A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Felhősné Csiszár Sarolta: A népi mosás Szatmárban és Beregben

Musta. Beregi Múzeum. Lelt. sz.: 74.9.1.. Lelőhely: Vásárosnamény anyag élére szorítva, a korctól a szár felé többször végighúzták. Így az anyagnak pliszírozáshoz hasonló éle maradt. A simításnak ezt a részét, mivel meglehetősen nagy erőkifejtést igényelt, a férfiak végezték. Ezt a simítót használták a nők is a végvásznak összehajtásánál a vászon éléhez. A ruházatban a gyáripari termékek elterjedésével, párhuzamosan a hideg simításokkal, megjelennek az egyes háztartásokban a meleg vasalók. A vásznat továbbra is mángorlással simították, sőt nagyobb gazdaságokban, ahol nagymennyiségű vászonruhát és eszközt használtak, ott már a múlt század közepe táján megjelent a gépesített mángorlás. Itt két henger között karral hajtható szerkezettel végezték a nagymennyiségű vászonnemű simítását. Ezek általában fogaskerék-áttétellel működtek és a hengerek is legtöbbször vasból készültek. Kisebb gazdaságokban az 1910-es években készítettek erre a célra és formára fahengeres mángorlót. A gyári textilféleségekhez a gyolcshoz és a különféle kartonokhoz mindig meleg vasalót használtak. Ennek legrégibb formája a vörös és sárgarézből készült, papucs alakú, különféle fogómegoldással készült vasalók voltak. Ezeknek a belseje üres volt, amit egy hátul felhúzható zárral ún. suberrel lehetett lezárni. Ebbe az üregbe tették bele a felforrósított követ, amit spóron, nyílt tűzben vagy kemencében melegítettek fel. 395