A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Szőllősy Gábor: Íjászati alapismeretek

22. kép Az oszmán-török íjászok által használt nyíl kifuttató segédeszköz, az „ok siperi" 22. Abb. Von den osmanisch-türkischen Bogenschützen verwendetes Hilfsgerät für den Auslauf des Pfeils, das „ok siperi" Рис. 22. Вспомогательная деталь, использовавшаяся турками-османами при спуске стрелы, "ок шипери" a nyílvessző végét kell illeszteni, elvileg bárhol lehet és a gyakorlatban is igen változatos az elhelyezkedése. A mongolok a szegycsontra húznak, az angolok az arc alsó részéhez, az állkapocs alá vagy a szájzughoz. A sportíjászok is ezt a módszert követik. A már többször említett Szászánida ezüsttálak vadászó fejedelmei - akárcsak a japánok - kb. szemmagasságban, a fülük mellé húzzák a nyilat és támaszték nélkül a levegőben tartják. Ez a módszer - sportíjász ismereteim alapján - igen bizonytalannak tűnik, mert a húzás hosszának egyformaságát azonos hosszúságú nyílvesszőkkel lehet ugyan biztosítani, de a megtámasztás hiánya bizonytalanná teszi a célzás egyéb - itt nem részletezendő - elemeit. A magyar vonatkozású ábrázolásokon is legtöbbször valami ehhez hasonló célzási módszer látható, továbbá Zrínyi Miklós is azt írja a Szigeti veszedelemben, hogy „nyilat idegestül az füléhez vonyá"

5

, de sűrűn lehet látni a szegycsontra való húzást is. Az íjjal a célzás lényegesen különbözik a puskával való célzástól. Bár mindkét esetben a fegyver két megadott pontja által meghatározott egyenest kell a célra irányítani (23. kép), a puska esetében azonban a fegyveren lévő mindkét pontot (a nézőkét és a célgömböt) egyszerre látja a lövész, az íj esetében viszont csak az első célzőpont (a nyílvessző hegye vagy az íjon lévő célgömb) látható. A hátsó célzópont kívül esik az íjász látómezején. Ezért az íjászok jó része - különösen az íjas vadász igazából nem is céloz, csak érzés szerint engedi útjára a nyílvesszőt. (Ahogy Fekete Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem IX. ének, 66. sor 468