A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 33-35. - 1990-1992 (Nyíregyháza, 1993)

Ratkó Lujza: A téli ünnepkör jeles napjai egy nyírségi faluban (lektorálta: Erdész Sándor)

nyokat, asszonyokat, akik már szépen felöltöztek az éjféli misére. A botjával úgy vetett keresztet a ház földjére, hogy jó nagyot karcolt rajta. De neki is vigyáznia kellett, nehogy egy óvatlan pillanatban meggyújtsák a szakállát, hiszen akkor felismerték volna. A játék után megkínálták egy kis borral, ennivalóval őket. Mindenki vigyázott, nehogy sokat igyon, nehogy megártson. Az öreg sokszor az ivást mímelve egy nyakába akasztott kulacsba töltötte a bort egy kis tölcséren keresztül. Ennek ellenére előfordult nemegyszer, hogy két betlehemes csapat részegen összeverekedett, összetörték a betlehemet. Abetlehemesek éjfélig járták a falut, utána igyekeztek a misére. Már az első harangszóra siettek a templomhoz, hogy énekelve vonulhassanak be, míg a pap el nem kezd misézni. A Mennyből az angyalt, vagy a Csordapásztorok, ill. a Pásztorok, pásztorok kezdetű dalokat énekelték. Az oltár előtt letették a betlehemet és körülállták. Az öreg vagy hátul állt, vagy lefeküdt a betlehem mellé, „mer az öregnek őrizni kell a betlehemet." Volt, hogy öt-hat csapat is felsorakozott a templomban. A mise végeztével elmentek valamelyik szereplő házához és szétosztották a pénzt. Szép összegeket kerestek, nemegyszer egy napszámos egy heti keresetét. Egy-egy háznál tíz-húsz fillért kaptak, az öreg ennek kétszeresét is. 1945 után egészen a '70-es évek legvégéig élt a betlehemezés a faluban, de az utolsó tíz év alatt fokozatosan a 10-16 éves korosztály vette át a szokás gyakorlását. Szilveszter, újév első napja Óesztendő estéjén hatalmas zajt csaptak a faluban, ahogy mondták: így űzték el, így temették, búcsúztatták az óévet, és így köszöntötték az újat. Kolompoltak, csengettek, verték a fedőket, nagyokat csergettek, kongattak az ostorral, tülköltek, dudáltak, kiabáltak, szaladgáltak. A szokás neve a csongorádi gulya fordítása, térítése, vagy kongózás. A mai 60 év körüliek még felnőttként is jártak gulyát téríteni (kb. a '40-es évek eleje). Összeálltak néhányan barátok, szomszédok, és nagy ricsajt csaptak, verték a kapukat. Ahol nem fogadták őket szívesen, oda háromszor-négyszer is visszamentek bosszantásból. Máshol szívesen vették, ha mentek, behívták, megkínálták őket. A gyerekek nagyobb csapatban, tizen-tizenöten, vagy még többen is jártak. Az egyik gyerek, általában a legidősebb volt a gulyás . Bundát, gubát, vagy egy rossz kabátot vett magára, fejére nagy gulyáskalapot tett, bekormozta az arcát. A többi gyerek volt a csorda , ők rendes utcai ruhában voltak. A gulyás ment bekérezni. Köszönt, majd rákezdte: „Most jöttem Budárul, a budai vásárrul, hajtottam száz darab marhát, olyan éhesek, rágják az eresz-csorgást! Meg szabad forgatni az udvaron?" Vagy: „Meg szabad a szűzgulyát forgatni?" Sok helyen azt mondták: „Hogyne, tessék, de kürül!" — körül a házon. Akkor a gulyás megrázta a csengőjét, erre a kintiek óriási ricsajt csapva körülszaladgáltak a házon. Még a kerítést is át kellett ugrálniuk, ha úgy volt elkerítve a ház, hogy nem lehetett körbeszaladni. Gulyás és csorda helyett elő116