A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)
†Csiszár Árpád: Szatmár-beregi kismesterségek
Ugyancsak Eördög Dániel gazdasági feljegyzései említenek egy bodnárt, akinek konvenciót fizetett és lakást adott, s aki ezért cserébe köteles volt számára faedényeket készíteni. Fizetésének alacsony volta arra mutat, hogy másoknak is dolgozott pénzért. Konvenciósként dolgozott a kopócsapáti udvarház számára a takács is, akinek meghatározott mennyiségű vásznat kellett szőnie. Találkozunk Eördög Dánielnél kováccsal is. Kovács minden faluban volt, ők is konvenciós alkalmazottak voltak. A konvenció fejében a gazdának meghatározott visszatérő munkákat - pl. ekevas élezése - kötelesek voltak elvégezni. Egyéb munkákat szabadon vállalhattak. Élt a területen néhány fogazott-sarlókészítő kovács. Nevüket, munkahelyüket nem ismerjük. Sarlóik formája és a beütött jegyek beszélnek arról, hogy többen voltak. Ezek a kovácsok igényes munkát is végeztek a kezük alól kikerülő szerszámok, vágókések, nyársak, szénavágók, metszőkések stb. tanúsága alapján. Ha nem is volt területünkön szervezett, magasfokú ipar és a nép maga készítette általában szerszámait, mégis kell iparról beszélnünk, hiszen végső fokon egyes - iparinak tekinthető - tevékenységek specializálódtak. Hozzáértő emberek mások számára is dolgoztak terményért vagy más fizetségért. Fúró-faragó emberek rendszeresen készítettek egyfajta terméket. Zápszonyban például (ma Szovjetunió) szinte az egész falu szekérkereket készített. Legenda is szól erről: itt még a pap is csinálta a szekérkerekeket. Mindennap elkészített egyet. Az elkészített kerekekről számolta, hogy milyen nap van. Amikor az egyik kész kereket ellopták, hétfőn akarta megtartani a vasárnapot. A harangozónak nem hitte, hogy már vasárnap van. Beregújfalu (Szovjetunió) a jó minőségű tölgyfazsindely faragásáról volt híres. Vámosatyában közös munkával vállalták az erdő fáiból házak faanyagának elkészítését, így 1836ban egy háznak való fát Jándra Mándy István uramnak. Nem tudni, hogy mennyi csizmadia működött mai területünkön. Sokan nem lehettek, mert 1863-ban az alföldi nagy szárazság elől Vámosatyába húzódott csizmadia évekig dolgozott. Munkája folytatására még hiteleket is vett fel. Dolgozatomban először azokkal a mesterségekkel foglalkozom, amelyet döntő többségében a falusi cigányság űzött. A csoportosításnál - természetesen - nincsenek merev határvonalak, mint látni fogjuk, gyakoriak az átfedések. Itt mutatom be - mint speciális cigány-mesterséget - a vályogvetést, a kosárfonást, a seprűkészítést és a teknővájást, jóllehet efféle munkával saját szükségletére a falusi lakosság maga is foglalkozott. Ebben a csoportban mutatom be a kifejezetten a cigányokhoz kapcsolható fémfeldolgozást - az üstfoltozók, a csengőöntők és a fúrókészítők munkáját. Ugyancsak ide soroltam a szőttes szövőket és gatyamadzag készítőket is. A másik részben azokat a mesterségeket mutatom be, amelyek a paraszti életformát elhagyó falusi ezermesterből egy tevékenységre specializálódott, firól-fira hagyományozott mesterségek voltak. Ide soroltam a téglavetést (bár az egyházi számadáskönyvekből a nevek után ítélve közöttük is voltak cigányok), a véka készítést, rosta és szita készítést és a csizmadia mesterségét, amely falusi viszonylatban egyenlő volt a foltozó suszterrel. Voltak olyan speciális tevékenységek, amelyet a parasztemberek a mezőgazdasági munka mellett végeztek. Ilyen „paraszt specialisták" voltak a járomfara262
