A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 36. - 1994 (Nyíregyháza, 1995)

Vörös István: Állattartás és vadászat Tiszavasvári-Deákhalom középső neolitikus településén

István VÖRÖS A település makrokörnyezetében a zárt-erdő és a ligeterdő meglétét a vaddisznó, valamint a hód, a vádló és az őstulok jelzi. Egy őskori telepen is a húshasznosítású háziállatok és a húsvadak egymáshoz viszonyított előfordulási és mennyiségi aránya, annak változása az állattartás húskitermelési eredményességét - végső soron - az önellátó élelemtermelés fejlettségi fokát jelzi. A magyarországi neolitikus időszakban a háziállat-vadállat maradványok arányát, valamint az arányok kronológiai változását figyelembe véve jól látszik az a trend, amelyben a KS szélsőséges arányai után az AVK-tól a Herpály-csőszhalmi kultúra végéig a háziállat maradványok fokozatos csökkenésével párhuzamosan a vadállat maradványok száma és aránya fokozatosan emelkedik. A késői neolitikum extrém vadászatáról eltérő vélemények fogalmazódtak meg: - A kíméletlen őstulok-vaddisznó vadászat a „háziasítás szolgálatában" álló, a háziasítási láz motiválta tevékenység volt. - A „háziasítás alatt álló átmeneti" egyedek maradványait össze kell vonni a háziállatokéval. Az így kalibrált magas „háziállaf'-arány 78-84%-os értéket mutatna. Ez pedig azt jelenti, hogy a „háziasítási láz" időszakában visszaesett a „tervszerű" húsvadászat. Ezzel szemben egyetlen magyarországi neolitikus településen az őstulok és/vagy a vaddisznó lokális háziasítása - ezidáig - sem osteologiailag, sem osteometriailag nem bizonyított. A csontméretek és a csontstruktúra alapján őstuloknak és vaddisznónak meghatározott állatok vadállatok, nem pedig „háziasított, átmeneti" egyedek. A húsvadakra - populáció sűrűségük arányában - kíméletlenül vadásztak. Az őstulok késő neolitikus levadászása során - a többi húsvaddal együtt - olyan mennyiségű húshoz jutott a közösség, amely háttérbe szoríthatta a háziállatok primer húshasznosítását is. A húsvadak kíméletlen és tömeges „húsvadászata" megkérdőjelezi egyáltalán a háziasítás szükségességét is. A háziasítás motivációja, fő célja a vadállomány nagymérvű csökkenése következtében a vadhús hiány pótlása. A Kárpát-medence késő neolitikumára nem ez a jellemző. Tiszavasvári-Deákhalom állatcsontanyaga 17 AVK, AVK-tiszai átmenet és Vinca telep faunájával hasonlítható össze (7. és 8. táblázat). A különböző földrajzi helyzetű telepfaunákban a háziállat - vadállat, és a három gazdasági haszonállat előfordulási arányában mutatkozó hasonlóságokat és különbözőségeket úgy tűnik - a telepek lokális földrajzi környezete, valamint az állattartás fejlettsége és helyi célja határozta meg. Az AVK magas háziállat aránya (94-98%) a tiszai kultúra megjelenésekor már a legkorábbi időszakban is drasztikusan - 20-30%-kal - csökken. A magyarországi középső és késői neolitikus kultúrákban az állattartás alapja a szarvasmarha állomány volt, amelyet kisebb juh- és sertésállomány tartásával egészítettek ki. A földrajzi környezettől és az élelemtermelő gazdálkodás hagyományától függően a szarvasmarha mellett vagy a juh, vagy a sertés volt a második legfontosabb haszonállat (7. és 8. táblázat). A vadászat a lokális vadfauna csúcsvadjaira irányult. Amíg az élelemtermelő gazdálkodás nem rendelkezett jelentős megművelt termőfölddel, addig a szarvasmarha/juh transzhumansz gazdálkodás volt az elsődleges (KS, AVK). A sertés szerepe az állandó lakóhelyekkel (teli-telepek) vált jelentősebbé. VÖRÖS István Magyar Nemzeti Múzeum 1370 Budapest, Pf. 364. 184 Jósa András Múzeum Évkönyve 1994