A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)
Régészet - Istvánovits Eszter–Kulcsár Valéria: Adatok az alföldi szarmaták vallásához és törzsi hovatartozásához
Istvánovits—Kulcsár mázó torques záródásánál (XXIII. tábla), s hasonló lóalak díszíti az ugyanebből a sírból előkerült ezüstcsészét (XXIV. tábla) (SZIMONYENKO-LOBAJ 1991.risz.l5.,20.f'énykép, illetve risz.l 6.,22.fénykép). Ugyanilyen fej díszíti az Ermitázs „Szibériai" Gyűjteményéből származó torques (XXII. tábla 3.) végződését (TOLSZTOJ-KONDAKOV 1890.49.risz.52 .). A szentesi diadém állatának meghatározó mozdulatára (a visszaforduló fej) egyetlen analógiát ismerünk korszakunkból, Nagornojéból (XXII. tábla 1.) (budzsaki sztyeppe, Al-Duna-vidék), ahol az 1. kurgánban előkerült sírban 3 - aranylemezből kivágott - ismeretlen fajú (talán farkas?) állat ábrázolásának (5x4,5 cm) töredékeit találták meg. Az állatok egyik mellső lábukat felemelve állnak, fejüket visszafordítják (GUDKOVAFOKEJEV 1984.41.risz.l 3.3.)5. Futó nyúl/ragadozó (PÁRDUCZ 1956.XVII.4.,ló., FETTICH 1953.LVIII.3.,6.) (I. tábla 8-9.) A fent bemutatott álló nyúlalakon kívül még két szentesi állat meghatározásában szerepel nyúl. Mindkettő mozdul, fut. Mozdulatuk azonban Vörös István megállapítása szerint inkább ragadozóra utal, mintsem nyúlra. Hiányzik a nyúlra jellemző nagy fül is. Az Uszty-Labinszkajából származó diadém legkisebb állatfigurájával (IV. tábla 2.) kapcsolatban csaknem ugyanezt elmondhatjuk. Azt is nyúlként interpretálták, valójában azonban inkább gyanakodhatunk ragadozóra a testtartás alapján. 6. Cikáda (PÁRDUCZ 1956.XVII.2-3.,9-12.,17-18., FETTICH 1953.LVIII.7.) (I. tábla 4.) A szentesi diadémot egyebek mellett 8 „tettix alakú" aranylemez díszítette. Hasonló vékony aranylemezeket PÁRDUCZ Mihály (1941.20.,56.XXIX.55.,57. 2 ' , ) publikált Átányból. A cikáda alakú díszek elterjedtek a görög-római világban és nagy számban találkozunk velük a hunkor anyagában. Ábrázolásuk erősen eltérő a két kultúrkörben, a hunkori darabok eredetét mégis keresték a görög-szarmata-alán világban is (BÓNA 1991.196-197./1993.181-182., VADAY 1989/B.96.). A Szentes-nagyhegyi tárgyak esetében nincs bizonyosság afelől, hogy egyáltalán cikádákról van-e szó. A publikációk fényképei és rajzai nem meggyőzőek, az eredeti darabok pedig elvesztek. Ezzel kapcsolatban szeretnénk felhívni a figyelmet a gyakran emlegetett kobjakovói 10. kurgán flittereire. Ezek között szerepel az a típus is, amely a nagyhegyiekkel rokonítható (PROHOROVA-GUGUJEV 1992.risz.8.10). Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a rozetták között van néhány, amely pontos analógiája az Átányban előkerült hatszirmú díszeknek, feltételezhetjük, hogy a nagyhegyi és átányi „cikádák" egyszerűen csak a szokásos tipikus elemei a szarmata sírokban talált, aranyfóliából készült ruhadíszeknek és semmi közük a hunkorban általános „klasszikus" cikádákhoz. Összefoglalás Összefoglalva a fentieket, megállapíthatjuk, hogy a Szentes-nagyhegyi 20. sírban eltemetett asszony nagy valószínűséggel szakrális személy volt, akárcsak diadémja keleti párhuzamainak (Hohlacs, Uszty-Labinszkaja, Kobjakovó) viselői. A hasonló leletegyüttesek kis száma, összetételük, a diadémok szakrális szimbolikus jelentése - mindezek