A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 33-35. - 1990-1992 (Nyíregyháza, 1993)

Dám László: Földbe mélyített lakóépítmények az Alföld népi építészetében (lektorálta: Cseri Miklós)

2. kép Favágók földdel borított, gádoros bejáratú földkunyhója (Debrecen, ECSEDI

I. után) Abb. 2. Erdbedeckte, im Boden versenkte Hütte von Waldarbeitern mit Eingangsluke (Debrecen, nach I. ECSEDI) földbe, ehhez egyik végükkel a gödör szélére állított karvastagságnyi karókat támasztottak, majd az ily módon kialakított vázat kóróból, nádból, falombból készített héjazattál borították. A télen használt kunyhók általában mélyebben voltak, mint a nyári időszakra építettek, s az előzőek héjazatát gyakran földdel is borították. Hasonló földkunyhókat építettek maguknak a Debrecen környéki erdőkben dolgozó favágók (2. kép), az Alföld mocsaraiban élő pákászok/a Duna-Tisza közi pásztorok, azzal a különbséggel, hogy ezek az építmények nem rendelkeztek középoszloppal (HERMAN 1887. 471., HERMAN 1899. 46., ECSEDI 1912. 164., BÁLINT 1976. 325.). A kúpos földkunyhók keskeny és alacsony bejárata rendszerint déli vagy keleti irányba nézett, mely elé a szél ellen védelemül nádból, sövényből készült falat is emeltek, amit darámnak, nyéknek neveztek (HERMAN 1914. 192., 199.). A kunyhóba a gödör mélységétől függően létrán vagy hágcsón lehetett bejutni. A szögletes alaprajzú földkunyhók két fő szerkezeti eleme: egy csekély, 4060 cm mélységű gödör és a föléje épített, általában szelemenes, ritkábban szarufás tetőszerkezetű tetőkunyhó. A csányi dinnyések földkunyhói pl. 4-5 m hosszú, 2.5-3 m széles és 50-60 cm mélységű meredek falú gödörből és az annak szélére támaszkodó szelemenes vagy szarufás szerkezetű tetőzetből állnak (3. 135