A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Dömötör Ákos: Magyar protestáns ördögelbeszélések
gyűjteményeinek összeállítói, Jacob de Vitry, Etienne de Besangon és Odo de Ceritona is említik ezt a történetet. 69 A remeteség veszedelmes voltáról szóló legenda igen népszerű volt a német protestáns teológusoknál a 16. században. Weyer, Hondorff és Bütner a Vitae patrumból vették át kézikönyvül szolgáló összeállításaikba ezt az exemplumot. 70 Esetlegesen fordult elő, de tovább élt az ördög egyszarvúként való megjelenéséről szóló elbeszélés. Az unicornis által kergetett ember legendáját 71 már Temesvári Pelbárt felhasználta gyűjteményében 72 , és a középkorban általánosan elterjedt vallásos elbeszélés volt. 73 Protestáns vallási irodalmunkban Perkinsus Vilmos: A lelkiismeret adalékairól címmel megjelent amszterdami munkájának magyar fordításában az unicornis legendája a következőképpen hangzik: „Gondollyuk azt mintha egy ember az Unicornistol kergettetnék, és az futás közben egy mélly kútban I tsak nem belé esnék, mikoron azért bé esőben vol- l na, egy élö fának ágához ragaszkodván le függőben tartaná magát, azonközben lát két férgeket I kik ának az élö fának torsokét rágják: fel emelvén peniglen szemeit igen kedves és nagy darab lépes mézet látná á meg fogott ágonn, és azért az élö fá- | ra fellyebb menvén ott eléggé mulatna hogy nagy éhségét meg enyhítené, ö peniglen magának sokat kedvezvén bátorságoson mulatozna, és a két férgek I az alatta való fának torsokét által rágván mind az fa I 's mind az rajta ülő ember nagy véletlenül egyszer s' I mind a' mély kútban bé esnék." 74 Katona Lajos kutatásaiból tudjuk, hogy az unicornis által kergetett ember legendája a Vitae patrum-ra nyúlik vissza, de a protestáns egyházi írók a Gesta Romanorumból is megismerhették. Bornemisza Péter számos ördögelbeszélést örökített meg postilláiban, amelyekben a gonosz, ártó hatalom képviselőjét változatos formában, gazdag funkciókörrel mutatta be. A bálvány erejének megtörő szent középkori legendájának (Tubach 305) felidézésével a protestánsok egyszerűségre való törekvését népszerűsítette: „Egy iambor tanyitorolis ezt iriac, Neo- | caesariabeli Gergerröl Hogy midőn teli idő- I ben egy hauasra iutot volna, es egy kápolna- ! nal egyéb ott ne volna, ott be estueleduen, keszeritetic á papnál meg szállani, á melly pap Apollo ördögnec szolgai vala, az kapolnais | Apollóié vala. De midőn Gergel hazatul el menüé, az pap á I kápolnába menne es kérne a ö regi Apolloiat, I hogy az szokása szerént jövendőt mondana, az ördög semmit nem mere szólnia. Kin a pap midün sokáig czudalkoznec, miért ne- múlt volna meg az ö Apollo Istene, éyel meg ielent az ördög az okát, Hogy ötét az ö ven dege Gergel tiltotta volna meg hogy ne szol- | galhatna. Azért ha ö meg engedne, hat mint az I elöt ismeg választ tenne 69 Tubach num. 2570. 70 Brückner 442, num. 116; 468, num. 397, 495, num. 631. 71 Tubach num. 5022. 72 Katona Lajos: Temesvári Pelbárt példái. Bp. 1902, 80, num. 377, 73 Kónya József: A természetszemlélet irányelvei a régi magyar irodalomban. (A Debreceni Ref. Koll. Tanárképző Intézetének dolgozatai. Klny. a 13. sz.ból.) Debrecen, 1936, 13. 74 Perkinsus V. 1648, 169. s
