A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 36. - 1994 (Nyíregyháza, 1995)

Horváth László A.: Újabb leletek Szentes-Ilonaparton

László A. HORVÁTH Újabb leletek Szentes-Ilonaparton HORVÁTH László A. 1984 júniusában újabb leletmentés folyt a már évtizedek óta ismert lelőhelynek a víztoronytól Ny-ra eső felületén. A földmunkák során az objektumok nagy része megsemmisült, csupán néhány gödröt sikerült megmenteni. Dolgozatomban ezek közül három neolitikus objektum anyagának értékelését végeztem el. Az 1-2. gödörből a szakáiháti csoport leletei ke­rültek elő. Ezek csak részben hasonlíthatók össze a 60-as évek leleteivel. A 2. gödörben talált keretezett minták már a korai tiszai kultúra jellegzetességeit mutatják. A legfontosabb az 1984-es leletek közül a 4. gödör anyaga volt, melyben kizárólag az AVK edénytöre­dékeit tárták fel. Az AVK megjelenése telepünkön újdonságnak számít, mivel a korábbi ásatások során ilyen korú leletanyag eddig nem fordult elő. A kerá­miaanyag összehasonlító elemzése során arra a meg­állapításra jutottam, hogy abban a „korai" és „késői" elemek együttesen fordulnak elő. Különösen megne­hezítette a datálást egy szürkés színű, homokkal erősen soványított importedény töredéke, melynek párhuzamai a Dunántúlon a Vinca B2 korú leletek között találhatók. A korai és késői elemek ún. „keveredésére" az elmúlt években több példát is láttunk az alföldi neolitikum kutatása során (SIKLÓDI 1991., ORA­VECZ 1985.). Az ellentmondások feloldásának egyik lehetséges módja, hogy ezek az elemek valószínűleg nem lesz­nek a továbbiakban alkalmasak a finomkronológiai meghatározásra, lévén, hogy a neolitikum több kü­lönböző fázisában is megjelennek. Ugyanakkor gon­dolhatunk arra is, hogy az eddig különböző korúnak mondott leletegyüttesek legalább részben egyidejűek voltak, amire az eddig ismert radiocarbon adatok is egyértelműen utalnak (HORVÁTH 1991.). Mindez nem lehet majd hatástalan az alföldi neolit kultúrák genetikai viszonyrendszerének vázlatára sem. A felmerült problémák nem oldhatók meg a ma használt fogalmaink és kronológiai tábláink keretein belül, feltétlenül szükség lenne azok alapos újragon­dolására az elmúlt évek új adatai alapján. HORVÁTH László András Göcseji Múzeum 8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2. 190 Jósa András Múzeum Évkönyve 1994

Next

/
Thumbnails
Contents