A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Csiszár Árpád: A szatmári és beregi aprófalvak zsidósága és a falu kapcsolata a századfordulótól az 1940-es évekig

ható keresztyénnek. A pászkahétnek nevezetes étele volt a pászkatésztával készített kacsaleves. Ehhez a pászkát a tányérba darabokra tördelték és úgy merték rá a forró kacsalevest. Ezt a tésztafelhasználási módot a szegényparasztság is átvette úgy, hogy a vízzel gyúrt, vékonyra nyújtott tésztát a tűzhelyen megpirította és így levesben használta. Vagy nagyobb mennyiségben készítve, szűrőbe tették, forró vízzel leöntötték és így készítettek túrós tésztát belőle. A keresztyének ezt általában olyankor csinálták, mikor tojáshiány volt. A zsidók szombati ételéhez hozzátartozott a fonottkalács. Amint már ezekből megérthettük a zsidóasszonynak a tilalmak miatt a háztartás vitelére nagyon fel kellett készülnie. Mintegy rajta nyugodott a vallásos hagyományok megtartása. Míg kifelé a családot általában a férfi reprezentálta, a házi családi élet központja ő volt. A lányok nevelése is a családon belül történt. De az anyának kellett vigyázni arra is, hogy öntudatosan, a különállóságot vállalva jelenjenek meg a többi gyermekek közt a kisfiúk is. ö maga rendezgette göndörgette oldalt a pájeszüket, a lelógó kis hajtincset, ami megkülönböztette a falu többi fiúgyermekétől. És erősítette őket arra, hogy el tudják viselni az emiatt történő esetleges csúfolkodást. A zsidók, az asszonyok is kétnyelvűek voltak. A magyar anyanyelven kívül többé-kevésbé tudták a jiddis nyelvet. Idegenek előtt bizalmas beszélgetéseiket ezen a nyelven folytatták. A falusi nép ebben semmi különöst nem talált, azon kívül, hogy az ilyen beszédet váncogásnak nevezte. Amikor a szombat végén a háziasszony a gyertyákat rituálisan borral eloltotta, általában jiddisül mondta el a szombatot befejező áldást. Ezt sokszor vele mondták a gyermekek is. Voltak héber és jiddis, magyar és jiddis nyelvű imakönyvük is. Az asszpnyok általában az utóbbiakból imádkoztak az erre rendelt időben. A családfő segített abban, hogy a lánygyermek némi héber olvasást is megtanuljon. Mindezek mellett amennyiben erre idejük volt, elsősorban a zsidólányok, de asszonyok is irodalmat is olvastak. Édesapámhoz sokszor jöttek olvasnivaló könyvet kölcsönözni. A nők helyzetét bizonyos mértékig megszabták a házasságkötési szokások. A zsidólány nem ismerkedhetett úgy, mint a keresztyén lányok. Nem járt dörzsölőkbe, fonókba. Nem lehettek udvarlói. A férfiaknak szigorúan tilos volt idegen nőt még megérinteni is. A házasságot úgy kötötték, hogy a szülők választották meg a jövendőbelit, egyeztek meg a lánnyal adandó hozományról. A legvallásosabbaknál a házasságkötés előtt a menyasszonyt a vőlegénynek csak egyszer és akkor is csak függönyön keresztül mutatták meg. Amint a bolt, a kocsma és a szombat rendjéből kiderült, a zsidóasszonyok és a lányok sem jártak ki mezei munkára. A házat nem lehetett hagyni. A felnőtt lányok női kézimunkákat készítettek, varrtak, gyöngyöt fűztek stb. Emellett ők még több időt szakítottak az olvasásra. Sokszor meglepő ismeretük volt a magyar irodalomról. Volt olyan is, pl., Róth Magda, aki nagyon szegény lány volt, és úgy gyűjtött össze magának ruhára valót, hogy sok . család számára elvállalta a pászkasütést. A lányok különben tartottak fenn kapcsolatot jó közeli barátságot is, jobb családokból való keresztyén lányokkal. A jobb családok alatt itt részint helyi értelmiségieket, részint iparosok, jobb gazdák lányait 430