A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 33-35. - 1990-1992 (Nyíregyháza, 1993)
Páll István: Egy szabolcsi kirajzású telepsközség társadalomrajza az I. világháborúig (Újléta társadalma az egyházközösségi forrásanyag alapján) (lektorálta: Dankó Imre)
Még ezek után sem szüntették meg a felekezeti iskolát, így 1902-ben a presbitérium újabb kérvényt nyújtott be az államosítást kérve, amit 1903-ban az egyházmegye is elfogadott és ígéretet tett a szükséges intézkedések megtételére 237 . De még így is tíz év telt el az iskola átadásáig. Fentebb már említettem az 1911-ben benyújtott iskolaépítési tervnek a presbitérium által történt elvetését. 1911 április 16-án az egyháztanács „újból alapos tárgyalás alá vette az iskolák ügyét, s tekintve, hogy Újlétán számot tevő, sőt a legnagyobb súllyal bíró egyének elvi ellenségei a felekezeti iskolának, kik már is minden befolyásukat latba vetették abban az irányban, hogy a felekezeti iskola fel ne épülhessen, ha pedig felépülne is, fent ne állhasson" — emiatt kérik az államosítást. Az idézetben említett személyek kilétét nem lehet kideríteni, de világosan látszik, hogy a község lakóinak egy része megkérdőjelezte a felekezeti iskola létjogosultságát, és egyetlen megoldásként annak megszüntetését látta célravezetőnek. Ezek után a presbitérium egy olyan kéréssel fordult a községhez, amit az — az előzményekből ítélve — semmilyen körülmények között nem fogadhatott el. Valószínűnek tartom, hogy az egyházi vezetés is csak az államosítás meggyorsítása érdekében állt elő ilyen ultimátumszerű követeléssel, amely a következő volt: az egyháztanács kéri, hogy a község építse fel a két iskolát, a kész épületeket adja át az egyháznak, az fenntartja azokat, „mindenekben megmaradván az iskolák felett az egyház eddigi joga és hatásköre, maradnának továbbra is az iskolák ref. jellegűek." Az egyház az épületeknek telket ad, és amiben tud, segít 238 . A fentiekre reagálva a Tiszántúli Ref. Egyházkerület Debrecenben tartott közgyűlésén 1912 november 19-én a következő határozat született: az újlétai egyházközség és tagjainak szegénysége, a templom és a paplak javítása, valamint az iskola tarthatatlan állapota miatt a fiú- és leányiskolát a község kezelésébe adják. Az átadásra 1913 október 22-én került sor 239 . Ezzel az újlétai felekezeti iskola közel fél évszázados története ért véget: átadta a helyét a kor követelményeinek jobban megfelelő és anyagiakkal is jobban rendelkező községi, majd a község pénzügyi nehézségei miatt 1930-ban az állami irányításnak 240 . Láttuk a presbitériumnak az elemi iskolai és az ismétlőiskolai oktatás területén végzett tevékenységét. Más irányú kulturális ténykedésről a jegyzőkönyvekben alig esik szó. 1890-ben a tanító az általa alapított dalárda részére veendő harmóniumhoz kérte az egyház anyagi támogatását. 1905-ben a segédlelkész az iskola helyiségének átengedését kérte minden nap 5-től 7 óráig 237 Presb.jkv. 1902. aug. 24. és 1903. mára 22. 238 Presb.jkv. 1911. máj. 21. 239 HBML. V. 677/b—2. Közigazgatási iratok 1903-1939. 240 1930 április 22-én történt az átadás. HBML. V. 677/b-2. 221