A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Szőllősy Gábor: Íjászati alapismeretek

íjászati alapismeretek SZŐLLŐSY GÁBOR Bevezetés A népvándorlás korának népei a „grafomániás" antik európai kultúrákkal ellentétben igen kevés írott forrást örökítettek ránk saját történelmükről és hétköznapjaikról. Ezért aki meg akarja ismerni e népeket, az az idegen - és legtöbbször elfogult - írott források mellett főleg a régészeti leletekre támaszkodhat. Szerencsére a szóban forgó népek halottaikat sokféle tárggyal, eszközzel, miegymással ellátva bocsátották túlvilági útjukra. A sztyeppéi nomád harcosok sírjait vallató régész sűrűn találkozik a kor legfontosabb fegyverének, az íjnak maradványaival is. E dolgozatban kísérletet teszek az íjjal és a nyíllal kapcsolatos legfontosabb bár nem minden szempontból történeti - ismeretek összefoglalására remélve, hogy elősegítem a leletek pontosabb értékelését és ez alapján az íjak, nyilak és az íjászat tekintetében helytálló következtetések levonását. Az íj működése Az íj tulajdonképpen egy rugalmas lap, melyben a meghajlításakor végzett munka helyzeti energiaként raktározódik, majd hirtelen felszabadulva mozgási energiává alakul, amely a viszonylag kis tömegű nyílvesszőt nagy sebességgel képes elrepíteni (40-45 m/s). Az íjba az energiabevitel két lépésben megy végbe. Az első lépés az idegnek (más néven húrnak) az íjra akasztása, azaz a felajzás (1. kép). Ekkor az íj kis mértékben meghajlított állapotba kerül. Az ideg ilyenkor kb. 1/4 nyilvesszőhossznyira van az íj testétől. A második lépés az íj megfeszítése, vagyis az a művelet, amikor az íjász az egyik kezével megtartja az íjat, a másikkal az ideget a nyíllal együtt maga felé húzza (2. kép). Az íj ilyenkor anyagától és építésétől függően akár fél-