A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Szőllősy Gábor: Íjászati alapismeretek

Az emberre leadott lövések esetében is ugyanilyen élettani hatásokkal számolhatunk, jelentősen módosítja azonban a képet, hogy ez esetben a nyíllal okozott sérülés kedvezőbb esélyeket ad a gyógykezelésre. Amint a vadak esetében láttuk, az állat a legsúlyosabb lövést is „elviszi". Ugyanez a lehetőség fennáll az ember esetében is. Míg a tűzfegyverből leadott lövés legtöbbször közvetlenül a lövés után hosszabb-rövidebb időre akcióképtelenné teszi az embert és így kiszolgáltatja az ellenségnek, illetve további sérüléseknek (lovak összetiporhatják); addig a nyíllövés sebével esetleg a maga lábán is el tud menni biztonságot és gyógykezelést nyújtó helyre. Ilyen esetet mutat a 24. kép, mely egy Győr várát ábrázoló metszet részlete 1594-ből. A hölgyek felé lépő férfi nyakából két nyílvessző áll ki. Szemlátomást lovon jött idáig, és első útja nem a felcserhez vezetett. Az íj a XX. században A tűzfegyverek tökéletesedése, illetve tömeges elterjedése végérvényesen kiszorította az íjat a hadszinterekről. Európában ez a törökök elleni háborúk vége felé következett be. Ezzel az íj hosszú évszázadokra eltűnt, csak a századforduló táján éledt újjá mint sporteszköz. Angliában és az Egyesült Államokban az angol íjász hagyományok, a Robin Hood-romantika kedvelői eleinte vadászat céljára kezdtek íjat készíteni és használni, de a gyakorlásból már önként adódott a céllövő versenyzés is. Az íjászat 1908 óta olimpiai sportág. Természetesen a műszaki fejlődés az életnek ezt a területét sem hagyta érintetlenül. Legkorábban az ideg anyaga változott meg. A juhbelet, illetve állati inat felváltotta a lenfonál, majd a műszál. Ezt követte a nyílvessző átalakulása. A fa nyílvesszők nem tűntek el teljesen, bár mára nagyrészt a vadászatból is kiszorultak, átadva helyüket a különleges alumíniumcsőből, illetve üvegszál vagy szénszál erősítéses műanyag csövekből készült nyílvesszőnek. A pulykatoll helyét is átvette a műanyag toll. Érdekes jelenség, hogy míg az íjak anyagát tekintve szinte folyamatosan követték a műszaki fejlődés eredményeit az íjkészítők, addig az íjak felépítését, mechanikai működését illetően meglehetősen későn jelentek meg az újítások. A sportíjászat kialakulása idején még tömegesen használtak sajátkezüleg, de legalábbis kézzel faragott tiszafa, hickory, vagy kőrisfa botíjakat. Később a céllövő íjászatban ugyanezen anyagok felhasználásával, de már ipari módszerekkel előállított egyszerű, végighajló visszacsapó (reflex) íjak váltak uralkodóvá. Ezek mellett acél- vagy alumíniumcsőből hajlított reflexíjakat is használtak. A távlövészetben ezzel párhuzamosan összetett (többféle fa felhasználásával készült) merevszarvú visszacsapó íjakat használtak, amelyeknek formája és arányai erősen emlékeztetnek a XV-XVIII. századi krími tatár és perzsa íjakra. Az íjászatnak ez az ága azonban nem lett igazán népszerű századunkban. A céllövő íjászatban és az íjas vadászatban a végighajló visszacsapó íjak teljesen általánossá váltak, mindössze annyi változáson mentek keresztül, hogy 472