A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 33-35. - 1990-1992 (Nyíregyháza, 1993)

Dám László: Földbe mélyített lakóépítmények az Alföld népi építészetében (lektorálta: Cseri Miklós)

növényi anyagokkal töltötték ki, hogy a homok be ne folyhasson a bélelés anyagát képező növényi anyagok hézagai között (DÁM 1981. 11-12.). A teljesen földbe mélyített lakóházak szinte kivétel nélkül szelemenes tetőszerkezetnek voltak, amelynél a szelement a vég- és a közfalak vonalára állított, a gödör aljába mélyített ágasok támasztották alá. Az építmény befedése a gödör béleléséhez hasonlóan igen változatos formában történt. A legtöbb esetben a tetőszerkezet vázára sűrűn egymás mellé vastag, hasított karókat helyeztek. Ezek egyrészről közvetlenül a földre, másrészről a szelemenre támaszkodtak. A tető favázát szalmával, náddal, vesszővel, szőlővenyigével vagy más könnyen beszerezhető és értéktelen növényi anyaggal beborították, majd a gödörből kikerült földdel 20-30 cm vastagon befedték, a földet lapáttal lesimították és leveregették. Főképpen a homokos talajú területeken gyakori volt az így elké-szült földtető gyeptéglával fedése is, ami megakadályozta, hogy a homokot a szél és az esővíz elhordja. A tetőfedés fejlettebb változata, amikor a szelemenes tetőszerkezet vázára szarufákat fektetnek, melyek felső végét a szelemengerenda fölött gúzsokkal vagy szegekkel erősítettek össze; alsó végük a koszorúgerendára támaszkodott úgy, hogy végük azon minden esetben túlnyúlt egészen a gödör széléig. A tetővázat ezután általánosan elterjedt módon belécezték és nádból, vesszőből, sövényből esetleg vályogból készült fallal zárták le. A teljesen földbe mélyített lakóházak általában nem rendelkeztek födémszerkezettel. A fal és a tető belső felületét betapasztották és bemeszelték. A ház kisméretű, szimpla ablakait a szelemenágas két oldalán képezték ki. Az építmény padlózata mindig döngölt föld volt, melyet általában még sárral is letapasztottak (DÁM 1982. 19-31., SZTRINKÓ 1987. 37-38.). Mivel a teljesen fölbe mélyített lakóházak padlószintje a talajszinthez viszonyítva mélyen fekszik, külön problémát jelentett a ház bejáratának (gádor) kiképzése (3-5. kép). A bejárat az építmény belseje felé lejtett, míg a padló szintjét el nem érte. Ezért hosszúsága néha a 3-4 métert is elérte, szélessége 1.2-1.5 m, míg magassága 1.6-1.8 m volt. Négy sarkára egy-egy oszlopot állítottak, melyekre karvastagságnyi karókat fektettek. A bejárat alsó oszlopai egyben az ajtófélfákat is alkották, s a rájuk helyezett keresztgerenda egyben szemöldökfa is volt. A bejárat falát ugyanúgy készítették, mint ahogyan azt a gödör bélésénél láttuk (DÁM 1981. 12-13., DÁM 1982. 19-21.). A gödörházak (7-8. kép) lényegében csak abban térnek el a teljesen földbe mélyítettektől, hogy padlószintjük nincs olyan mélyen, és szilárd, épített, a földfelszín fölé nyúló falazattal rendelkeznek. Ez az eltérés azonban nemcsak szerkezeti szempontból jelentős, hanem azért is, mert az ilyen épületek tulajdonképpen átmenetet képeznek a földbe mélyített és a földfelszín feletti lakóházak között. További különbségek, hogy több esetben még födémszerkezetük is van, s hiányzik a fentebb leírt bejárattípus (gádor). A ház gödrének mélysége 40-100 cm között mozgott. A fal építését rendszerint a gödörben kezdték meg, s úgy emelték 60-120 cm-re a talajszint fölé. A fal építésének technikája igen változatos. Tulajdonképpen minden olyan tech140