A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Bóna István: Dienes István (1929–1995)

Dienes István (1929-1995) szőr - s éppen odahaza! - adta fel a kabar elméletet. Fentebb említett 1988. évi szegedi „visszatérését" nem számítva ezzel végződik régészeti munkássága. Már egy évvel korábban „A magyar ősvallásról" tartott előadást (1977). Politikai nézeteit, politikai tisztességét közös barátunk, Szabó János Győző koporsója felett 1986-ban elmondott, de csak a rendszerváltozás után, 1991-ben (alapos utólagos kiegészítésekkel ellátva) megjelentetni tudott nekrológja jellemzi. Legkésőbb 1970-ben - de lélekben már lehet, hogy előbb - szakított a tárgyakhoz kapcsolódó régészettel. A miértre ásatásainak ismertetése után kísérlünk meg választ adni. Vallástörténeti munkásságának méltatásához e sorok írója nem érez magában erőt, helyesebb, ha azt néprajzosok és vallástörténészek teszik meg. Bátran állítható, 111 agya r régész 19 7 1 előtt talán az összes együttvéve! nem tett annyit a honfoglaló ősök emlékeinek módszeres kutatásáért és megmentéséért, mint D i e n e s I s t v á n . O r s z á gunk 19 megyéjéből 15-ben, kereken 30 lelőhelyen végzett kisebb-nagyobb, mindenkor sikeres ásatást, egyáltalán nem szólva itt azokról a leletmentéseiről, amikor a bejelentések nyomán szarmata, avar vagy középkori sírokra bukkant. Honfoglalás kori ásatásainak eredménye mintegy 220 „középrétegbeli", illetve vezetőrétegbeli s kereken 450 „köznépi" temetkezés feltárása. Nagynevű elődei „nagyvonalú" ásatásaival ellentétben e 670 sír valamennyijéről modern, méretarányos dokumentáció készült; ilyen az 1950-es évek előtti ásatásokról jó, ha 10 sírról volt. Szerénysége tiltotta, hogy nagysikerű ásatásait a sajtópropaganda szivárványszíneibe öltöztesse, bosszút is állt rajta a média: legutolsó, rakamazi ásatását leszámítva (amikor is az aranyakról már nem lehetett hallgatni, meg barátai is segítségére siettek) nem vett tudomást feltárásairól. Azokat ajnározta és tömjénezi ma is, akik tized annyit sem találtak, mint ő, viszont kitűnően „el tudják adni" önmagukat. A 30 sikeres honfoglaló magyar temetőásatásból könnyen lett volna 40 is, ha szülőmegyéje akkori múzeumigazgatójának 15 éven át nem az lett volna az egyik fő gondja, hogyan tartsa őt távol azoktól a szabolcsi lelőhelyektől, amelyeket úgy ismert, mint a tenyerét. Hiába derítette fel az egykori lelőhelyeket, s talált körülöttük ásatásra alkalmas területet két ízben is Geszteréden (továbbá Gégényben, Kenézlőn, Tarcalon, Zalkodon, Tuzséron, Beszterecen stb.), a szakmai irigység rendszeresen megakadályozta a tervezett hitelesítő ásatásokat. Mivel ásatásainak többsége közöletlen maradt, a Pontosabbakkal csak most tudjuk megismertetni a szakköröket. Már múzeumi gyakornokként alkalma volt a honfoglalók köznépi rétegének sírjait megmenteni Szomódon és Tarnaörsön. Szegedi korszakára esik a kitűnően publikált bordányi leletmentés és a csanyteleki honfoglaló sírok feltárása. Már a Nemzeti Múzeumból végzi el az utolsó Csongrád megyei ásatását Bokroson és a korábban is ismert temetőben, Csongrád-Vendelhalmon. A Nemzeti Múzeumban 1958-tól lehetősége nyílik a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával „tervásatásokat" kezdeményezni, így jut el még abban az évben - először - szülőföldjére. Mindenekelőtt a Nemzeti Múzeum nevében befejezi Tiszaeszláron a Bashalom I. temető 1945-ben és 1948-ban megszakadt teljes feltárását. Ettől a helytől nem messze, a Bashalom II. temető teljes feltárására azáltal nyert jogot, hogy a kis temető első 5 sírlelete már 1947-ben a Nemzeti Múzeumba került. Azt azonban már titokban kellett tartania, hogy Bashalom-Csengősparton egy köznépi temetőre is rábukkant. Végezetül még ugyanazon az őszön a Nemzeti Múzeum kutatójának korábbi nyomdokain végzett „illegális" leletmentést Dombrádon és Szabolcsveresmarton. A teljesen feltárt kis sírszámú temetők gazdag s jól megfigyelt leleteit a honfoglalás és kora Árpád-kori leletkorpusz tervezett „1." kötetébe szánta - ezek lettek volna a megye első jól dokumentált, hiteles honfoglalás kori temetői, a leendő korpusz „magja". Szabolcsi leletmentés-sorozata olyan sikeres volt, hogy valójában ekkor szorítják ki először öt esztendőre a megyéből. Ami azért nem lett nagyobb baj, mivel akkoriban végtelennek tűnő energiáit más megyékben vezette le. Hevesben még 1958-ban feltárta a pompás, ám a - László Gyula nyomdokain általa is tipikusnak vélt - szabolcsiaktól alaposan különböző tiszanánai A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 15 Dienes István Pálóczi-Horváth Andrással