A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Korek József: A beregi múzeumról – Elhangzott Vásárosnaményban 1953. október 21-én

Csiszár Árpád, és egyre jobban belelendült a gyűjtésbe. Koncepciója a vásárosnaményi járás területét érintő komplex gyűjtemény egységek létrehozása, amelyben helyet kap a néprajz, a régészet, a történelem a mai napig. Mi szükséges egy gyűjtemény létrehozásához? Először is gyűjtő. Olyan gyűjtő, aki ki tudja válogatni az értéket, meg tudja állapítani korát, ismeri funkcióját, a tárgy szellemi tartalmát. Aki ki tudja választani a tipikust, aki figyel az életmód bemutatásához hiteles leletegyüttesek felkutatására, nem szűkíti le szemléletét a korábbi narodnyik nézetű néprajzi rétegekre, és nem törekszik a túlburjánzott népművészeti anyag összegyűjtésére. Olyan gyűjtő szakember, aki átfogóan értelmezi a néprajzot, mintegy faluban vagy tájon használt tárgy típusokat gyűjtve, kiterjesztve a társadalmi rétegződésre, amelyhez hozzátartoznak az úrihimzések, a vasöntőmunkák, a rézművesség stb. csakúgy, mint az oktatás módszertana és tárgyi világa. Másodszor a pénz, mert a múzeum költséges intézmény. Régen elmúlt az az idő, hogy a paraszti holmit kocsi számra gyűjthette ingyen a múzeum. Az is megszűnt 1956-tal, hogy szuszékért egy típusszekrényt adjanak, vagy egy XVIII. századi szőlőprésért súlyának kétszeres tűzifa mennyiségében egyezzenek ki. Megnőtt az érdeklődés a népi gazdálkodás eszközei, a népművészet iránt, a felvert árakban a pénz döntő eszközzé vált a gyűjtés terén. Ebből pedig mindig kevés volt a magyar múzeumokban. A pénzhiányt az egyéniség képes részben pótolni, olyan személyiség, aki meg tudja győzni a tulajdonosokat, hogy a birtokában lévő tárgy akkor válik igazi értékké, ha az közgyűjtménybe kerül, tíz- és százezrek tekinthetik meg, és a tárggyal együtt él a neve, megbecsülést szerezve önzetlenségéért. Az egyéniségben megtestesült az ügyért való lelkesedés, az etikus rábeszélés, a kitartó, fáradságot nem ismerő utánajárás, a bizalomkeltés, és nem utolsósorban a kitűnő szem. Ezek testesedtek meg Csiszár Árpádban, tetézve azzal, hogy naponta több tíz kilométert biciklizett, és hordta haza, méhecske módjára, az általános iskola pincéjében lévő raktárba a beregi szőtteseket, úrihimzéseket, kerámiát, textilfeldolgozó és mezőgazdasági eszközöket, önmagát hajszolva rótta kerékpáron a tájat s ha tudomást szerzett egy töltésépítésről, útmunkáról, gyáralaplerakásról, azonnal nyeregbe szállt, hogy megnézze, van-e ott valami; közben bejárta azokat a kimagasló helyeket, amelyen gyakorlott szeme települést sejtett. Az összegyűjtött anyaggal megalapozta a 60-as évektől megkezdődött ásatások lehetőségét, s ezzel kialakult a régészeti gyűjtemény. Harmadik a gyűjteményekben való múzeumi munka. Ennek sok összetevője van, de az anyag a helyszínen, a terepen felvett dokumentáció. Ez az egyetlen hiteles módszer kiküszöböli a prekoncepciót, az utólagos belemagyarázását, a később született elméletek alátámasztását. Módot nyújt mások számára is a tudományos feldolgozásra, az anyag nem válik holttá, hanem élővé lesz, mindig megszólaltatható. E vonatkozásban is becsületes munkát végzett a Beregi Múzeum, a gyűjtemények jól dokumentáltak, adattári anyaga kincsesbánya a szellemi néprajzzal foglalkozók számára. Nem anyaghalmaz van itt, hanem az utolsó darabig leltározott, rendszerezett gyűjtemény. A gyűjtemények gondozása óriási feladat, hogy a több száz év előtt elkészült textilek legalább olyan állapotban maradjanak az utókorra, mint azok a begyűjtéskor. Ezért a jövőben 460