A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Régészet - Istvánovits Eszter–Kulcsár Valéria: Adatok az alföldi szarmaták vallásához és törzsi hovatartozásához

Istvánovits—Kulcsár 1993.141.) szaka-alán hatásról vagy eredetről tesz említést. Bár nem ejt szót arról, hogy mi vezette ehhez az elképzeléshez, de az olyan típusú leletek, mint a Batirtó mellett (a Kaszpi-tenger keleti partja) feltárt sámán sír együttese (SZKALON 1961.), ezt a feltételezést teljes mértékben alátámasztják. A III. századi alán temetkezés diadémja a hunkori leletek egyértelmű előzménye. Az alánok komoly jelenléte és kiemelkedő szerepe a hunkor anyagában nem lehet meglepő, mivel történetük igen korai fázisában a hunok és alánok szomszédok voltak Közép-Ázsiában és kapcsolatban álltak egymással (HARMATTA 1986.IX-X.). Amikor a hunok megjelentek Európában, az alánok velük együtt tűntek fel. Az alánok meghatározó szerepet játszottak a hunok új világhatalommá váló birodalma anyagi és szellemi kultúrájának alakításában. A hunkori diadémok értelmezésekor figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy a hun birodalom bukása után eltűntek a leletanyagból (TOMKA 1993.2526). Visszatérve a Szentes-nagyhegyi diadémhoz, az az Életfa/Világfa motívum hiányával eltér a kortárs keleti fejdíszektől. Ezzel kapcsolatban három lehetőséget feltételezhetünk. 1. A szentesi fejdíszt valaha díszítette Életfa/Világfa ábrázolás, de a rendkívül vékony fóliából készült tönkrement vagy elveszett a sírbontás során. Ez a feltételezés nem zárható ki, mivel több aranyfólia töredékekben került elő, s eredeti formájukat lehetetlen rekonstruálni. 2. A másik lehetőség, hogy az Életfa/Világfa ábrázolás soha nem is létezett ezen a diadémon. Ebben az esetben az ékszer központi részén más motívumot - talán a maszkokat - helyeztek el. 3. A harmadik lehetőség az, hogy az Életfa/Világfa még a nagyhegyi asszony halála előtt elveszett és más elemmel (elemekkel) helyettesítették. Ilyen elemek lehetnek az emberi arcokat ábrázoló maszkok. (Meg kell itt jegyeznünk, hogy a három maszk egymás fölé helyezve 12x2,8 cm. Láthattuk, hogy a kobjakovói és Uszty-labinszkajai diadémok Életfája/Világfája esetében is nagyjából ezzel a mérettel kell számolnunk. Az Életfa/Világfa hiányát figyelhetjük meg egy másik - korban a fent tárgyaltakat jócskán megelőző, de szerkezetében, kompozíciójában ugyancsak analóg diadém esetében. Ez a parthus időszakra keltezett Oxus (más néven Amu-Darjai) kincs (ZEJMAL 1979.) néven ismert együttesből származik. A különálló állatfigurák talpán megfigyelt, felerősítésre szolgáló - a novocserkasszkiakhoz hasonló - alkatrészek alapján már TOLSZTOJ-KONDAKOV (1890.47-48.) publikációjában felmerült, hogy egy diadém elemeivel állunk szemben. Maszkok Mint arról már esett szó, a szentesi diadém egyetlen olyan eleme, amelynek ismerjük a felerősítési módját, az egyik maszk volt. Ennek bronz hátlapján megőrződött egy kis bronznitt.

17 A maszkok szemét vörös üveg/ kőbetétek tették hangsúlyossá, és feltételezhetően Sajnos mindhárom maszk a háború alatr elpusztult leletek közé tartozi ugyanezt a díszítésmódot használták az állatfiguráknál is, ami a szarmata polikróm állatstílus tipikus megjelenési formája (ld. lejjebb). Bár maga ez a stílus széles körben elterjedt az eurázsiai sztyeppén, a szentesi maszkokhoz hasonló fejábrázolásokat mégsem találunk ezen együttesekben. Leleteinket mégsem nevezhetjük egyedülállóaknak, hiszen jónéhány rokon tárgyat sorolhatunk föl. Elsőként FETTICH Nándor (195374., 181.) hívta föl a figyelmet az arcok hunkori analógiáira. Joachim WERNER (1956.73-74), majd Otto Maenchen-Helfen a „hun" maszkokkal és amulettekkel foglalkozva szintén figyelmet szentelt a Szentes-nagyhegyi daraboknak. Maenchen-Helfen ez utóbbiakat a Pokrovszkban, Novogrigorjevkában és Intercisában előkerült emberi arcábrázolásokkal helyezte egy sorba, és feltételezte, hogy „some of the Hunnic or probably Hunnic masks are of Iranian origin" utalva a nagy szakáilak meglétére, amelyek - Ammianus Marcellinus (XXXI.2) szerint - nem jellemzőek a hunokra, de lehetnek szkíta vagy szarmata eredetűek (köztük az Intercisa/dunaújvárosi bajszos arcok - Maenchen-Helfen szerint törökösek, de „fényűző" szakálluk miatt inkább tűnnek irániaknak) (MAENCHEN-HELFEN 1973.281-286., BÓNA 1991.30./1993.28.). Valójában, ha szigorúan vesszük ezt a fajta vizsgálatot, a frizurák, a szakállak és bajszok (amikor egyáltalán ábrázolták), a fejviseletek különböznek egymástól és a szentesiektől is. A szentesi maszkok jó analógiáját FETTICH Nándor idézi (1953.74.,182.), aki a szentesi fejviseletet (vagy hajat), amelynek egyik fő jellegzetessége, hogy középen függőlegesen egy „szalag" kettéosztja, egy szolohai szkíta leleten ismerte fel. A hunkori maszkokat O. Maenchen-Helfen után legutóbb BONA István (1991.28.fig.9./1993.26.9.kép - a képre vonatkozó szöveget Id. a 236/214.. oldalon) és LP. ZASZECKAJA (1994. lóS.Tabl. 3,4. ,183-187. Tabl.31.5.,32.9.,35.9) gyűjtötte csokorba (X-XI. tábla). A sorozat azóta egy újabb lelettel bővült, mégpedig az eddigi legnyugatibb lelőhelyről, a franciaországi Giberville-i temető 41. sírjából származó bronz vödörverettel (XII. tábla). A maszk egyértelműen a keleti darabok analógiája, de itt egy bonyolultabb jelenet részeként szerepel. A kompozíció a következő: balról jobbra haladva előbb egy császár (Valentinianus?) profilját látjuk. Az ábrázolás egy késő római érem másolata. Ezt követi egy vadászjelenet: lándzsájával célzó lovas és különböző állatok. A vadászjelenetet jobbról az ellenséget legyőző római császár labarumos alakja zárja (feltehetőleg ez is éremutánzat), s ezt követi a császárprofillal szimmetrikusan - az egész képmezőt lezáró frontális arcábrázolás, a hunkori maszkok pontos analógiája. A publikálók véleménye szerint a vödör a IV. század végén készülhetett, azonban jóval későbbi VI. századi - sírból került elő (PILET et alt. 1993.159.P1.9.). A levágott fejek ideája több, iráni eredetű vagy használatú tárgyon visszatér. Ismerjük az Afrosziabban (Szamarkand mellett) előkerült terrakotta urnán (XIII. tábla), amelyen sorozatosan ismétlődik a trónján ülő 158 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997