. Ezt hiúzkőnek, vagy hiúzzafirnak nevezték. Az esztétikai élményt nyilvánvalóan a fénytörés, illetve az egyes színspektrumok elkülönülése jelentette. Ide kívánkozik egy másik adat is, mely Rómertől származik. Abaúj megye délkeleti részén (az obszidián természetes lelőhelyeinek egyik központja ez) az obszidiánt csalakovának hívták (RÓMER 1868.5.). Ez egy olyan összetett szó, melynek előtagja a „csal" ige folyamatos melléknévi igenevének „a" végű változata (BALLAGI 1873.161.). A csalakova tehát megtévesztő, azaz hamis kovát jelent. Ismereteim szerint a csiszolt és pattintott kőeszközökhöz fűződő hitvilág meglehetősen eltérő. A csiszolt kőeszközöket Szegeden például gyakran használták az emberi gyógyászatban is (KÁIMÁNY 1881.218.). Századunk elején Téglás István a cigányság körében tapasztalta e hit meglétét (TÉGLÁS 1909-239-). Hasonlóképp foglalt állást Madarassy László az 1930-as évek elején. A nógrádi Nőtincs faluban gyűjtött adata szerint a mennykő „...az emberben is megszünteti a nyilallást..." (MADARASSY 1933a.75.). Véleménye szerint igen régiek a kővel gyógyítás gyökerei (MADARASSY 1933b.79-, vö. FÁBIÁN 1803-, PUCZ 1822.). Egy kortárs kutató Szendrey Zsigmond az 1930-as évek elején hasonlóan archaikusnak vélte a csiszolt kőeszközökkel való gyógyítás hagyományvilágát (SZENDREY 1931.197., SZENDREY 1933-163.). Később arra is gyanakodott, hogy ez „Voltaképpen egy meteor darab...", de a néphit szerint gyógyító ereje van (SZENDREYSZENDREY 1940.81-82.). A csiszolt kőeszközök népies elnevezésére vonatkozóan csak a mennykő és esetleg a kígyókő elnevezéssel találkozunk. Ez derül ki Bender Béla már korábban idézett tanulmányából (BENDER 1910.), valamint Szívós Béla véleményéből, hogy „...a kőSallai Lajos (47 éves) közlése (Tiszacsege, 1973). Kelemen András (67 éves) közlése (Szeghalom, 1976). baltát tudvalevőleg megteszik 'mennykő'-nek" (SZÍVÓS 1902.377.). Szántay úgy tudja, hogy Debrecen környékén használatos a „kigyla", azaz „kigylakő" kifejezés a szerpentinből való csiszolt eszközökre vonatkozóan (SZÁNTAY 1871.6-7.). Az őskori kőbalták tekintélyes része valóban szerpentinből készült. A kígyókő és a szerpentin - mint alapanyag - összefüggése Szarvas Gábornál (SZARVAS 1894.387-388.), Bethlen Gábor végrendeletében és Mednyánszkynál is felmerül (HERMANN 1896.478-480.). A kígyókő fogalomköre azonban sokkal tágabb annál, hogy sem csak a szerpentinből csiszolt kőeszközökkel lehetne azonosítani. A hazai kígyókultuszról Erdész Sándor közölt áttekintő értékeléseket, amelyek az elemzett témakört is érintik (ERDÉSZ 1972., ERDÉSZ 1984.). Mindezek mellett hangsúlyoznunk kell, hogy a kígyókövek egy része régészeti emlék is lehet. Feltűnő ugyanis, hogy ezek nem egy esetben lyukas kövek. Györffy István egyik gyűjtésében a következőképp írja le: „A kígyók... egy lyukas követ csinálnak. Ez a kő nagyon becses, mert a ki ezen keresztül fej annak sok tejet ad a tehene s nem ronthatják meg a tehenet" (GYÖRFFY 1916.83.). Nos, fejni csak legalább olyan nagy nyíláson keresztül lehet, mint amilyenek a nagyobb kőbalták nyéllyukai. Hermann Antal is említ egy csehországi adatot, mely szerint a kígyókő „makk alakú, átlátszó és a hol oda van nőve, három lyuk van rajta..." (HERMANN 1896.480.). Ehhez hasonló kis lyukas kőről ír Szívós is: „Ujjnyi hosszú volt és sárgás májszínű, hosszában olyan lyuk volt benne végig, hogy vastag madzagot keresztül lehetett volna rajta húzni, ezenkívül keresztben is volt rajta négy szűkebb lyuk." Meg is állapítja, hogy a kígyókő általában „...őskori ékszer lehetett kőből, agyagból, csontból, vagy kagylóból, a mit a nép képzelete szintúgy megtehetett kígyókőnek, mint a hogy a kőbaltát tudvalevőleg megteszik 'mennykő'-nek, ennek orvosi erőt tulajdonítván." (SZÍVÓS 1902.377.) Mohi Adolf is valószínűen egy csiszolt kőeszközről ír, amikor megjegyzi, hogy „...latinosan szerpentin-nek, rossz magyarsággal kigylakőnek mondják..." (MOHL 1930.191.). Feltehetően itt is egy őskori ékszerről van szó, melynek használata Magyarország területén több ezer éves múltra tekint vissza. Elég itt csupán az árkai gravetti telepen (Kr. e. 17000-13000) felszínre került átfúrt szerpentinfüggőt, mint legkorábbi leletünket megemlítenem (VÉRTES 1962.14. 14. tábla). Kígyókőről szól az egyik Szeghalom melletti tanyán gyűjtött adatom is. Az adatközlő egy szürke csiszolt kőeszközben a villám sújtotta kővé merevedett kígyót vélte felfedezni.

11 A kígyókövek másik részét azok a gömbölyded kövek alkotják, melyek formáját a patakok, folyók alakították ki. Alapanyaguk általában kvarcféleség. 159