A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Kiss Gábor: Adatok A Keszthely-kultúra kutatástörténetéhez

nem is tudjuk meghatározni - az Adriai-tenger északi harmadának partvidékére, az Alpoktól délre, valahol a mai Lombardia, Veneto, esetleg Szlovénia vagy Dalmácia északi részére kell helyeznünk. Egy olyan területre tehát, ahol a keresztény vallású római lakosság nagy tömegei éltek tovább még a VI. század folyamán is, és ahol a Bizáncból származó kereskedelmi áruhoz minden nehézség nélkül hozzájuthattak. Nem kizárt természetesen az sem, hogy bizánci fennhatóság alatt éltek. Eredeti hazájukból való elvándorlásuk okát nem ismerjük. Itt szóba jöhet a langobárdok Észak-Itáliába települése éppúgy, mint az ekkoriban a mai Szlovénia területén meginduló szláv terjeszkedés. Hasonlóan rejtélyes az avarokhoz csatlakozásuk oka is. Vezető rétegük nemesfémben gazdag sírjai alapján biztosan kizárhatjuk azt a korábbi feltételezést (BÓNA 1970. 257-258., 122.J.), hogy hadifoglyokként kerültek volna avar uralom alatti későbbi lakóhelyükre. Nyilván politikai megfontolásból, esetleg kényszerből csatlkoztak az amúgy is igen heterogén avar államalakulathoz, s vezető rétegükkel együtt költöztek át az Avar Birodalmon belül eső, de az avarok szállásterületének nyugati peremén elterülő új hazájukba. Oda, ahol esetleg Pannónia feladása óta helyben lakó keresztény vallású néptöredéket is találtak. Első települési centrumuk a Keszthely-fenékpusztai késő római erőd volt, ahonnan ma már három egykorú temetőjüket ismerjük. Vezető rétegük a régi római erődben fekvő és általuk újjáépített ún. II. ókeresztény bazilikában, illetve az egykori horreum épülete mellett álló fatemplom köré temetkezett. Ezekben a sírokban tűnnek fel ezt a régészeti kultúrát jellemző tárgyak legkorábbi típusai. Nem kizárt, hogy áttelepülésüket követően még jó ideig kulturális és gazdasági kapcsolatban maradtak előző otthonukkal és körükben a délről jött kereskedők nemegyszer megfordultak. 630 táján valamilyen kényszerítő ok miatt véget ért a fenékpusztai település élete. Lakosai elmenekültek vagy az avarok telepítették át őket máshová. Ez nyilván összefüggésben van az Avar Birodalomban ebben az időben lezajlott polgárháborúval, annak következményeként értékelhetjük. Elképzelhető ugyanis, hogy népcsoportunk ebben - az avarok és a szövetséges bolgárok között kirobbant konfliktusban mint idegen népelem rossz oldalra állt és ezt a tettüket később a győztes avarok megtorolták elpusztítva központjukat és legalábbis politikai értelemben megsemmisítve vezető rétegüket. A népcsoport többi, környékbeli (jobbára köznépi) temetőjének használata viszont (pl. Keszthely-Dobogó, Hévíz-Alsópáhok) tovább folyt. Ekkor nyithatták (talán a fenékpusztai erődből elűzöttek) a Keszthely-városi temetőt. 670 után a második avar hullám népessége telepedett meg a területen. Ez arra utal, hogy az ekkor kialakult új avar politikai hatalom katonai ellenőrzése alá vonta a már egyszer „rossz útra tévedt" Keszthely vidéki népességet. Az avarok megtelepedtek a Keszthely-kultúrás szállások között. Néhol már közös temetőbe temették halottaikat a helybenlakókkal (pl. a Keszthely-városi temetőben), ami már magában is a két népelem közötti szoros kapcsolatra, az ellenőrzésre, illetve az ellenőrzöttségre utal. A Keszthely-kultúra lakossága nem asszimilálódott, hanem továbbra is megőrizte etnikai különállását és sajátos viseletét, mégha bizonyos kései avar tömegékszereket (pl. dinnyemaggyöngyök, poncolt huzalkarperecek) át is vett. Az új avar népesség Kárpát-medencébe áramlásával megnőtt azok szállásterülete és így a 247