A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Ujváry Zoltán: Népmonda, népi emlékezés és helytörténet

szerint az ő szőlőhegyükön történt. A páskaházi (Csetnek-völgy) Sebő Béla (79 é.) és Máté Gyula (64 é.) is úgy tudja, hogy Mátyás király a pelsőci szőlőhegyen kapáltatta meg az urakat. „Pelsőcön a Mái oldalban van egy nagy lapos kő. Mátyás király azon ebédelt. Most is Mátyás-kőnek nevezik. Az nem áll, hogy Gömörön (Sajógömör) kapáltatta meg az urakat. Gömör elorozta magának, hogy Mátyás király ott járt." Vígtelke (Sajó-völgy) nevét Mátyás király látogatására vezetik vissza. „Mátyás király egyszer itt vadászott. A gazdag vadászat után a nagy hegy lábánál egy kis forrásnál víg lakomát rendezett. Víg telek ez nekem — mondta Mátyás király. Így lett a falu neve Vígtelke" (Varga Ferenc, 72 é.).

8 Más területről a helybevekkel összefüggésben utalunk a konyári Kinizsi rét elnevezésre, amihez a Sárréti járás legnagyobb hősének, Kinizsi PáZnak az emléke fűződik. Kinizsi Pálról a néphagyomány még azt is tudja, hogy a kenyérmezei csata után „vad örömében két török hulláját tartva fogai között járta híres táncát", — továbbá, hogy a Belgrádot eláruló őrök közül naponként egyet nyárson megsüttetett és a többivel megétette. A néphagyomány gyakran kapcsol valamilyen történeti eseményt különleges természeti jelenséghez, képződményhez, furcsa alakzatú képződményhez, sziklákhoz, fákhoz stb. Ez utóbbihoz említünk egy példát. A Nyitra megyei Bajmóc várának udvarában a múlt század közepén még mutogattak egy hatalmas hársfát, amelynek a koronája alatt ötven ember lócákon kényelmesen elfért. A hagyomány szerint Nagy Lajos király leánya, Mária ez alatt a hársfa alatt mondott le a lengyel trónról. „Mondatik az is, miként e hárs árnyai alatt királyaink többször tartottak országgyűlést, tanácsk;ozmányt és törvényszéket. Az is történetileg való, hogy alatta már Bocskay és Rákóczyak gyűlésezének és alatta (Datum sub tilia nostra 1711) hivatalos iratokat bocsájtottak ki."

9 Végül szokásokkal összefüggő történeti néphagyományokat említünk. Az utóbbi években idegenforgalmi látványossággá alakult a hajdúszoboszlói szilveszter esti zaj keltés, csergetés, kolompolás, durrogtatás szokása. Ezt a szokást a néphagyomány a törökökkel vívott csata emlékének tartja. 1559. december 31-én egy török csapat Bárándot elhagyva Szoboszlónak tartott azzal a szándékkal, hogy a lakosokat felkoncolja, a falut kirabolja, azután fölégesse. Egy kabai parasztember ingben, mezítláb futott szilveszter éjszakáján Szpboszlóra, hogy hírül adja a törökök közeledését. Szoboszló lakossága, férfiak és nők, ifjak és idősek egyaránt fegyvert, ütő-vágó eszközt fogtak. A nők egy része a toronyba ment, hol égő lámpákat dugdostak ki körös-körül, s a harangokat félreverték, részint azért, hogy a hadakozóknak némi világosságot adjanak, részint azért, hogy a harang zúgásával a nép lelkesedését fokozzák. A török a várostól délnyugatra a Kosi folyón kívül állomásozott, s ott egy dombon ütötte fel a sátorát a basa. A szoboszlóiak nagy elszántsággal rohamozták meg a törököket, s mind egy szálig lekaszabolták. A basát egy domb alá temették és emlékeknek okáért ennek a dombnak ma is Törökdomb a ne8 Ujváry Zoltán: i. m. 182—184. 9 Kelecsényi József: A bajmóczi ős-hársfa. István bácsi Naptára, 1858. 146. 39