A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Szathmáry László: Őskori kőeszközökhöz fűződő hiedelmek

Őskori kőeszközökhöz fűződő hiedelmek Szathmáry László Csiszár Árpád emlékének* Miután Rómer Flóris 1866-ban a Műrégészeti kalauzban felhívta a figyelmet az őskori kőeszközök várható magyarországi előfordulására (RÓMER 1866.8.), rövidesen „...majd minden faluban, majorban, pusztán stb. találtak lapos és lánczos mennyköveket, Isten nyilát" (RÓMER 1868.4.). Mint az a korabeli régészeti tanulmányokból kiderül, Rómert nem a megfelelő szakterminus hiánya, hanem a népies elnevezés hangsúlyozása késztette ilyen kifejezések használatára (RÓMER 1867.). A pattintott kőeszközök rendszeres gyűjtésének és tudományos vizsgálatának kezdetén - Magyarországon elsősorban épp Rómer munkássága révén - derült ki, hogy ezek az addig még felfedezetlen régészeti emlékek a nép számára nem voltak ismeretlenek. A régészet úttörői így találkozhattak gyűjtőútjaikon elsőként az őskori kőeszközökhöz kapcsolódó hiedelmekkel. Rómer egy mennykőnek tartott siroki obszidiánnukleusszal kapcsolatosan a következőket jegyezte fel: „Kovács József, mostani tulajdonosa valami rendkívülit sejtvén a kőben azt meglehetősen magas áron akarná eladni." (RÓMER 1968.4.) Azon megfigyelése, hogy Erdő-Kövesden „...a nép véleménye szerint a mennykő hét évben egyszer veti fel magát a föld felszínére..." (RÓMER 1868.4.) arra is utal, hogy ezek a mennykövek a földből kerülnek elő. Az első Debrecenben kiadott régészeti tanulmányban Szántai Aladár is említ egy ehhez hasonló népies magyarázatot az „...obsidian eszközök előállítása okául...". A debreceni néphit szerint ugyanis „...azon fekete és sárgás apró köveket maga a homok termelte, s innen elnevezte azokat parlagi kovának" (SZÁNTAY 1871.11.). Az általa említett fekete és sárga kövek feltehetően obszidián- és kovaváltozatok lehetnek. Közös tulajdonságuk nem annyira színükben, mint nagy keménységükben nyilvánul meg. Ortvay Tivadar 1855-ben még bölcsebben írja le azt, hogy „A pórnép a kőszereket vizes, lobogós, lapos lánczos mennyköveknek, mennydörgő Istennyilának, ugarkovának, csalakovának, kővévált szamárkörömnek, kígyóköveknek, kígyófúrta köveknek nevezi." (ORTVAY 1885.42.) Hasonlóan vélekedik Kiss Áron is Tornyospálcáról: „A menykövet valószínűleg Istennyilának hiszik, mert a hova az leesik ott ördög tartózkodik és azt űzi el onnan." (KISS 1891.253-, vö. BERZE NAGY 1910.27., MUNKÁCSI 1893- 51.) A pattintott kőeszközöket szinte szó szerint hasonló kifejezésekkel illeti Dillesz Sándor és Börzsönyi Arnold is, mint az Bars, illetve Győr vármegye monográfiájának őskori fejezeteiből kiderül. Dillesz például a múlt század ötvenes éveire utalva úgy vélekedik, hogy „...a neolith-kőkor tárgyaira leginkább a nép között elterjedt s az úgynevezett mennykövekkel űzött kuruzsló orvoslás..." gyakori, hiszen „...a vármegye számos községében élő kuruzsló asszonyok Isten nyilaköveit és Mennykő tojásait" használják. Sőt, ez utóbbiak a hosszú használat miatt lehetnek tojásdad alakúak is (DILLESZ 1903-285.). Börzsönyitől tudjuk, hogy a „.. .lapos és lánczos mennykövek..." kifejezés a Dunántúlon is közismert (BÖRZSÖNYI 1910.250.). A neves polihisztor Herman Ottó úgy vélekedik, hogy az Alföldön a sziki kova eső után a legelőn található, és „...történetelőtti korok népeinek nyílhegye tűzkőből kipattogtatva, néha kovakés pengéjének töredéke...". A Dunántúlon szerinte a nép ugar kövének nevezi, hiszen „...régi ekenyomon, az ugaron találja" (HERMAN 1899-87.). Kalotaszegen „Azt hiszik, hogy mennydörgéskor a vilámmal együtt egy kő, a mennykő csap le a földbe, a honnan csak kilencz év múlva kerül a felszínre." (DÖRFLER 1892.365.) Nagy József szerint a Hegyháton azt gondolják, hogy „A mely fába beleütött a mennykő, annak tövében hét év múlva egy ék-alaku követ (Donnerkeil, őskori eszköz) találnak, amelynek gyógyereje van." Ezzel főként az állatok daganatait lehet sikeresen gyógyítani (NAGY 1892.67.). Az állatgyógyászathoz

1 kapcsolódik Istvánffy Gyula megfigyelése is, miszerint a matyóknál „SzentIstvánon meg ily esetben 'istennyilával nyomogatják körül' a tehén tőgyit...". És az „...égcsattanás közte esik a földre." Az adatgyűjtő szerint egy remek csiszolatú neolit kőeszköz volt az, amivel az illető gógyított, és azt még a szépapjától örökölte (ISTVÁNFFY 1896.370.). Singer (Székely) Leó is hasonló élményekre lelt a Dunántúlon, miszerint „Bizonyos köveket, melyek tojásdadok, hosszú és széles alakúak és sajátos színük van, mennykőnek tartanak és azt hiszik róluk, hogy a tehén tőgye daganatait meggyógyítják, ha azt velük megdörzsölik." (SINGER 1898.235.) A tejjel gyógyítás hagyományát egyébként már Benkóczy Emil is kimutatta: „Ha a „ménkű" beleüt a házba, azt csak édes tejjel lehet oltani." (BENKÓCZY 1907.89.) 1970-es évekbeli terepmunkáim során Nagylétától északra magam is tapasztaltam a Szántay által említett eseménymagyarázat meglétét; „...tavasszal, * Köszönetemet fejezem ki adatközlőimnek. Mindenek előtt Csiszár Árpád múzeumigazgató, református lelkész úrnak, közöletlen adatainak felhasználásáért és azért az önzetlen segítségért és szeretetért, mellyel fiatal kori tanulmányútjaim során Vásárosnaményban engem kitüntetett. E tanulmány megjelenését már nem élhette meg. Kőbalta felhasználását említi állat gyógyítására Erdész Sándor is ugyanebben a kötetben megjelent tanulmányában. (A szerkesztők megjegyzése.) A Jósa András Múzeum Évkönyve XXXIX-XL. 1997-1998. 157-162. 157