A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Természettudomány - Legány András: A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet madártani felmérése és az abból eredő következtetések

Legány András Ez azt igazolja, hogy a Tájvédelmi Körzet csak mint egységes rendszer érdekes igazán. Ha csupán egyes „értékesebb" részeit kívánnánk megóvni, az nem csupán technikailag lenne nehezebb, de biológiai szempontból is egy sokkal kevésbé diverz területet kapnánk. Mint azt az 1992-es vizsgálat eredményei bizonyítják, a területen 70 fészkelő fajt találtam. Béres jegyzeteiben 54-et jelöl költőfajként. Tehát egy fajgazdag, színes állományról van szó, amelyet egységesen kell egy rendszernek tekintenünk. Ezt igazolják a megszerkesztett dominancia-görbék is, ahol igazán szabályos lefutású csupán a Tájvédelmi Körzeté kifejezve egy olyan állomány dominancia viszonyait, amely természetközeli. Az egyes részterületek görbéi ettől eltérnek. Hasonlóságot leginkább a nádasokkal vegyes fűzlápok és némileg a morotva maradványok diagramja mutat. Ahogy nő az egyes területeken az emberi hatás mértéke, úgy torzul el a görbe is (3-4. kép). Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy miért ítéltem a Tájvédelmi Körzet görbéjét szabályosnak és az ettől eltérőeket torznak? Azért, mert olyan dominancia viszonyokat fejez ki, amelyek a természetes vagy természetközeli rendszereknél találhatók. Ahol a domináns és szubdomináns fajok mellett az alacsony dominanciájú - ritka - fajok száma magas. És ez nem csupán a madárállomány, de az élőhely diverz voltát is kifejezi. Azaz minél változatosabb egy élőhely, minél többféle igény kielégítésére alkalmas, annál színesebb, fajgazdagabb az azon élő állategyüttes. Természetesen nem minden faj minden igénye teljesül maximálisan. A túlnyomó többségé csak részben. Ebből erednek a dominancia különbségek. Tehát egy korrelációról van szó, amely a madáregyüttes és az élőhelye között áll fenn. Azaz az élőhely vizsgálatából következtethetünk a várható avifaunára és ugyanakkor az ornisz is kifejezi az őt eltartó élőhelyet. Itt felvetődik az állomány stabilitásának problematikája is. A tapasztalat szerint ugyanis minél fajgazdagabb egy madáregyüttes, minél inkább természetközeli élőhelyen él, annál valószínűbb, hogy összetétele jelentősen nem változik, tehát hosszú időn keresztül megőrzi diverzitását. Tehát stabil. Ezeknél az állományoknál azonban - mint a fentiekből következik magas a ritka, az alacsony dominanciájú fajok száma. Önként adódik a lehetőség, hogy egy madárállomány állandóságára, stabilitására, a ritka fajok dominancia értékeinek az összegéből - ED

R - következtethessünk. Tehát minél nagyobb ez a E érték, annál inkább stabilnak tekinthető az együttes. A vizsgált terület adatai is ezt igazolják (III. táblázat). Tehát mindenképpen az a természetvédelmi elv a helyes, hogy egy életközösség fenntartásához, megóvásához mindig nagyobb terület jelent biztosítékot, ahol az emberi hatások is kivédhetők. Az egyes élőhelyek tárgyalása során már tettem említést a faunaelemekről, amelyeknek részletesebb értékelése is kívánatos. Hazánk fészkelő madarai 16 faunaelem közt oszlanak meg. A vizsgált területen költő madarak 11 faunaelembe sorolhatók, tehát e tekintetben is gazdag a közösség (IV. táblázat). Az adatok alapján az állapítható meg, hogy az itt képviselt faunaelemek tulajdonképpen hasonló arányban szerepelnek, mint ami az országos átlagot is jellemzi. Nagyságrendi - tehát szóvátehető - eltérés két csoportnál van. Az egyik a holarktikus fajoké, amelyek az országos átlagnál jóval kisebb arányban képviseltetik magukat. Ugyanakkor a fészkelő párok számából adódó százalékos érték szinte azonos az országos adattal. A másik eltérést az európai-turkesztáni csoportnál tapasztaltam, amelynél a fajszám aránya duplája volt az országos átlagénak. E csoport kiemelkedő voltát a fészkelő párok tekintetében is erősen tartotta. Ezek az anomáliák valószínűleg a terület klímájával függnek össze, amelyben a szárazföldi hatások túlsúlyban vannak, mert a tenyészidőszakban elégtelen csapadékot kap, de a terület meleg, a nyár mérsékelten forró, a napsütéses órák száma eléri az 1900-at, tehát kedvez azoknak a fajoknak, amelyek Európa meleg-mérsékelt és mediterrán övében, valamint Délnyugat-Ázsiában jellemzőek. E fajokról mondja azt a szakirodalom, hogy az utolsó jégkorszak utáni periódusból maradtak itt. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet sokszínűségét bizonyítja a madarak által használt fészkelési szintek nagy száma (V. táblázat). A terület jellegéből eredő terrikol és arborikol dominancia mellett jelentős szerepet kapnak a phragmitidikol és fruticikol fajok is. Bár ez utóbbiak a fészkelő párok számát illetően már nem olyan jelentősek, mint az első három kategória. Annak ellenére, hogy a lápos, vizes területek fontos szerepet játszanak a Tájvédelmi Körzet életében, a hidroöcikus fajok száma kevés. Ez a minimum a fészkelő párokra is igaz. Oka minden bizonnyal a nyár közepére, sokszor már elejére bekövetkező szárazság, amely e fajokat végül is távol tartja. Ez is indokolttá teszi a már korábban is jelzett vízszint szabályozás megoldását. A fogyasztott táplálék alapján mind a négy kategória képviselői megtalálhatók (VI. táblázat). Annak ellenére, hogy a faj- és egyedszám tekintetében is a rovarevők abszolút dominanciája tapasztalható, a megoszlás tulajdonképpen megfelelőnek tekinthető. Különösen örvendetes a húsevők magas aránya ami a gémfélék jelenlétével magyarázható - és amely kategória a legtöbb együttesben alig szerepel vagy sokszor hiányzik. Ugyanakkor azonban meg kell jegyeznem, hogy éppen a Falconiformes rend tagjai igen alacsony faj- és egyedszámmal gazdagítják ezt a kategóriát. Az eddigi megállapítások mind a fészkelőkre vonatkoztak, de egy ilyen terület értékelésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy milyen szerepet játszik a tavaszi és őszi madárvonulásban. Milyen fajok keresik föl és milyen mennyiségben? Tekinthető-e ez a terület jelentős tranzit szállásnak vagy csupán útvonalnak? A rendelkezésre álló adatok bizonysága szerint a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet a madárvonulás szempontjából nem különösebben jelentős terület. Ezt látszik bizonyítani a VII. táblázat is, amelyből az derül ki, hogy a területet inkább olyan fajok keresik fel, amelyek magányosan vonulnak. A nagy madártömegekben megjelenő - szinte tájképi elemként ható - fajok hiányoznak. Itt kell említenem az őszi liba- és daruvonulás teljes kimaradását, noha a terület hatalmas lege318 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997