a vonások a vallási funkcióra utalnak. Ugyanakkor maga a nagyhegyi sír fiatalabb az analóg együtteseknél. Ennek következtében leletegyüttesünkben több eltérő vonást figyelhettünk meg, pl. az Életfa/Világfa hiányzik. Tanulmányunkban a leleteknek egy különleges csoportjával foglalkozunk, amelynek közös vonásai közé tartozik az eltemetett személy szakrális funkciója, az állatábrázolások a diadémokon (fejdíszeken) és a tamgák jelenléte más tárgyakon. A Szentes-nagyhegyi sírban talált diadém valamennyi eleme - mind az állatok, mind a maszkok, ez utóbbiak későbbi pótlás során kerülhettek a fejékre azokhoz a ritka leletekhez tartoznak, amelyek a sztyeppéról érkeztek a Kárpát-medencébe. Egy másik sztyeppéi lelet a Dunaharasztiban előkerült sírból származik. Analógiáik alapján ezek a tárgyak az I. század legvégén - II. század elején készültek. E tárgyak típusának, technikájának előzményei, az olyan fontos és szűk körben ismert jelenségek, mint a tamgák használata vagy a koponyatorzítás szokása Közép-Ázsia területére vezetnek el minket. A sztyeppén ugyanakkor leleteink használatának idején, vagyis az I. század végén - a II. század elején kimutatható a temetkezési rítus elemeinek változása. A hunkori anyagban e korábbi tárgytípusokkal genetikailag közel rokon leleteket találunk mind az eurázsiai sztyeppén, mind a Kárpát-medencében. Mindezek alapján nagy valószínűséggel hordozóikat egy újonnan keletről nyugat felé vándorló népcsoporttal, az alánokkal azonosíthatjuk, akik az 1. század végén - II. század elején - nyilván a dák háború eseményeit használva ki - eljutottak a Kárpát-medencébe is. A dunaharaszti tamga rokon köre a Kárpát-medencébe vándorló csoport esetében a Fekete-tenger északi partvidékéről elinduló alánokra mutat, akik Farzoi és Iniszmei nemzetségével (?) álltak kapcsolatban. Ez a kör a hazai kutatásban még nincs megnyugtatóan körülhatárolva annak ellenére, hogy a szarmata kor ún. első periódusával, az „aranyleletes" horizonttal több ízben foglalkoztak. Ennek az alán™ (roxolán?) expanziónak az útvonalát az I. sz. végén - II. század elején az Al-Duna-vidékére lokalizálhatjuk. A Rosava Draganában talált, a porogihoz hasonló tamgával díszített kard (SZIMONYENKO-LOBAJ 1991.39.,ó3.,38. fotó) - amelyet a trákok ajándékba(?) kaptak vagy egyéb módon jutottak hozzá - arra utal, hogy az alánok (roxolánok?) szövetségeseket kerestek itt. A dunai útvonalra mutat az is, hogy Hadrianus leromboltatta az új dunai hidat Turnu-Severinnél (ALFÖLDI 1942.189). Decebál nyilván szövetségeseket keresett keleti határának legveszedelmesebb harcosaiban. A sztyeppéi, I. század végére - II. század elejére keltezett dúsgazdag lelethorizont (ennek csupán egyik vezérlelete a fent sokat idézett Porogi) felveti azt a lehetőséget, hogy a dákok szövetségeseiket esetleg pénzelték a Traianus elleni harcokban. Annyi bizonyos, hogy nem maradtak ki az ütközetekből.' 11 -'" A szentesivel való rokonságukra is fölhívta a figyelmet PÁRDUCZ 1956.148. •*' Nem kívánunk itt kitérni egy olyan bonyolult kérdéskör tisztázására és értékelésére, mint az alán és roxolán (fehér alán) azonosítás problematikája. ••" Erre vonatkozóan legújabban MAKKAY 1996.745. 162 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997
