A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

Korek József: Búcsú Csiszár Árpádtól (1912–1989)

hogy a lelkészek nyugdíjalapját kétezer forintban fizette az egyház, amikor a püspök úr húszezer forintra „volt biztosítva". Türelme végtelen, sohasem ingerelte a hébehóba felbukkanó hivatalos ateista hullám, mert tudta, hogyha valaki szükségét érzi a keresztnek, megkeresi. Élénken él bennem az a nyári nap, amikor a párttitkár kocsija lefordult a töltésről, és az édesapja szörnyethalt. Másnap szürkületkor feleségestől bejöttek az ugornyai paplakba. Mi abbahagytuk a vacsorát, kimentünk levegőzni, az ebédlőben megtörtént az egyházi esküvő, mert kívánták a kereszt kegyelmét. Most, hogy elment, én is felmentve érzem magamat e titok alól. Vendégszerető volt, nem lehetett a naményi szállóban lakni, az étteremben vacsorázni, a vendégház a Csiszár-ház volt. Eletemben itt kóstoltam először szatmári töltött káposztát; soha annyi galamblevest nem ettem, mint ott; s összesen nem szedtem annyit epret a fáról, mint az ő kertjükben. Az életet a valóságon keresztül nézte. A kisebbik fiú volt a harangozó, mert ezzel is járt egy darabka föld és az egyéb szolgálat is hozott valamit. Mikor azt kérdeztem tőle, hogy mi lesz a jövő lelkészutánpótlásával - hisz 1961-ben a debreceni ref. teológia I-IV. évfolyamán összesen 22-en voltak -, azt mondta: „István tíz falunak rendelt egy templomot, most meg tíz falunak jut egy lelkész, de egy Trabanttal bejárja, megkeresztel, eltemet mindenkit, s nem marad ige nélkül a gyülekezet, ha igénylik". Soha nem hallottam tőle, hogy másnak a cseresznyéje pirosabb, mint az övé, és ha a nagytiszteletü asszony az égető gondokat szóba hozta, fanyarkásan mosolyogva, a cigarettát szájában tartva, csak annyit mondott, hogy holnap megoldjuk. De másnap menni kellett Csarodára, és a megoldás maradt a feleség dolga. A nagyobb gyerekek kollégiumban voltak, de ha néha hazakerültek a hétvégeken, úgy éreztem, hogy Arany János családi köre ül együtt, de lelkész környezetben. Kedves Árpád! Fájdalom, hogy elmentél, s nem lesz még egy Csiszár Árpád a magyar múzeumok történetében. Veled kihalt az a „mindenes" aki méh módjára összegyűjtötted a legillatosabb virágpor nektárját; érdekelt a régészet, a néprajz, a kultúrtörténet, de a munkásmozgalom múltja és jelene is. Nem lesz, aki a földből a napfényre viszi az anyagot az épületben és a fejekben és mindezt a közösségért, elhanyagolva a magad egészségét, egyéni érvényesülésed. Én tudom, mi volt Benned, mit vittél a sírba. Sokkal több volt a tudásod, mint amit mutattál, mert befelé éltél, nagyon megrágtad a szavakat, amit leírtál, lejegyeztél. Ismerted a múltat és a mát, hisz könyvtárad azt mutatja, hogy együtt éltél a korral, és nem lehet meg az ember, aki alkotni akar, a hivatalos ideológiai ismeret nélkül, mert akkor nem tudja megvalósítani a szolgáló egyházat és azt a kultúrmissziót, amit önként vállaltál fel és becsülettel teljesítettél. Az Országos Múzeumi Tanács nevében köszönjük a munkát, az áldozatot, a példamutatást. Nehéz, de gazdag életed örök; és hiszem, hogy nem Sőtér vagy Szalay igazgatók utáni állóvíz következik a Beregi Múzeumra, hanem lányod olyan utóddá válik, akiben együtt van az anyai gondoskodás és az apai szorgalom, tehetség, tudás, bölcsesség. Nyugodj békében! 1989.11. 25. Korek József 10