A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

†Némethi Mária–Klima László: Kora avar kori lovas temetkezések

között meglehetősen egyedülálló bácsújfalusi (Selenca) leletegyüttes azáltal, hogy nemcsak lószerszámokat és kopját, hanem egy előkelő harcos felszerelését is tartalmazza. A máglyaleletek legsűrűbben a Dunántúl északi részén fordulnak elő, de elmondhatjuk, hogy a Kárpát-medence egész területéről ismertek (1. kép). A korai avarság leggyakoribb lovas temetkezési módja az elhunyttal közös sírgödörbe temetett lovas temetkezés. A Kárpát-medence egész területén megtalálható. A nagyjából egyenletes megoszlás egy helyen mutat csak ritkulást: a Duna-Tisza köze belső régióiban. Az ilyen típusú lovas temetkezések a fenti területnek csak a Dunához és a Tiszához közeli sávjaiban találhatók meg (2. kép.). Ennek a rítusnak Kiss Attila rendszerezése óta több altípusát is számontartják, ezek azonban szerintünk nem a rítus lényegét érintő változatok. Ezért nem is ábrázoltuk elkülönítve az egyes altípusokat. Természetesen nem kizárt, hogy a kutatás fejlődése során majd jelentőséget kap, hogy pl. a ló miért az ember bal vagy jobb oldalán van, vele megegyező vagy ellentétes tájolásban. Elterjedésükből következően az imént említett két típusról megállapíthatjuk, hogy az a korai avarság zömének elsődleges és általános temetkezési szokása. Kovrig Ilonának az Acta Archaeologicában 1955-ben megjelent tanulmánya óta avar régészetünkben meggyökeresedett az a nézet, hogy a máglyás temetkezés a korai avar korszak elejére datálható. Az önálló lósírok körülbelül a máglyaleletekkel azonos gyakoriságúak a korai avar korban, de más területi megoszlást mutatnak. Túlnyomó többségük a Dunántúlon található. A kevés kivétel: Mezőbánd (Band), Tiszavárkony és SzőregTéglaégető (3. kép). Az önálló lósírokban általában egészben eltemetett lovakat találunk, a részleges lovak igen ritkák. Meglehetősen gyakori a részleges lovas temetkezés. Egyes temetőkre különösen jellemző, pl. a Szegvár-oromdűlői temetőben uralkodó volt a lovas temetkezések között. Tendenciaként állapítható meg, hogy a Tiszántúlra jellemző. Nem teljesen ismeretlen a Dunántúlon sem, előfordul Pókaszepétken, Zalakomárban, MórAkasztódombon és a Szekszárd-Bogyiszlói úti temetőben. Ha közös térképen szemléljük az önálló lósírok és a részleges lovas temetkezések elterjedését, feltűnő, hogy a két rítus között, általuk teljesen érintetlenül helyezkedik el a Duna-Tisza közi terület (3. kép). Megfigyelhető, hogy a ritkább lovas temetkezési típusok a Dunántúl északi részét elkerülik, annak csak déli részére jellemzőek. Ezen belül is a Tolna megyei temetők a lovas temetkezések nagy változatosságával tűnnek ki. A ritkább temetkezési típusok közül az elhunyt fölé, a sír földjébe helyezett lovak elsősorban azokban a Csongrád megyei temetőkben fordulnak elő, ahol fülkesírokat tártak fel. Egyéb előfordulásai a Tiszántúlon (Tiszavasvári, Biharkeresztes) vagy a Dunántúl déli részén (Keszthely, Szekszárd-Bogyiszlói út) vannak (4. kép). A lovas temetkezések kis létszámú csoportját alkotják azok a sírok, amelyekben több lovat találtak. Ezen a kis csoporton belül is vannak eltérések a lovak eltemetését illetően. Kunágotán, Pókaszep étken egészben temettek el két lovat, Csókán (Сока), Szegvár-Sápoldalon és Zalakomárban az egyik lovat részlegesen temették el, Szegvár-Oromdűlőn a 33. sírban egy egész és két részleges ló volt eltemetve, az 177